Annyira elfoglalt volna Barroso, hogy eddig nem jutott ideje a katolikus társadalmi tanítással vagy a pápák szociális enciklikáival foglalkozni? Nem vette észre például 2010 előtt a magyarországi munkaerő kiszolgáltatottságát, a középosztálybeli rétegek leszakadását, az ország külső eladósodását?
Tudjuk, a szociálpolitika tagállami hatáskör, de azért az Európai Bizottság adhatott volna hazánknak megértő politikai segítséget a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások mielőbbi beindításához, ahelyett, hogy gáncsoskodott.
S ha egy sokáig elnyomás alatt élő tagállam kormánya nem félelemmel, hanem a termelékenység fokozása és a szociális felemelkedés érdekében alakítja politikáját – számos vonatkozásban a katolikus szociális tanítás szellemének, sőt betûjének is megfelelve –, mire való a hideg zuhany, az újliberalizmus dogmáinak megfelelő IMF-feltétellista: a nyugdíjak csökkentése, a nyugdíjkorhatár emelése, a családi pótlék csökkentése, a személyi jövedelemadó emelése, a privatizáció, az utazási kedvezmények csökkentése, a bürokrácialeépítés, az általános értékalapú ingatlanadó, az önkormányzatok kiadásainak csökkentése, a bankadó eltörlése, a pénzjuttatás a bankszférának?
Ez a lista valóban egy „szociális vészhelyzet” programjának látszik. Szerencsére nem kell félni, amíg okosan tárgyalnak a felelősök.