Az Ulászló-graduálé újjászületése

Másfél éven át, 2017 nyarától 2018 decemberéig tartott az a munka, melynek keretében a Nemzeti Kul­turális Alap támogatásával, valamint a könyvtár saját forrásából lehetőség nyílt az Ulászló-graduálé restaurálására.
A gazdag díszítésű, vastag fatáblás, egészbőr kötésű kódex egy prágai műhelyben készült II. Ulászló cseh és magyar király (1490–1516) részére vagy megrendelésére. 399 pergamenlevélből áll, súlya 38 kilogramm. Kívül veretek és csatok, belül pedig csaknem ezer iniciálé, lapszéli ábrázolás, jelenetek, ember- és állatfigurák díszítik a kódexet. A külső táblákon Ulászló királyi jelvényei, a lengyel sas és a cseh kétfarkú oroszlán látható. A graduálét a budai várkápolnában, Magyarországon használták, erre utal, hogy a benne szereplő Mindenszentek litániája magyar szenteket is említ. A kódex 1526 utáni sorsa nem ismert, de tudható, hogy a török elől 1543-ban Esztergomból Nagyszombatba menekült egyház már használta a kötetet; a menekített javak része lehetett a graduálé is.
A restaurálást az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, Péterfi Gyöngyvér okleveles papír- és bőrrestaurátor végezte. A kötet gerince a hatalmas vastagság és súly miatt megnyílt, így a stabilizálás, a deformálódás megszüntetése volt az első és legfontosabb feladat. A lapokat egyenként tisztították, simították, és szükség szerint ki is pótolták. A vegyszeres kezelés mellett speciális radírokat alkalmaztak, a pótlásra japán papírt használtak. A bőr tisztítása, simítása, pótlása és a fémveretek korróziómentesítése látványos állapotváltozást eredményezett. A műtárgyat szakszerű védőtok veszi körül, melyben megfelelően megoldható az épületen belüli szállítása is.
A díszkódex méreténél fogva és állományvédelmi okokból csak virtuálisan lapozható, így azonban mindenki számára elérhető a könyvtár honlapján (esztergom.bibliotheca.hu). Megtekintésére az intézmény múzeumi terében 2020-ban, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülő időszaki kiállítás keretében nyílik majd lehetőség.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .