Koza József prépost, plébános a munkálatok kezdetekor így fordult a hatvani emberekhez: „Bízom abban, hogy a plébániaház és a templom felújítása nem csupán a két épület külső-belső megújulása lesz, hanem az itt élő és idelátogató emberek lelki megerősödését is szolgálni fogja.”
Négy pályázaton vett részt a plébánia, s az így kapott összegek tették lehetővé a kövek megújulását, amit – mint később Koza atya szavaiból kiderül – lelki ébredés kísér. Az egyházi épített örökség védelmére az egyházügyi államtitkárságon keresztül jutottak jelentős összegekhez, ezt egészítette ki a váci püspökség, valamint a helybéli hívők adományaikkal és önkéntes munkájukkal járultak hozzá a szépítéshez.
Hatvan városában két katolikus egyházközség működik: a belvárosi (a helyi nyelv szerint óhatvani) mellett a ferencesek temploma (az új hatvani). A belvárosi egyházközséghez több mint tízezren tartoznak, „ez azt jelenti, ennyien vannak megkeresztelve a plébánia területén. Vasárnaponként közülük kétezer-háromszáz–kétezer-ötszáz hívő jár az öt szentmisére. A szombat esti és a vasárnap reggel kilenc órai misét különös szeretettel látogatják. A liturgia után tartják az ifjúsági hitoktatást, „nevezhetem értelmes, okos együttlétnek, beszélgetésnek”, teszi hozzá Koza József.
Négy óvoda és három állami iskola működik a területükön. Immár négy évfolyamon folyik hit- és erkölcstanoktatás. József atya harmadikban és bérmálás előtt tanítja a fiatalokat, munkáját főállású hitoktató segíti az iskolákban. S örömmel mondja, hogy a hitoktatót a tantestületek valóban befogadták.
A plébánián számos közösség működik. Hirtelenjében tizenkettőt számolunk össze. Nemcsak a helyi, hanem az egyházmegyei programokon is rendszeresen részt vesznek. Sok a fiatal, annak ellenére, hogy itt is érvényes, ami sok helyütt az országban: az ifjúság gyakran más városokban tanul, s utána csak egy része tér vissza. Bár a városban nemigen panaszkodhatnak a munkanélküliség miatt.
Koza atya 2005-től szolgál Hatvanban. A préposti cím a hellyel együtt jár, Mária Terézia idejéből származik, s öröklődik a plébánosokra.
A cigány lakosság is jelen van az egyházközség életében, hamis lenne erről nem beszélni. „Az elsőáldozók között idén kilencen lesznek, de sok család inkább a Hit Gyülekezetéhez kapcsolódik.” Összesen negyven – hárman járulnak majd tavasszal elsőáldozáshoz. „Többségük később is megmarad az egyház életében. A szülőkön múlik: ha nem járnak a gyerekkel a templomba, akkor bizony azok is elmaradnak.”
Egész Európa elvallástalanodik, hallani, s ezen belül Magyarországra is ez a jellemző. Koza atya Hatvanban nem érzi ezt: „Két-három év óta azt látom, emelkedik a vallásukat gyakorlók száma. Nem panaszkodhatom, hogy kiürül a templomunk.”
Igen, rá kell ébredni arra, ami az egyik legutóbbi kiadványuk címlapján szerepel Johannes Brosche német szerzőtől: „Minden templom, melyet megpillantasz, / Minden torony, amely az ég felé szökik, / Minden gyászba öltözött, ki házad előtt elhalad, / Minden aggastyán, akivel összehoz a sors, Minden patak, mely a folyóba ömlik, / Minden újabb születésnap, /Minden fölötted elsuhanó repülőgép, / Minden állomás, minden megállóhely, ahol át kell szállnod, / Minden emlékeztessen örök hazádra.”
Szép számmal keresztel évente az atya, de a házasságok száma itt is egyre csökken. Négy-öt fiatal pár járul szentségi házassághoz. „Marad a polgári házasság, de újabban még az sem, egyszerűen együtt élnek.” József atya nem tesz különbséget köztük, amikor segítségre van szükség. „Ha azt hallom, hogy valahol nehézségek, feszültségek jelentkeztek a felek között, felkeresem őket, bár nem szeretnék beleavatkozni a család életébe, ha ők nem kívánják ezt. De előfordult már, hogy a zátonyra futott házasságot sikerült eleven vizekre kormányozni. Amikor meg látom, hogy valamelyik gyerek alszik vagy fáradt a hittanórán, megkérdem tőle: mi újság? Beteg, netán nem aludt? Erre elmondja: apu és anyu veszekedtek hajnalban… fölébredt, azért fáradt. Másvalaki bevallja: éhesen jött iskolába… A túlfeszített életmód tönkreteszi az emberek közti kapcsolatokat. A legtöbben küszködnek a megélhetésért, szorítják őket az anyagi gondok.”
Ebben a világban élünk, ebben kell a papnak az örömhír valóságát hirdetni. Ferenc pápa visszatérően beszél a lelkipásztori munka megújításáról. Hogyan néz ki ez Hatvanban? József atya elmosolyodik: „Régóta igyekszem olyanná válni, mint amit a szentatya most kimondott: bárányszagúnak lenni. Mit jelent ez? Egyszerűségben az emberek között élni. Már a szemináriumban Szent Ágoston gondolatát választottam: – Értetek pap, veletek keresztény.”
Nem kell bizonyos dolgokat túlbeszélni, erősíti meg az atya. „Semmi rendkívüli nem kell a pasztorációhoz, csak szeretet, megértés, gyakorolni a megbocsájtást, nem haragudni és meghallgatni a másikat.”
A plébánia állandóan nyitva van, segítségkéréssel, jó szándékkal bárki bármikor beléphet. Az anyagilag rászorulónak a karitászcsoport tagjai mindig adnak valami segítséget.
Emléktábla a templom oldalán: itt keresztelték meg Meszlényi Zoltánt, a néhány esztendeje boldoggá avatott esztergomi püspököt, a kommunizmus mártírját. Majd tekintetünk ismét a jelen felé fordul: a plébánia területén működik a Szent Erzsébet Idősek Otthona. A mellette lévő telken – ezt már sikerült megvásárolniuk – tervezik a plébániai közösségi ház felépítését. Szükségük lenne erre, hiszen egyre többen vannak, s nincs megfelelő hely, ahol rendszeresen összejöhetnének a csoportok, vagy bárki bármikor betérhetne, hogy emberi szóval találkozzon, s kissé otthon érezze magát.
Fotó: Cser István
