Törőcsik Mari a Heves megyei Pélyen született, ötgyermekes családban. Édesapja iskolaigazgató volt, édesanyja a gyermekeket nevelte. Már kislányként színpadra lépett, Nyilas Misit játszott az édesapja, ritmikus táncot mutatott be az édesanyja által rendezett darabban. A művésznő úgy emlékszik vissza, hogy gyönyörű gyermekkora volt. Így fogalmaz: „Frenetikus szeretetáradatban nőttünk fel. Őrületesen jó család voltunk…” Azonban a tragédia sem kerülte el őket. Katarzist vált ki az olvasóból, amikor Törőcsik Mari felidézi, hogy az egyik húga, a rá megszólalásig hasonlító Melinda háromévesen meghalt egy gyermekbetegségben. Ő akkor tizenkét-tizenhárom éves lehetett. Bement a kápolnába, letérdelt, sírni kezdett, és azt mondta: „Édes Istenem, én tudom, hogy Melinda azért halt meg, hogy nekem nagy életem legyen.”
A magyar színjátszás nagyasszonya tanult az egri angolkisasszonyok internátusában is. Nem jár rendszeresen templomba, nem tartja magát a szó eredeti értelmében vallásosnak, de vallja, hogy Isten egész életében a tenyerén hordozta. Látszólag a véletlenek sorozata, valójában azonban az isteni gondviselés irányította mindvégig. Már azzal is, hogy mindössze másfél versnyi tudásával felvették a Színművészeti Főiskola operett szakára. Még főiskolás volt, amikor eljátszotta a Körhinta női főszerepét, Pataki Marit. Ez országos hírű színésznővé tette, és hatalmas nemzetközi sikert aratott vele. A film rendezője, Fábri Zoltán egyszer elmesélte, hogy rengeteg próbafelvételen voltak már túl, megnéztek minden valamirevaló főiskolást és fiatal színésznőt, de a mozi alapjául szolgáló novella írója, Sarkadi Imre mindegyikükkel elégedetlen volt. Közölte, hogy nem járul hozzá műve megfilmesítéséhez. Közben elkészült az akkor még elsőéves főiskolai hallgató Törőcsik Mari próbafelvétele Soós Imrével. Filmezni ugyan csak másodévtől lehetett, de osztályfőnöke, Gellért Endre közölte, kiadja őt, ha az akkor már kultuszszínész Soós Imre elfogadja. Sarkadi azonban a korábbi rossz élményei miatt nem akarta megnézni a próbafelvételt, üvöltve veszekedtek Fábrival, aki végül megsértődött. Ezt látva Sarkadi mégiscsak beült a vetítőterembe, s a végén csak annyit mondott: „Jézus Mária!” Ami hatott rá, az a Törőcsik Mariból sugárzó, ösztönös színészi jelenlét volt, amit sem tanulni, sem tanítani nem lehet. Ezzel elkezdődött egy gazdag, gyönyörű színészi pályafutás, amely immáron több mint hatvan esztendeje tart.
Bérczes László kötetében benne van az elmúlt hatvan esztendő film- és színháztörténete is, hiszen Törőcsik Mari olyan kiemelkedő hazai rendezőkkel dolgozott együtt, mint Gellért Endre, Major Tamás, Zsótér Sándor, Schwajda György, az említett Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Makk Károly, Szabó István vagy Maár Gyula, akinek negyven évig volt a felesége. Ő volt a színésznő második férje, akivel úgy összetartoztak, „mint senki más ezen a földön… minket összekötött valami, ami erősebb az úgynevezett szerelemnél”. A művésznő emberi nagyságát mutatja, hogy szeretettel beszél a magyar színházművészet korszakos alakjáról, a rendszerváltozás után sokak által szidalmazott Major Tamásról is, akit egész életében – és a könyvben is – „Majorelvtársnak” nevezett, nevez. Olyannyira nem neheztelt rá, hogy bár Major akadályozta meg Maár Gyula felvételét a színházrendezői szakra, mondván, osztályidegen, ő volt az esküvői tanújuk. Törőcsik Mari máig tiszteli és szereti az 1986-ban elhunyt Major Tamást, akinek rengeteget köszönhet, csakúgy, mint Gellért Endrének. Vallja, hogy kezdő színészként szerencséje volt. „Kinyúlt értem Magyarország egyik legjobb rendezője, Gellért, és átadott egy másik legjobb rendezőnek, Majornak. Ez meghatározta az életemet.”
Ugyancsak jellemző Törőcsik Mari személyiségére, hogy rosszat senkire sem hajlandó mondani, a legtöbb, hogy megjegyzi, X vagy Y nem szereti őt. Megvan benne az a képesség, hogy legalábbis időlegesen össze tud hozni olyan embereket, akik egyébként szóba sem állnának egymással. Ez történt 2015 novemberében, a színésznő 80. születésnapján is, amikor különböző világnézetű emberek, művészek köszöntötték, és a végén nemcsak őt, hanem egymást is szerették. A művésznő mindennapjainkat mérgező jelenségnek minősíti, hogy hiányzik belőlünk a nagyvonalúság, a felülemelkedés képessége. „Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember” – vallja. Törőcsik Mari legjobb barátai közé tartozott Pilinszky János, a magyar költészet kiemelkedő alakja. Vele együtt hirdeti, hogy minden megszülető élet nagy dolog, felelősséggel tartozunk érte, soha nem szabad elveszítenünk a reményt. Kedvenc Pilinszky-sorai is erről szólnak: „Kimondhatatlanul jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot.” „Pici gyerekkoromtól fogva így voltam vele: esőben, szélben, hóban, csak vártam, hogy előbújjon a nap. Az meg egyszer csak előbújik. Mert mindig eljön a tavasz.”
Bérczes László és Törőcsik Mari időnként évődő, az iróniát és a szeretetteli csipkelődést sem mellőző Beszélgetőkönyve olyan, mintha egy mozgalmas film peregne előttünk. Egyszer talán lesz egy rendező, aki filmre viszi a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjának mozivászonra kívánkozó alakját.
(Törőcsik Mari. Bérczes László beszélgetőkönyve, Európa Kiadó, 2016)
