A Belváros utcáin mindenütt elénk kerülnek a házi vagy parlagi galambok. Többségük egyszerű, palaszürke tollruhát visel, de akadnak köztük a legkülönfélébb módon tarkálltak is. A környékünkön élőket már jól ismerem. Gyerekkoromban, még Zalában, mindig voltak galambjaim, és ha ezeket a mostaniakat nézem, az akkori kedves turbékolók jutnak eszembe. Szelídek ezek a parlagi galambok. A Ferenciek terén például, ahol sokan vannak, néha arra kell vigyáznom, nehogy rálépjek valamelyikre. A járdákon többnyire épp csak kitérnek a közeledő elől, de mindig az utca, sohasem a fal felé, ahol csapdában érezhetnék magukat. Enyhe téli napokon, mint például idén karácsony táján, a hímek vére nyomban felpezsdül, és hevesen turbékolva, széttárt faroktollaikkal a földet söpörve igyekeznek meghódítani a nőstényeket. Az udvarlás eredményes is lehet, enyhe teleken olykor hallani a fiókák jellegzetes kérő hangjait.
A Múzeumkertben, a Nehru-parton, s néha a Lónyay utcában is látom az áttelelő fekete rigókat, többnyire kormos tollú hímeket. December 28-án délelőtt egy hím olyan pózban ült az egyik ágon, mint aki nyomban énekelni kezd. Jó ideig vártam, de sajnos nem szólalt meg. Ám ha enyhül az idő, valószínűleg lesznek, akik dalra nyitják a csőrüket. Érdekes, hogy amikor február második felében megszólalnak, először az esti szürkületben vagy már egész sötétben hallom őket. Egyikük a szemközti ház tévéantennáján szokott énekelni. Ablakomból kitekintve nem látom, kormos alakja belevész a sötét háttérbe, de hallom gyönyörű flótáit, amelyekkel már a közelgő tavaszt köszönti.
A dolmányos varjak károgása is hozzátartozik a téli városképhez. Sétálnak az utcán, a járdákon, bizalmasak, de óvatosak ezek a madarak. Ha azt látják, hogy valaki észrevette, figyeli őket, nyomban odébbrepülnek. Mint a többi varjúféle, okos madarak ezek is. Haraszthy László barátom figyelte meg a napokban, amint az egyik a vaskos csőrébe kapott egy kőkeményre száradt kenyérhéjat, egy tócsához vitte, megmártogatta, s amikor megpuhult, akkor nyelte le.
Az idősebbek még emlékeznek az ötvenes-hatvanas évekre, amikor házi verebek ezrei éjszakáztak az Andrássy út, a Mester utca és más, fasorokkal szegélyezett utcák faágain, ahol a lámpák fényében egész éjjel csiripeltek. Ez ma már csak emlék, de azért verebeket ma is látni. Keresik a morzsákat a Csarnok téren, de ott vannak Farkasréten, a virágárusok előtti bokrokon is. Kissé felfújt tollakkal ülnek, enyhe napokon csiripelnek is, de az arra járók közül, azt hiszem, csak én veszem észre őket.
