Amikor odaérkezett, megismerte az álmában látott házat. 1570-ben ő lett az első laikus nővér a megreformált kármelita nővérek között. Szent Bertalan nevét vette fel hálából, amiért egyszer az apostol ünnepén, az ő közbenjárására gyógyult fel egy súlyos betegségéből.
Egy nap, amikor imába merült, megjelent neki Jézus, és azt mondta: „Nézd a lelkeket, akik szeretetem ellenére elvesznek! Segíts nekem megmenteni őket!” – és közben megmutatta neki Franciaországot. Anna gyóntatójában az a gyanú ébredt, hogy az ördög környékezte meg a nővért. Anna elmondta látomását Teréznek is, aki megnyugtatta, hogy mindez semmiképpen sem volt démoni eredetű.
Teréz, aki ekkor már sokat betegeskedett és segítségre szorult, ezután maga mellé vette. Anna mosta Teréz ruháit, segítette a mindennapi tennivalókban. Bár tudott spanyolul olvasni, írni nem tanult, de Teréz kézírását utánozva sikerült azt is elsajátítania, így titkárként is dolgozott. Teréz szerette volna, hogy Anna ne laikus nővér, hanem úgynevezett karnővér (aki részt vesz a közös zsolozsmában) legyen, de ő tiltakozott: egyrészt nem tudott latinul, másrészt inkább gyakorlati, kétkezi munkával szerette volna segíteni a közösséget.
Teréz halála után Anna vitte tovább a reformszellemiséget, előbb Spanyolországban, majd húsz évvel később néhány társával együtt Franciaországban és Németalföldön is közösségeket alapított.
Az 1605-ben a pontoise-i kolostor priorisszája lett. A novíciák éppúgy szerették és tisztelték, mint a város népe. A Tours-ban, 1608-ban alapított kolostornak három éven át volt vezetője. 1611-ben a spanyol Németalföldre, a mai Belgium területére utazott, ahol Izabella helytartónő és férje, Albert le akarta telepíteni az új rendet. Amikor 1612-ben Antwerpenbe érkezett, szentségének híre már messze megelőzte. Az itt alapított Kármel a rend fontos központja lett, az ország határain messze túlra is elterjedt a híre. A közösséghez, amelynek Anna haláláig, 1626. június 7-ig vezetője volt, még Itáliából, Franciaországból, Lengyelországból is csatlakoztak nővérek.
