2010. január 12-én azonban más történt, és más volt az érzés is. Az utazó polgár elindult, kiállt egy megállóba, és csak várt-várt. Egy röpke órával később meg is érkezett a hőn áhított közlekedési eszköz – jóval kisebb, mint ami azon a vonalon járni szokott –, úgy megtöltve emberekkel, hogy a kabátját elhagyva sem fért volna fel rá. Inkább a gyaloglást választotta (bölcsen!), s ez két tanulsággal is járt: egyrészt azzal, hogy a séta rendkívül egészséges, igaz, nem táskával és nem ilyen hidegben, másrészt, hogy a Nagykörút sokkal hosszabb, mint eddig gondolta. Egy új helyzet persze új hozzáállást kíván. Kézenfekvő megoldás lenne az idegeskedés és tolakodás, ami ugyan nem maradt el, de mivel az „eredmény” ennyire kiszámíthatatlan („na most már jönnie kell a busznak – hát ez az, egyáltalán nem biztos, hogy jön”), szükség van arra – ami szerintem ennek az időszaknak a legfontosabb tanulsága –, hogy jobban figyeljünk egymásra. A buszon/villamoson utazásnak is vannak íratlan szabályai. Érdemes azon elgondolkozni, hogy mekkora hely jár nekem egy buszon olyankor, amikor még ötvenen szeretnének elférni mellettem; vagy mit kell tenni akkor, ha az ajtó közelében állok, és valaki mögöttem szeretne leszállni: arra gondolok, hogy majdcsak elfér valahogy, vagy leszállok vele én is… Mindig van választási lehetőségem: a kényelmem biztosítása, és a segítés között. Izgalmas kérdés az is, hogy autósként mit kezdek a járművem üres helyeivel. Erre született praktikus megoldásként a BKV-pótló mozgalom: minden autós írja fel egy lapra, melyik városrészbe megy, és tegye jobboldalt előre a szélvédő alá, a gyalogosok pedig leinthetik a számukra megfelelő irányba haladó „járatot”. Erről sajnos nem tudom, hogyan működött, de ugyanezzel a névvel indult az egyik internetes ismerőskereső oldalon egy fórum, ahova mindenki beírhatta, hogy éppen honnan hova tart. Következzen néhány bejegyzés. Magukért beszélnek. „Csütörtök, péntek, szombat 10 embert sikerült közelebb juttatni a céljához, az ezüst Honda pilótája ezúton is köszöni nekik, hogy őt választották! Köszönöm, hogy megbíztak bennem, remélem, élvezték a társaságot, és sajnálhatja, aki nem mert beszállni…” „Nálam két BKV-pótlós nap mérlege: 18 ember, kedves beszélgetések, sok nevetés, na meg persze a jó érzés, hogy segíthettem.” „Keddtől kb. 70 utasom volt. Az egyikük meghívott Kolozsvárra. Szerdán Budapest-Pécs fuvart tudok ajánlani, február elején meg egy Budapest-Brüsszelt csak oda. Valaki?”
Én beszállnék.
