Tények igazolják: a Szentföldre és Rómába zarándokolt a nyájat elhagyva – gazdájának bosszúságára. A megszentelt földre nem jutott el a perzsa és arab támadások miatt. Ekkor következett Trier, ahol – mint Gál az Alpok erdeiben – kunyhókat épített a hozzá szegődő társakkal. A kor – Jeromos vagy Epifánosz írásai tanúsítják – már a IV. századtól tiszteletet tanúsított azok iránt, akik „mindent elhagyva” követték azt, aki „közénk a földre szállt”. Ezt igazolta Szent Hilarion vagy Remete Szent Pál élete.
Történelmi, spirituális helyét az egyház a hűséges pásztorok közt jelölte ki Vendelnek. A népi jámborsággal körülvett ikonográfia a pásztorélet „mezőterén”: nálunk a Jászságban szűrbe öltöztette szoboralakját, és bárányt adott a kezébe. Vagyis századok óta pásztorok patrónusa a róla szóló legendák, följegyzések nyomán, de inkább a későbbi emlékezésben. A legendák történelmi magját igazolta a hagiográfia, és a remeték rendjébe helyezte az ír-skót származású ifjút, aki törzsi vezér fiavolt, és a Szent Patrik utáni időben élt, az európai ókori népeket felváltó új elrendeződés, az igazi kihívás idején, amikor a kontinens végül a kereszténység mellett voksolt.
A költészet érzékenysége, ahogyan legendásan angyalt vezényel Vendel mellé. Míg ő távol van, angyal őrzi a nyájat. Megfoghatatlan, finom érzékelése ez a hitnek, ragaszkodásnak, annak, amit mi gondviselésnek hívunk, s amit manapság háttérbe szorít a gyakorlati materializmus. Mintha eltűnnék az égi tapasztalás gyönyörű metafizikája!
Darnay Kálmán a kaszinózó táblabírákról írva sümegi anekdotát közöl a népszerű szentről, akinek nevét nem sikerült tisztázni, de tudós fők akként vélekednek, hogy az észak-germániai vandál nép nevével hozható összefüggésbe. Azzal a népével, amely 455-ben a „világkirálynő- város”, Róma rombolója volt. Nálunk a szentet Vendelnek hívják, és jóval korábban népszerűségéről ismerték szerte a hazában. Tréfás hangulatok kötődnek hozzá, s ma sem lehet érdektelen Csanádi Imre az irodalmat némely helyen népi „rigmusok” ízével vegyítő két sora: „Lassan, Vendel, a testtel! / menjen a polgármester.”
Darnay anekdotája humorral fűszerezve, „mennyei derűvel” szól Vendel népszerűségéről. Ahogyan a népi képzelet, tradíció a szentírási történetek nyomán megtoldja, időszerűsíti a Bibliából levont bölcsességet, jóízű humorral kedves szentjeinek is szán néhány humoros lapot: igazolja a hagyomány benső erejét, életté formálja a csupán hallottakat. Így keveredik szent és profán mértéktartóan. Amint a középkori zsolozsmahimnuszok látszatra-olvasatra monotonnak tűnő komolyságát is feloldja egy-egy profánabb remeklés, mint például a liturgikus előjelű A bolondok ünnepének szekvenciája (XIII. század), amely a szamár bibliai „előfordulásait” énekli meg népdalszerűen.
Nézz a dolgok mögé, higgy – tanítja a lelkiségi irodalom. Az önvizsgálat fontosságát nyáj és pásztor számára egyaránt hangsúlyozza, s hogy a humorral fűszerezett gondolkodás éppen a derűvel hívja fel a figyelmet az örök valók s a földi teendők összetartozására.
Csupán az utat kell meglelni, hogy áldássá váljunk másoknak.
