Székesfehérvár díszpolgára lett Spányi Antal püspök

Székesfehérvár számára augusztus 20. jelentős ünnep: 1938-ban a koronázóvárosban emelték nemzeti ünnepi rangra Szent István napját. Idén a tiszteletadás résztvevői a fehérvári királyok menetével – a történelmi óriásbábokkal, a hagyományőrzőkkel és a Kárpát-medencei meghívott vendégekkel – indultak a nemzeti emlékhelyről a Szent István térre, a díszközgyűlés helyszínére. Az ünnepi rendezvényen a székesfehérvári Hermann László Kamarazenekar Esterházy Pál herceg kantátagyűjteményéből az Ave maris stella (Üdvözlégy, tengernek csillaga) című himnuszt, majd Giu­seppe Verdi Ave Mariáját adta elő.
Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszéde elején felidézte, hogy hetvenöt évvel ezelőtt, 1943-ban állították fel a mára a város jelképévé vált országalmát, Oh­mann Béla Fehérvári jog című alkotását. A városvezető ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a fehérvári jog a középkori Magyarország városainak jogalapja volt; egy település csak akkor vált igazi várossá, ha „fehérvári jogot” kapott, kiemelkedve ezzel a többi település közül. Székesfehérvár, az első igazi magyar város jogállása alapozta meg tehát a szabad királyi városi rangot.
Cser-Palkovics András ismertette a közgyűlés döntését, amellyel Székesfehérvár képviselői a 2022-es esztendőt ünnepi emlékévvé nyilvánították az Aranybulla kihirdetésének 800. évfordulója alkalmából.
A rendezvény a városi díjak átadásával folytatódott. Székesfehérvár díszpolgára címmel tüntették ki Spányi Antal megyéspüspököt, aki 2003 óta főpásztora a városnak. Megértéssel fordul az emberekhez, igyekszik mindenkivel szót érteni. A Katolikus Karitász elnökeként irányítja az Egyház országos szociális és karitatív szolgálatát, s emellett nagy hangsúlyt helyez a keresztény magyar kultúra őrzésére és a magyar nyelv ápolására. Küldetésének tekinti, hogy Szent István városában kegyelettel őrizzék a magyar államiság kezdeti időszakának emlékeit. A nagy elődök hitét és szellemi erejét viszi tovább, ahogyan Prohászka Ottokár is tette.

Forrás és fotó: Székesfehérvár.hu;
Székesfehérvári Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .