– 1982-ben születtem. Hat testvérem van, katolikus családból származom. Budakeszin a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumba jártam, majd a Károli Gáspár Református Egyetemre felvételiztem, ahol történelem–kommunikáció szakon végeztem. Az utolsó években többek között a Magyar Rádiónál, valamint egy gödöllői kisebb rádiónál voltam gyakorlaton, de több újságba írtam cikket is. 2007-ben kerültem gyakornokként a Magyar Hírlaphoz, hamarosan ez a lap lett a munkahelyem. Igazi mélyvíz volt, hiszen az újságírást ugyan tanították az egyetemen, de az élet mégiscsak más…
Miként lett az újságnál az egyházi ügyekkel foglalkozó újságíró?
– Neveltetésem, hitem minden bizonnyal közrejátszott valamelyest. Feladatom, hogy figyeljem a jelentősebb egyházi eseményeket, programokat, amelyekre felhívom főnökeim figyelmét. Emellett folyamatosan követem, miként alakul az állam és az egyház viszonya, hangsúlyosan kezelem az egyházi iskolák és más közfeladatot ellátó intézmények életét, finanszírozási gondjait. Kicsit rajtam is múlik, hogy mekkora hangsúlyt kapnak a lapban ezek a kérdések.
Okoz valamilyen gondot a szerkesztőségen belül, hogy Ön hívő emberként foglalkozik az egyházakkal?
– A Magyar Hírlap polgári, konzervatív napilap, az egyházakat bemutató, a nehézségeiket is feltáró írásaim miatt a szerkesztőségben soha nem volt konfliktusom. A történelmi egyházak által képviselt értékrend bemutatásában, nyugodtan mondhatom, szabad kezet kaptam.
Milyen más témákkal foglalkozik még?
– Pártpolitikai ügyekkel nem igazán. Besegítek azonban a civil szervezetekkel, a kisebbségek ügyével, a cigányság helyzetével foglalkozó munkába.
Melyik írására emlékszik vissza legszívesebben?
– Talán a Jezsuita misszió a romákért – Hofher atya nem adja fel címűre. Ebben az egyház megjelent mint intézmény – egy papon, szerzetesen keresztül. Megjelent mint közéleti szereplő, hiszen megfogalmazta az egyház álláspontját az elesettekkel, perifériára szorultakkal kapcsolatban, ráadásul olyan témában, amely gyakran kavar viharokat a közéletben. Azt gondolom, hogy az írásban megjelent Hofher atyán keresztül a krisztusi szeretet is. Némi visszhangja is volt… Sokszor egyébként maga a tudósítás tárgyát képező esemény ragad meg, de persze ilyenkor is objektívnek kell maradnom. Szeretek vidékre utazni, kicsit elhagyni a zsibongó fővárost, a vidéki emberek életét testközelből megtapasztalni.
Miként érintette a hír, hogy Ön kapja az írott sajtóban végzett munkáért a díjat?
– Meglepődtem, hogy a püspöki konferencia által felkért szakemberek engem találtak méltónak, ugyanakkor természetesen rendkívül megtisztelőnek is tartom. Emlékszem, tavaly ott voltam a szentmisén és az ünnepélyes díjátadáson. Bevallom, akkor felmerült bennem, hogy egyszer majd szeretném megkapni ezt a jelentős díjat. De azt nem hittem, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik.
