Az első gondolat a bizonyosság megszerzése: „Kíváncsi kézzel a te életadó oldaladat, Krisztus Isten, megtapogatta Tamás.” A húsvét délutáni vecsernyében még csak addig olvastuk fel az evangéliumot, hogy hiába mondták el a tanítványok a feltámadott Üdvözítővel való találkozásukat, ő azt válaszolta: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem” (Jn 20,25). S erre következik a Tamás-vasárnapi folytatás. Jézus maga mondja neki: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27). Énekünk szövege szerint Tamás megtette: „Kíváncsi kézzel megtapogatta.” Mert Jézus ezt lehetővé tette. Nem akarta bizonytalanságban hagyni tanítványát.
Énekünk második gondolata a megdicsőült Jézus állapotát mutatja be: „Betett ajtók mellett tanítványaid közé jöttél.” Az a Jézus, aki a földi életből átment az örök életbe, már megdicsőült módon létezik tovább. Nem kötődik a világ törvényeihez. Nem köti őt testi mivolta, amit emberré létében magára vett. Ezért mondhatja János evangélista, amit aztán az énekünk is hűségesen felidéz: „Újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt” (Jn 20,26). Még nem hangzott el, még csak felsejlik az, amit a mennybe emelkedő Jézus hagyatékol a tanítványaira: „Veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig” (Mt 28,20). És ez így van, akkor is, ha a földi kategóriákhoz szokott szemünkkel és a többi érzékszervünkkel nem tapasztaljuk. Ám így értékes a hitünk: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (Jn 20,29).
Az ének harmadik gondolata, a hitvallás is az evangélium szövegéből táplálkozik (Jn 20,28). A történet csúcspontjára irányítja figyelmünket. Tamás fölkiáltott: „Én Uram, én Istenem.” Igen, megvallotta az Urat. Mégpedig úgy, ahogy Szent Pál apostol nevezi a Feltámadottat: „Küriosz”. Ebben teljes hitvallás van! Eljutott a hitetlenségből (vagy legalábbis a kételkedésből) a hitre.
Nem baj, ha olykor Tamás apostol kételkedése vagy kíváncsisága munkálkodik bennünk is. Bízzuk magunkat a mindeneket megvilágosító Krisztus Istenünkre, aki mindig megerősíti a hitünket!
