Fotó: Mészáros Ákos
Jaj, de rég volt, igaz se tán! – énekelte Horváth Vilmos a Hungária együttes dalát az 1960-as évek végén a balatoni nyárról. Ámbár mostanság úgy tűnik, talán még az ősz is elmarad a nagy hőség miatt, legalábbis az időjárás-előrejelzések szerint. Na, de a régi nyarak… Azok voltak az igaziak, hallhatjuk sokszor az idősebb generációkhoz tartozóktól. Érthető, ha ezt mondják, hiszen ők akkor voltak fiatalok, azokban az években történt velük mindaz, amire jó lehet visszaemlékezni.
Akik szeretnek nosztalgiázni, a régi nyarakon elmélkedni, azoknak remek kikapcsolódást jelenthet a Petőfi Irodalmi Múzeum Balatoni nyár – Írófényképek az 1950-es, ’60-as, ’70-es évekből
című kiállítása. És mi jut rögtön az ember eszébe, ha a hatvanas évek vízparti nyaralásai kerülnek szóba? Hát persze, hogy a fecske! Ez esetben nem a madárka, hanem a középen függőleges fehér csíkkal díszített, égszínkék színű, oldalt köthető vászon fürdőnadrág. Ezt hordták a férfiak a strandokon abban az időben. Mára ugyan elavult, azonban egy előnye biztosan volt: hamar száradt, tapasztalhattam magam is, hiszen e sorok írója is hordott ilyet sráckorában.
A kiállítás rendezői építettek egy balatoni stéget fából, a háttérben hatalmas poszterrel, az előtérben vaskos oszlopokkal, s még mentőövet is láthatunk a tárlaton Balatonfüred felirattal és a már említett fecskével. Körben mindenütt fényképek a Balaton világából. A korabeli értelmiség színe-java látható a több száz, nagyrészt amatőr felvételen: írók, költők és a baráti körükhöz tartozó más hírességek.
Na, de nézzük részletesebben, mi minden szerepel még ezen a kiállításon a pesti Károlyi-palota múzeumában. Felmerülhet a kérdés, vajon kit érdekel, hogyan nyaraltak az írók annak idején? A rengeteg fotón, a legtöbbször talán nem a legjobban megkomponált képeken egy másik nézőpontból láthatjuk a magyar kulturális élet már jól ismert szereplőit. A fényképek nem rendezvényeken, protokolláris eseményeken készültek, hanem egy sokkal intimebb élethelyzetben, akkor, amikor az ember a nyári szabadságát tölti.
A kiállított fotók között azonnal szembeötlik egy, ahol Borsos Miklós szobrászművész a fején egy lábossal, jókedvűen produkálja magát. Előtte Psota Irén, jobboldalt pedig Ungvári Tamás, Radnóti Zsuzsa, Alfonzó, Örkény István és Makk Károly láthatóan jól szórakozik a látottakon.
A kiállított képek egy része Lipták Gábor felvétele. A mára már kissé elfeledett író füredi otthona a II. világháború utáni írónemzedék nyaralásainak egyik jeles helyszíne volt, irodalmi szalonnak is nevezték. A hosszú évtizedek alatt megfordult itt például Boldizsár Iván, Déry Tibor, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Németh László, Örkény István, Passuth László, Szabó Lőrinc, Tamási Áron és Weöres Sándor. A 71-es út mentén ma is álló ház szabad szellemiséget árasztó atmoszférája festőket, színészeket, orvosokat egyaránt vonzott. A vendégek szállást is kaphattak a népművészeti tárgyakkal, rajzokkal, festményekkel díszített, népi és polgári bútorokkal berendezett, tágas villában, s némi vacsora és házi bor minden váratlanul betérő számára akadt.
Jó néhány fotó az Addio III. nevű vitorlás hajón készült, amely Horváth Boldizsár orvosprofesszor tulajdona volt az 1950-es, ’60-as években. Horváth Lipták barátja volt, és hajóját szívesen bocsátotta az ott nyaraló társaság rendelkezésére. Az egyik 1959-es képen Bernáth Aurél ül a hajó fedélzetén fehér kalapban, elégedett arckifejezéssel. A Lipták-házban vendégkönyvet vezettek, a tízből láthatunk is egyet a kiállításon. A Lipták házaspár utód híján végrendeletében a Magyar Fordítóház Alapítványra hagyta az ingatlant. Kifejezett kívánságuk volt, hogy haláluk után is irodalmi célokat szolgáljon.
A Petőfi Irodalmi Múzeum tárlata nemcsak a Lipták-házról és vendégeiről szól, hanem más balatoni helyszínekről is: a Szigligeti Alkotóházról és az írók nyaralóiról a magyar tengernél. Ez a három alapvető témakör, amelyet körbejárhat a kiállításra látogató.
A szigligeti kastély 1910-től az Esterházy család, 1945 után pedig a Földművelésügyi Minisztérium birtokában volt. 1952-ben Bölöni György kezdeményezésére az Irodalmi Alap vette át, hogy írói alkotóházként hasznosítsa. Az alkotóház aranykora az ’50-es, ’60-as évekre tehető. Írók, irodalmárok – szigorúan beutalóval – egész évben igénybe vehették szolgáltatásait. Pihent és dolgozott itt többek között: Devecseri Gábor, Fekete István, Gyurkovics Tibor, Juhász Ferenc, Karinthy Ferenc, Károlyi Amy, Kassák Lajos, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Szakonyi Károly, Vas István és még sokan mások. 1968-tól a mai napig a társművészetek alkotóit is fogadja, megfordulnak itt festők is szép számmal. Jól emlékszem, hogy egykori munkahelyemről, a Ludas Matyi szerkesztőségéből Szűr-Szabó József festő és karikaturista is gyakran látogatta a Szigligeti Alkotóházat.
Remek, keresetlen beállítású szigligeti képeket láthatunk Nemes Nagy Ágnesről és Ottlik Gézáról, egy csónakban ülve. Egy másik fotón Juhász Ferenc és Nagy László szintén önfeledten csónakázik a tavon. Fekete István és felesége, Piller Edit mosolyogva, egymást átkarolva ülnek egy padon. „A kastélyhoz óriási park tartozik, felettünk a szigligeti vár romjai s alattunk a Balaton csodás, ködös tükre. Hát, aki itt nem tud dolgozni, illetve alkotni, az vagy nem író, vagy hülye, vagy mindkettő” – írta Fekete István Bíró Bélának 1968-ban.
A balatoni nyaralóépítések hőskora az 1950-es, ’60-as évek időszaka volt. Akadtak persze olyanok is, akik már az 1930-as években építettek maguknak nyaralót a Balatonnál, de ez csak a későbbi évtizedekben vált általánossá. Ezekben az években egyre több író vásárolt magának telket vagy házat a magyar tenger partján. A legismertebbek közé tartozik Illyés Gyuláék tihanyi, alsó-kopaszhegyi háza, amelyet fokozatosan a maguk képére formáltak. Azelőtt az író apósáé volt. Déry Tiborék Lipták Gábor segítségével bukkantak rá a felújításra váró füredi villára és kertre, míg Németh Lászlóék sajkodi házát a család építette fel. Passuth Lászlóék is Tihanyban vettek telket, erre építkeztek. Bertha Bulcsu Balatongyörökön, Veres Péter és Kodolányi János Balatonakarattyán, Rónay György Balatonszárszón, Takács Gyula Becehegyen találta meg a pihenést és a csöndet a természet, a tó közelségében. A balatoni nyaralók természetszerűleg a családi élet színterei voltak, de – ahogyan Tüskés Tibor fogalmaz – lehetett találni itt „alkalmat a munkára, témát az írásra”. Megkapó jelenet, ahogyan Németh László és felesége, Démusz Ella sajkodi nyaralójuk teraszán ülnek, és jókedvűen csevegnek. A kép 1960 körül készült, Koczogh Ákos felvétele.
A tárlat kuriózumai közé tartozik, hogy az egyik ‘62-es fotón a fiatal Cseh Tamás gitározik és énekel Balatonalmádiban. Pilinszky János a tihanyi Rege presszó teraszán ismeretlenekkel beszélget, Rónay György balatonszárszói kertjében üldögél az 1970-es évek elején. Vitrinben elhelyezett tárgyak is láthatók a kiállításon: Illyés Gyula jellegzetes tengerészsapkája, Pilinszky napszemüvege.
A tárlat tervezői, muzeológusai gondosan ügyeltek arra, hogy hangulatában is megragadó legyen a kiállítás. Kék csíkos nyugágyak idézik a nyarat, s halványkék falakon fehér és kék keretekben és paszpartukban láthatjuk a fényképeket.
„Így szeretek írni: hogy tollam hegyét, ha vastagon fog, eleven szöllőlevélbe törölhetem. Itt szeretek írni fent a szöllőhegyen, a hegy lábánál a Balaton. Ha tollam nem töltőtoll volna, az atracinkék tavat képzelhetném tintatartómnak. Itt szeretek írni a felhők mozgó mennyezete alatt, a júliusi enyhe széljárásban, a szabadban, ahol tudvalevőleg nem lehet írni, hanem csak elmélkedni” (Illyés Gyula naplójegyzete, 1948. július 30.).
(A Balatoni nyár című kiállítás szeptember 16-ig látható a Petőfi Irodalmi Múzeumban.)
