– Húsvét misztériumának elengedhetetlen része a szenvedés is. Nem csak Széchenyi életében…
– Nagyhéten lesz egy éve, hogy édesanyám megjelent az Úr színe előtt. Nagyon nehezen viseltem a halálát, szégyelltem magam, hogy katolikus létemre ilyen nehezen engedem el. Pszichiátriára is kerültem. Nem gondoltam volna soha, hogy ilyesmi egyszer megtörténhet velem. De a pálos Szabolcs és a ferences Grácián atyák elhozták nekem az Úr Jézust, és mindketten más-más napon feladták nekem a betegek szentségét. S lőn, már nem is szedek gyógyszert! A szentség felvételekor elgondolkodtam azon, miért vagyok olyan önsajnáló, hogy nem tudom elengedni a mamámat oda, ahol az Úr Jézus a saját édesanyját is várta. Nagyon hiányzik. Akkor vesszük észre leginkább, mennyire hiányoznak szeretteink, amikor itt a földön már nem tudunk velük kontaktust teremteni. Édesapám halála után sem tudtam szerepet tanulni fél évig. Most is nagyon nehezen merültem bele a munkába. A Jóisten megmutatta nekem, hogy a fizikai szenvedés borzasztó, de a szellemi-lelki még fájdalmasabb. Úgyhogy már én is vallom: ép lélekben ép test. Mert a mennyországban nem lesznek sánták, bénák, vakok, de hitetlenek sem. Én meg oda igyekszem.
– Egyszer azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, édesanyja halála után szelídebb lett.
– Reménykedem benne. Bár Istentől kapott tüském a türelmetlenség, amivel mindig van tennivalóm. Lelkivezetőm azt mondja, örüljek neki, mint Szent Pál: hajt téged türelmetlenséged a jóban, a rosszban pedig próbáld legyőzni. Igyekszem. Néha kapok jeleket. Például a felépülésem utáni első munkám kapcsán, Békéscsabán a kollégák azt nyilatkozták, hogy ilyen türelemmel és szeretettel ritkán találkoznak, illetve, hogy nem is tudják, találkoztak-e már ilyen rendezővel. Nagy szeretetet kaptam vissza tőlük. Persze a türelmet a legszűkebb környezetben a legnehezebb megélni. A feleségem és a gyermekeim nem mindig látják ezt a szelídséget, nem mindig tudok tüske nélkül élni, de próbálkozom. Akiknek fáj a katolikus létem, biztos nem így látják. Határozottan igyekszem képviselni a szentségi Krisztus útját, ami néha határozott nemekkel is jár. Kérem a Szentlelket: erősítsen bölcsességgel, hogy jól tudjak az igenre igent, a nemre nemet mondani, vagyis a kegyelemre igent, a rosszra pedig nemet.
– Kihat ez a szelídség a Nemzeti Színházban végzett munkájára is, ahol az új igazgató, Vidnyánszky Attila helyettese lett?
– Bízom benne. Amiről előbb beszéltünk, természetesen mindenre kihat, a filmes és a színházi munkámra is. De elsősorban a személyes életemre, a családomban, nemzetemben betöltött szerepemre, az egyetemes létemre. Igyekszem szelídséget és szeretetet vinni mindenhová. Úgyhogy boldog feltámadást, uraim és hölgyeim!
