Bizonytalanságok és remények – az új esztendő gazdasági kilátásairól

Igaz, ez az adat tovább javulhatott volna, ha a kormány az év végén nem költ el váratlanul 1000 milliárdot, ami a GDP 1,3%-a, a költségvetésnek pedig 2,5%-a. Miközben mindnyájan tudjuk, hogy költésre mindig van alkalom, és se szeri, se száma a jogos igényeknek, az adósságot a növekedés éveiben lehet csökkenteni. Különösen akkor, ha a nemzetközi kamatkörnyezet páratlanul kedvező, márpedig 2016 a negatív reálkamatok utolsó éve volt a világgazdaságban.
Kedvező adat az is, hogy a munkanélküliségi ráta – a nyolcvanas évek óta nem látott mértékben – 5% alá mérséklődött. Miközben ez jó hír, nem kétséges, hogy az országban több helyütt – különösen a versenyképes ágazatokban – ma már a képzett és motivált munkavállalók hiánya az, ami gátolja a további fejlődést. Hasonlóképp örülünk annak, hogy a foglalkoztatási ráta nőtt, és 67%-os mértékével megközelíti az Európai Unióban közösen elfogadott 70%-os célkitűzést. Ugyanakkor látni kell, hogy a 2010 óta létrejött hétszázezer munkahelyből mintegy kétszázezer a nem éppen lelkesítő köz­fog­lal­koztatotti körben keletkezett. Sokan dolgoznak külföldön – ez jó is –, és a bürokráciacsökkentő tervek ellenére mintegy százezer fővel nőtt az állam szolgáinak száma. Könnyű belátni, ha hétszázezer fővel többen állítunk elő – dollárban számolva – ugyan­annyi jövedelmet, mint 2009-ben, akkor bizony a fejlődés legfőbb hajtóereje, a termelékenység nem javult, hanem romlott.
A jövőben több tényező is gondok forrása lehet. Egyfelől az Európai Unió vélhetőleg egyre többet kénytelen költeni a menekültügyre, ami aligha lehetséges másképp, mint a meglévő fejlesztési források megkurtításával. Ez már az idei évben megkezdődött. A török és más menekülttáborok segítése, a határvédelem erősítése és a terrorellenes fellépés nem lesz ingyen. Eközben a nettó befizető országok finanszírozási hajlandósága csökken, az európai uniós programokat gyakran bírálja például az Európai Számvevőszék azért, hogy a pénzek felhasználásában a személyi és a politikai szempontok nem­egyszer felülírják a gazdasági ésszerűséget, és nemcsak az új, keleti tagállamokban, hanem a régiekben is. Mindezért a 2013 és 2015 közötti uniós pénzeső megismétlődésével nem indokolt számolni.
Igen magas marad hazánkban az állami újraelosztás aránya, a teljes termék 51%-a, aminél csak Szlovénia, Finn­ország és Olaszország von el többet a polgáraitól. Ezen belül az elmúlt években megnőtt a kormányzat által önmagára és a gazdasági és ellenőrzési funkciókra költött összegek aránya. Ez baj, mert az adócsökkentés ekképp csak jelszó maradhatott: amit az egyik oldalon – mondjuk a társasági adóban – odaadnak, azt a másik oldalon visszaveszik. Nem nő meg tehát az egyéni és a családi vállalkozások mozgástere.
Nyilván nem ok nélkül, de egyre kiterjedtebb az állami szabályozás és az ellenőrzés. Nem ritka az olyan eset, amikor a hétfőn beterjesztett javaslat kedden már a törvény erejével bír. Ez a vállalkozások és a törvénytisztelő polgárok számára követhetetlen tempó és módszer, és ma már nehéz lenne a válsághelyzetre hivatkozni. Eközben a gyakorlatot ismerők közül senki sem kétli, sőt több kutatás is igazolta, hogy a vállalkozó szellem kibontakozásának az országban talán a legfőbb gátja a kiszámíthatatlanság. Ahogy egy befektető megfogalmazta: cégemnek mindenre van egy algoritmusa, egy megoldása, de az állami önkénnyel nem tudunk mit kezdeni, nem tudunk felkészülni rá.
Az előadottakból jól látható: nem mellékes körülmény az, hogy 2016-ban közel 20%-kal estek vissza a beruházások, és csaknem 10 százalékponttal az építőipar. Mivel e két mutató a konjunktúra legfőbb előrejelzője, csak álmélkodhatunk azon, hogy némely intézmények hogyan juthattak 4%-os vagy annál is nagyobb növekedési várakozásra 2017-et illetően. Megnyugtató, hogy a pénzügypolitikáért felelős államtitkár inkább a valósnak vélhető 2–2,5%-ot valószínűsíti. Hiszen nincs könnyebb annál, ha a meg nem termelt jövedelmet osztja el a politika.
2017-re mindenképpen a visszafogottság az indokolt. Az amerikai kamatemelési ciklus elindult, és a jelenlegi 0,5%-ról akár 3%-ig is eljuthat. Ez alapjaiban rajzolja át a világgazdaságot, kiszivattyúzva az eddig a feltörekvő piacokon – köztük Magyarországon – befektetett pénzeket. Megindult az olajárak növekedése is, bár a jelenlegi 56 dollár messze van a 2008-as csúcstól, de közel 25%-kal magasabb a nyári értéknél. Az amerikai kormányzat befelé forduló, a külvilággal keveset törődő kereskedelempolitikát hirdet, ami a kis, nyitott országoknak, mint amilyen mi is vagyunk, nem jó.
A nemzetközi működő tőke áramlásában 2016 jó év volt, de a rendszerváltó országok térvesztése az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezete adatai szerint drámai léptékű, a 2014-es érték harmada. Ebben ugyan az orosz–ukrán konfliktus a ludas, de ettől a tény még tény marad: külső forrásból egyre nehezebb a belső növekedést feltornászni.
Fontos hajtóereje lehetne a tudás a felemelkedésnek. Eköz­ben hazánkban a felsőoktatási kiadások aránya a GDP 2012. évi 0,8%-áról 0,6%-ra mérséklődött 2016-ra, mi több, a hallgatók háromnegyede nem jelentéktelen költ­ség­-hoz­zájárulást is fizet. Igaz, a felsőfokú végzettségűek könnyebben helyezkednek el, de ez egyre gyakrabban külföldi munkahelyet jelent. Ez jó az egyénnek, évtizedes szinten jó lehet az országnak is, de most hiányoznak ezek a munkavállalók. A hallgatóság töredéke, 5–7%-a szerez a korábbiakkal egyenértékű – mester szintű – végzettséget. Ez a trend a tudományos utánpótlás teljes kivérzésének rémével fenyeget, hiszen doktori szintre már nem­igen ér el senki.
Miben reménykedhetünk? Egyrészt abban, hogy a karácsony békeüzenete nem múlik el nyomtalanul. Az emberiség megérti, hogy az erőszak eszkalációjával a vesztébe rohan. Másrészt: Amerika és az Európai Unió hozzálát önvédelmének megerősítéséhez és a világméretű terror, valamint a menekültáradatot kiváltó viszonyok felszámolásához. Ez bizonyára nem egy év és nem egy ciklus feladata, de cselekedni már most szükséges. Harmadrészt: nem szűnik meg az egyes országok közti együttműködésre irányuló hajlam és az ezt megalapozó nemzetközi rendszer a ködös ígéretek és a zavaros ideológiák hangoztatása közepette. Negyedrészt: a piacgazdaság egészséges ereje lendületbe hozza az Európai Unió és benne Magyarország gazdaságát is. A felelős kormányzati politika az eddigi, jórészt válságkezelésre szorítkozó intézkedéseket távlatosabbakkal egészíti ki. Az utóbbinak példája lehet a kiszámíthatóság, a jogállamiság erősítése, a közterhek csökkentését lehetővé tevő átalakítások megindítása, és nem utolsósorban az oktatás és a nevelés rangjának visszaadása, a bölcsődétől a tudományos akadémiáig terjedő körben. Az utóbbi ugyan nincs ingyen, de nem is annyira költséges, mint némelykor beállítják.
Az új esztendő alkalmat ad a számvetésre, de alkalmat ad a kitekintésre is. Bízzunk abban, hogy az egészséges, hitre, meggyőződésre és önfeláldozásra, vagyis tevékeny szeretetre épülő értékrend mint a nemzet fennmaradásának záloga nem marad puszta szólam. Az egyén, a kisebb és a nagyobb közösség, végső fokon az emberiség előrejutását ugyan mi szolgálhatná jobban? A hit és az értelem – amint Szent II. János Pál pápa emlékezetes enciklikája időt­ál­lóan kifejtette – egymás ikertestvérei, nem ellenfelei.