Bátorság és felelősség
Fotó: Bókay László

 

Tanár úr! Ön biológia–kémia szakos piarista tanár létére hogyan lett Brenner János vértanú boldoggáavatási ügyének posztulátora?

– Miután teológiai és egyetemi tanulmányaim befejezése után huszonkét éven át a kecskeméti piarista gimnáziumban dolgoztam tanárként, diákotthoni nevelőként, majd igazgatóként, a rendi nagygyűlés beválasztott a legfőbb rendi vezetésbe, s így Rómába kellett mennem és átvennem a generálisi asszisztensi hivatalt. Éppen a kiérkezésemkor halt meg a piarista rend posztulátora, aki évtizedeken keresztül végezte ezt a munkát, s engem nevezett ki utódjává a legfőbb elöljáró. Ahogy teltek az évek, több magyar boldoggáavatási ügy iratanyaga is megérkezett a Vatikánba, és mivel nagy előny, ha egy ügy posztulátora Rómában él – sőt ez előírás is –, ezért megkértek, hogy segítsek. Így lettem 2009-ben Brenner János ügyének posztulátora ­Veres András akkori szombathelyi megyéspüspök kérésére.

Mi a feltétele annak, hogy valakit posztulátorrá nevezzenek ki? Papnak kell lennie?

– Bárki lehet posztulátor, aki rendelkezik a szükséges ismeretekkel, és a boldoggáavatási ügy elindítójától megbízást kap erre a munkára. A vatikáni hivatal megkívánja, hogy a leendő posztulátor vegyen részt egy teológiai, jogi és liturgikus részből álló tanfolyamon, és az előírt anyagból vizsgát tegyen.

Milyen ügyeket vitt posztulátorként?

– Rómába érkezésem után sikerült befejeznem két elődeimtől rám maradt ügyet: Pietro Casaniét, egy XVII. századi olasz piaristáét, valamint tizenhárom piarista vértanúét, akiket a spanyol polgárháborúban öltek meg 1936-ban. 1995-ben volt a boldoggá avatásuk Rómában. Azután a rokon szerzetesrendek is rám bíztak még ügyeket, például Anton Schwartzét, az osztrák kalazantinus kongregáció alapítójáét és Celestina Donatiét, az olasz piarista nővérek alapítójáét. 1998-ban, illetve 2008-ban volt a boldoggá avatásuk.

És a magyar ügyek közül melyek tartoztak Önhöz?

– Először Salkaházi Sára szociális testvér ügyét kaptam meg; 2006-ban volt a boldoggá avatása Budapesten. Dolgoztam Bálint Sándor ügyén is, elkészült a hősies hitvalló keresztény életét bizonyító nagy terjedelmű könyv, a Positio, jelenleg itt tart az eljárás. Két vértanú ügyében is megadta a Mindenható, hogy segíthettem: nagyon lassan haladt előre ­Bogdánffy Szilárd és Scheffler János ügye, de megtaláltuk a hivatalos és szabályos módját annak, miként gyorsíthatjuk az eljárásukat. A boldoggá avatást megelőző években e két ügy posztulátora, Szőke János szalézi atya, aki nagyon sokat dolgozott a magyar ügyeken, annyira legyengült a betegségétől, hogy szüksége volt a segítségre. Bogdánffy Szilárdot 2010-ben Nagyváradon, Scheffler Jánost 2011-ben Szatmárnémetiben avatták boldoggá.

Brenner János vértanúságának emléke mindig élt a hívek emlékezetében. Ügyét hivatalosan mégis csak egy évtizede kezdték el. Mi volt az oka e késedelemnek?

– A kommunista diktatúra éveiben nem lehetett szenttéavatási ügyeket elkezdeni, főként olyan személyekét nem, akiket a diktatúra emberei gyilkoltak meg, holott a vágy mindig ott élt a hívek szívében. A rendszerváltás éveiben aztán megkezdődött a munka, bár az addig zárt levéltárak csak lassan nyíltak meg a kutatók előtt, lehetőséget teremtve arra, hogy kivizsgálják egy-egy vértanúság ügyét, és az iratokat összegyűjtsék. A Szombathelyi Egyházmegye megbízott papjai és történészei hatalmas munkát végeztek és óriási anyagot állítottak össze, amellyel dokumentálható Brenner János élete, papsága és vértanúságának története. A vatikáni hivatal emberei is nagy elismeréssel szóltak erről a gyűjtőmunkáról. 2006-ban indult el az egyházmegyei eljárás, amelynek során rendszerezték a hatalmas iratanyagot és tanúvallomásokat rögzítettek. Hosszú időt vett igénybe a dokumentumok olasz nyelvre fordítása is. 2008-ban zárták le és küldték el az anyagot a Vatikánba. A szentszéki hivatal 2009-ben adta ki azt a fontos iratot (decretum validitatis), amely igazolja, hogy a Szombathelyi egyházmegyei eljárás során mindent az előírásoknak megfelelően végeztek. Ezt követően kezdődhetett meg a vatikáni munka.

Amely kilenc éven át tartott. Miért ilyen sokáig?

– A piarista Pietro Casani boldoggáavatási ügyét közvetlenül a halála után, 1647-ben kezdték el. A boldoggá avatásra 1995-ben került sor, vagy­is 348 évvel később. Ha innen nézzük a kérdést, akkor Brenner ­János ügye nem is tartott olyan sokáig. De komolyra fordítva a szót, a „lassúság” egyik oka az, hogy nagyon sok ügy torlódik fel az illetékes vatikáni hivatalban. Ezeket a beérkezésük sorrendjében intézik, de a Szentatya kívánsága vagy valamilyen fontos indok esetenként megsürgethet, a sorban előbbre helyezhet egy-egy ügyet. A beérkezett nagy iratanyagból a posztulátornak össze kell állítania egy összefoglaló művet, amely a teljes iratanyag és tanúvallomások alapján igazolja a vértanúságot. Ez egy piros vászonba kötött vastag könyv, a Positio, amely Brenner János esetében ezeroldalas. Ennek elkészülte után az ügy gyakran „pihen”, amíg rá nem kerül a sor. A Positio anyagát ezt követően megvizsgálja egy vatikáni történészbizottság, amelynek természetesen időt kell adni az anyag tanulmányozására. A testület munkája végeztével ülést tart, tagjai szavaznak a dokumentum tartalmáról, és ha a szavazás eredménye pozitív, akkor az ügyet átveszi egy teológusokból álló bizottság, amelynek szintén legalább fél évre van szüksége a dokumentumok áttekintésére. Amikor feladatukkal végeznek, a bizottság tagjai összeülnek, ismertetik az álláspontjukat, és szavaznak. Ha a voksolás eredménye pozitív, akkor a teljes anyag egy bíborosokból és püspökökből álló legfelsőbb bizottság elé kerül, amelynek szintén időt kell hagyni az iratanyag áttanulmányozására. Mindeközben bizony évek telnek el. De az Egyház teljes bizonyosságot akar – és jogosan. Kimondani valakiről azt, hogy élete és halála szent volt, és Isten boldogító látását élvezi – ez óriási felelősség.

A Positio összeállításán kívül mit tud tenni a posztulátor az eljárás minél hamarabbi lezárása érdekében?

– Leginkább azt, hogy igyekszik minél gyorsabban végezni a rábízott munkával, azután pedig rendszeresen bejár a vatikáni hivatalba, a Szentek Ügyeinek Kongregációjába. Tréfásan azt szokták mondani, a posztulátornak legyen jó cipője, mert amíg egy-egy ügynek a végére jár, bizonyosan elkoptat egy párat… A kapcsolattartás a posztulátor részéről azért is fontos, mert munkájával párhuzamosan egy, a vatikáni hivatal által megbízott személy is foglalkozik az anyaggal. Az úgynevezett relátornak gyakran adódik kérdése, egy-egy részlettel kapcsolatban szeretne alaposabban tájékozódni, nemzetisége vagy életkora miatt esetleg nem ért valamit, s ilyenkor a posztulátornak azonnal ott kell teremnie, és magyarázatot adnia, esetleg vitatkoznia a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban.

Most, hogy befejeződött a boldoggáavatási eljárás, lehet-e már tudni, hogy ki volt vagy kik voltak Brenner János gyilkosai?

– Nem. A nyomozás csupán színjáték volt. Több falu lakosságát megfélemlítették, sok embert meghurcoltak. Éjszakáként zajlottak a kihallgatások, és senkinek sem volt szabad beszélnie az esetről. Két személlyel kapcsolatban megpróbálták féltékenységből elkövetett emberölésnek beállítani az ügyet. Amikor ez komédiába fulladt, azzal álltak elő, hogy rablógyilkosság történt, még a plébánost is meggyanúsították. Végül a járási és a megyei bíróság egy embert halálra ítélt, a Legfelsőbb Bíróság pedig felmentette. A gyilkosságot többen követhették el. A földi igazságszolgáltatás elől megmenekültek, de valószínűleg már mind megjelentek Urunk ítélőszéke előtt.

Brenner Jánost május elsején boldoggá avatják. Miben különbözik a szent attól, akit boldogként tisztelhetünk?

– A boldogok és a szentek csoportjainak tagjai között teológiai vagy lelki értelemben nincs különbség. A boldogokat inkább helyi tisztelet, a szenteket pedig általános tisztelet övezi. A boldogok ereklyéit – a szentekével ellentétben – nem szokás nyilvános tiszteletre kitenni, és templomot sem szentelnek a tiszteletükre. Közép-Európában, a piarista templomokban Kalazanci Szent József tiszteletére csak egy mellékoltárt szenteltek, mert a templomok építésének idején a rend alapítója még „csupán” boldog volt, nem szent. Az oltárra emelésének éve, 1767 után épült nagykárolyi piarista templomot azonban már neki szentelték. A 2008-ban felszentelt újpalotai Salkaházi Sára-templom teljes titulusa pedig: Urunk színeváltozása és Boldog Salkaházi Sára-templom.

Mindannyian érezzük, milyen nagy kegyelem és ünnep egy boldoggá avatás. De mit mondhatnánk, miért tartja lényegesnek az Egyház, hogy szenteket és boldogokat állítson példaként a hívek elé?

– A kérdése részben már magában foglalja a választ. A szentek egyfelől példaképek számunkra. Megmutatják, hogyan lehet szépen élni keresztény módon, és egy vagy több erényt hősies fokon gyakorolni. Tanúságot tesznek arról, hogy kereszténységünkért, hitünkért még az életünket is oda lehet adni. Mi is szentségre vagyunk hivatottak, s példájuk lelkesít, erőt ad nekünk. Másfelől hitünk szerint ők már Isten boldogító látásában élnek, közbenjárnak értünk, a küzdő Egyház tagjaiért, s érdemeikre való tekintettel – közbenjárásukra – kegyelmeket kaphatunk Istentől.

Mit jelent az Ön számára, hogy több személy boldoggá avatását is posztulátorként segíthette?

– Legfőképpen nagy örömet jelent. Megismerni egy-egy boldog vagy szent életét, személyiségét útmutatást ad a saját életemhez is. Miközben az ügyükben eljárok, személyes kapcsolatba kerülök velük, mert a hit, a szeretet és az imádság szálai összekötnek bennünket. Emellett hálát is ébreszt bennem minden boldoggá avatás, hiszen közreműködésem révén egy-egy egyházmegyei hívőseregnek, szerzetesközösségnek szerezhetek örömet. Brenner János ügye különösen kedves számomra. Az egyházmegye nemrég kiadott egy kis füzetet az életéről ezzel a címmel: Nem félek. Talán ez életének egyik legjellemzőbb vonása. Pap akart lenni, a rábízott lelkeket szolgálni és Istenhez vezetni egy olyan korban, amikor a megfélemlítés volt az egyházellenes harc legfőbb eszköze. Ő azonban nem félt. Bízott Jézus ígéretében: „Ne féljetek, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” Nagyszerű lelkipásztor volt, kiválóan értett a gyermekek nyelvén, nem riadt meg a fenyegetésektől, és semmi sem riaszthatta el papi hivatásának gyakorlásától. Felelősséget érzett a rábízottakért. Bátorság és felelősség – mindkettőből óriási a hiány a mai világban. Rengeteget tanulhattam és tanulhatunk Brenner Jánostól.

Életéről és vértanúságáról megjelent egy könyv is ezzel a címmel: A magyar ­Tarzíciusz. Milyen párhuzam vonható e két szent életű ember között?

– Az Egyház két évezredes története számos vértanút ismer. Tarzíciusz és Brenner János is ezek közé tartozik. Különbséget csupán az jelent, hogy a III. században az egyházüldöző hatalmat római császárnak hívták, a XX. század második felében itt, Magyarországon pedig kommunista diktatúrának. Közös vonásuk, hogy vértanúhaláluk az Oltáriszentséggel kapcsolatos, mindketten beteghez vitték az Eucharisztiát, és útjuk közben ölték meg őket.

Tanár úr! Ha röviden kellene jellemeznie Brenner Jánost, mit mondana róla?

– Első szentmiséjére ezt a szentírási idézetet választotta: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28). Egész papi életének is ez volt a vezérmotívuma. Ezzel a lelkülettel élt és halt meg a rábízottakért. Minden a javára vált, rövid, Istent szerető élete, de még a halála is, hiszen „Semen est sanguis christianorum” – „A keresztények vére a kereszténység magvetése” (Tertullianus). Hiszem, hogy életáldozata a kegyelem eszközeivel segíteni fog egy keresztényibb Magyarország építésében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..