Ez történt a sokáig egyetlen magyar alapítású szerzetesrend atyjával, Boldog Özsébbel kapcsolatban is, akinek emléknapjáról 2008 februárjában döntött az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció: ettől fogva január 20-án a liturgiában is helye van a XIII. században élt magyar szerzetes példájának. „Boldog Özséb atyánk szervezte meg az első pálos kolostorokat, és gyakorlatilag a rendünk alapítójának számít, így tisztelete elsősorban hozzánk kötődik – mondja Bátor Botond, a fehér barátok magyarországi közösségének tartományfőnöke. – Ma már például Ausztráliában is tudnak róla azok, akik pálos templomokba járnak szentmisére.” Mind szélesebb körű megismerése alapfeltétele annak, hogy elindulhasson Boldog Özséb szentté avatása is. Az ehhez szükséges dokumentumokat már összegyűjtötték, és civil szervezetek juttatták el Rómába, a Szenttéavatási Kongregációhoz: ez szinte egyedülálló az egyházi gyakorlatban. „Elképzelhető, hogy a szenttéavatási eljárás során ezt az anyagot is használják majd, bár biztos, hogy továbbra is az évszázadokra visszanyúló tisztelet igazolása lesz a döntő tényező.” Felmerülhet a kérdés, vajon miért nem a pálosok kezdeményezték és szorgalmazzák a kanonokból magányban élő remetévé, majd közösséget kovácsoló szerzetessé váló Özséb kanonizációját. A válaszból kiderül: korántsem érdektelenség húzódik a háttérben. „Természetesen öröm számunkra a boldoggá vagy a szentté avatás, de a pálosok nemcsak azért nem emeltették oltárra Özsébet, mert a történelem többször is megtörte a rend életét, hanem van egy régi hagyományunk, mely szerint senkit nem avattatunk boldoggá vagy szentté a pálosok közül, mert a közösségen belül mindenkinek szentté kell válnia. Ezt a tradíciót őrizzük mi is. Özséb atyánk boldoggá nyilvánítását is az esztergomi főegyházmegye kezdeményezte még Lékai László idején, és Erdő Péter bíboros közreműködésének köszönhetően vált valóra.” Boldog Özséb élete és tisztelete szorosan kötődik remeteségének földjéhez, a Pilishez, amely azonban napjainkban egyre többször különböző „ősmagyar”, újpogány kultuszok helyszíneként kerül szóba, amelyek nemegyszer katolikusok szívében-fejében is otthonra lelnek. Ez olykor komoly zavart okoz, és a kinyilatkoztatástól idegen spirituális gyakorlathoz vezet. „Voltak, akik kezdeményezték, hogy alapítsunk kolostort a Pilisben. Magam is nagyon szívesen mennék oda, de már négy közösségünk van, amelyekben éppen hogy el tudjuk látni a feladatainkat – vallja meg Botond atya. – Azért igyekszünk: jó kapcsolatot építettünk ki azokkal a településekkel, ahol nyomon követhető a pálos múlt. Rendszeresen ott vagyunk búcsúk alkalmával, illetve zarándoklatokon. Egyébként nemigen átlátható a helyzet. Sok ember fejében nagyon elmosódtak a határvonalak kereszténység és pogányság között. Ennek hátterében jó szándékú félrevezetettség vagy tudatos munkálkodás egyaránt meghúzódhat. Ha beszélgetünk azokkal, akik nem kifejezetten keresztény szempontok alapján szerveznek rendezvényeket a Pilisben, akkor mindig az egység és az összefogás szelleméről szólnak, aminek az őszinteségét nem is akarom kétségbe vonni. Ugyanakkor azt látom, hogy olyan hiedelmekről van szó, amelyek gyökeresen vagy nagymértékben ellenkeznek a katolikus tanítással. Ugyanakkor én abban hiszek, amit az Úr Jézus mondott: a pokol kapui sem vesznek erőt egyházunkon. Lehet, hogy lesz gyengülés vagy átláthatatlan helyzet, de nem gondolom, hogy kétségbe kellene esnünk.” A magyar pálosok központja Pécsett van, de Budán, a Gellért-hegy oldalában is található kolostoruk, a környezet zajában is éltető belső csend jeleként. Vajon mi jellemzi itt az atyák életét, akik az alapító lelkiségét gyakorolva akarnak jelen lenni a XXI. század emberei között? „Pálos életünk egyik oldala a belső mozgatórugó, az, hogy mi lakozik a szívünkben. Úgy látom, a szerzetesi létünkhöz szükséges napi- és imarendet meg tudjuk tartani, és az Istennel való együttlét az imádságban sok erőt ad a lelkipásztori munkánkhoz. A másik a gyakorlati oldal: igyekszünk harmóniát teremteni a szerzetesi élet és a lelkipásztori munka között. Hálás vagyok azokért a világiakért, akik sok terhet vesznek át tőlünk. Szíves örömest, küldetéstudattal végzik a munkájukat a templomőrzéstől a hivatalos ügyekig.” A civil segítők tevékenységének része lesz az is, hogy hamarosan beindítják a turisták szervezett vezetését a Sziklatemplomban. „Támogatást nyertünk egy uniós pályázaton, amelynek segítségével a külső barlangban kis átalakítás után pálos tájékoztató központot hozunk létre, amelynek az a célja, hogy az idelátogatóknak bemutassuk a helyet, a rend itteni életét és más kolostorokat is. Bízom benne, hogy ez február végére befejeződik. És jó, hogy a turisták vezetését világiak végzik majd, akik nemegyszer sokkal jobban csinálják ezt, mint mi, szerzetesek.”
