Fotó: Facebook
A vízkereszt a karácsonyi ünnepkör egyik fontos mozzanata. „Az Ige testté lett, és közöttünk vett hajlékot” (Jn 1,14) – ezt ünnepeljük ebben a néhány hétben. Ilyenkor különösen fogékonyak vagyunk arra, hogy kissé otthonosabban gondoljunk Istenre: az ő hajléka akár a miénk is lehet.
A házszentelés jó alkalmat kínál a család és a plébánia (valamelyik) papjának baráti találkozására. A pap ilyenkor más emberként is megmutatkozhat, és közelről találkozhat egy keresztény család mindennapi valóságával. A lelkipásztor számára fontos érintkezési felület ez a családokkal, amelyek az Egyház legalapvetőbb sejtjei. Isten szolgája ilyenkor azt az üzenetet közvetíti a családoknak, hogy fontos szerepük van a közösség egészében, és az Úr szeretettel törődik otthonukkal. A házszentelés során erősödik a családegyház és a plébániaegyház nagyobb közösségének kapcsolata.
A közös ima, amelyben az erényes családi életért és a gonosz cselvetéseinek távoltartásáért is könyörgünk, olyan légkört teremt, amelyben átélhetjük, hogy Isten lakást vesz közöttünk, körünkben működik.
A vízkereszti liturgiában azután a pap vagy a családfő megszentelt vizet hint a ház vagy a lakás minden egyes helyiségébe. Mindenki megilletődve követi a szenteltvizet hintő személyt, aki, ha engedik, még a ház legeldugottabb zugaiba is bejuthat ilyenkor: a hálószobába, a gyerekszobába, az éléskamrába és a mosdóba is. Jó, ha egyetlen helyiség sem marad ki a kis körmenetből, amelyet közös éneklés kísérhet. A gyermekek ilyenkor kisállataikat vagy éppen a karácsonyra kapott játékaikat is áldásra nyújthatják. Énekelhetjük Mária hálaénekét, a Magnificatot, vagy például a 136. zsoltárt az állandóan visszatérő refrénnel: „(…) mert irgalma örökkévaló!”
Mi ennek az értelme? Miért nem elegendő mondjuk csak a nappaliban hinteni a szenteltvizet? Tulajdonképpen elég volna. Ám azzal, hogy ilyenkor végigjárjuk a házat, átélhetjük, hogy Isten szerető figyelme az otthonunk minden egyes szegletére kiterjed, semmi sem marad rejtve előtte az életünkből, és a legelemibb szükségleteink is fontosak a számára. Ő betölti a családi hajlékot, közös életünket. Semmi sem idegen számára belőle. Hiszen emberré lett, egy lett közülünk!
Vízkeresztkor otthonaink számára is kérhetünk a megszentelt vízből: a keresztségünkre, istengyermekségünkre és megtisztulásunkra emlékeztető szenteltvíz része lehet napi imáinknak, szokásainknak is. Sok régi családi hajlékban van szenteltvíztartó a falon.
Végül, a szentelés befejező gesztusaként a bejárati ajtó szemöldökfájára felírják az évszámot, valamint a C + M + B betűket, amelyek ezt a latin mondatot rövidítik: „Christus mansionem benedicat!”,
vagyis „Krisztus áldja meg e hajlékot!” Ez a néhány betű egész évben, nehéz és szép pillanatokban, örömben és gyászban is emlékeztethet bennünket arra, hogy Krisztus áldó keze minden körülmények között ott van az otthonunk felett. S talán abban is segíthet, hogy döntéseinkben, otthoni viselkedésünkben, bűneinkből való felállásunkban tudjunk kihez igazodni. Hiszen ő soha nem hagy el bennünket.
