Eco látlelete elgondolkodtató, ám az idő telik, s egyre inkább úgy látjuk, hogy a dolgok kibontakozása még tovább sarkosítja a fenti megállapításokat. Gondoljunk bele: a kép már az értelmiség körében is hódolatra kényszeríti a betűt. A mai kiskamaszok jelentős része funkcionális analfabéta, ám a számítógépet és az okostelefont tökéletesen tudják használni, mivel ott a parancsokat ikonok, képecskék jelölik. Sok ember képtelen kitölteni egy űrlapot a hivatalban, ám e nélkül is teljes és boldog életet tud élni a maga kis piktogramos világában.
Az oktatás eközben a fogalmi megértést elhagyva lassan, de biztosan halad a képalapú gondolkodás felé. Az okostábla, a képektől hemzsegő tankönyvek, a termek minden négyzetcentiméterét betöltő dekorációk hivatalosan pedagógiai sikertörténetet jelentenek, olyan célt, amely felé törekedni kötelező. Más kérdés, hogy mi történik eközben az emberi ésszel, szellemmel. Mert hát, az az ember, aki egy fehérre meszelt falú, üres teremben, egy csupán szöveget tartalmazó könyvet olvasva nem tud megtanulni valamit, hogyan lesz képes a vizualitás által teljes értékű tudásra szert tenni? Nem lehet, hogy a képek által vezérelt funkciókra alkalmassá válik, de az önálló gondolat megszületésének lehetősége távolodni kezd tőle?
A nyugati világ szellemi alapját az a sajátos bölcseleti keret adja, amelyben az absztrakció, a konkrét itt és mosttól való elvonatkoztatás révén képessé váltunk egyetemes fogalmakban gondolkodni. Most a görögök e hatalmas forradalma lassanként a visszájára fordul. Keresztényként szemlélve ez a folyamat nemcsak a társadalomra és a kultúrára tett hatása miatt aggasztó, hanem azért is, mert kérdésessé válik a hit hallás általi átadásának lehetősége. A hit szívében az értelmes szóval megszólaló, kinyilatkoztató Isten áll, aki nem látható (megközelíthetetlen fényben lakik), de aki hallható. Hogyan fogadja be az Istent, aki Logosz, vagyis értelmes Szó, Ige, az az ember, aki csupán a képek, a látás által képes a valóság felé fordulni? Lehet-e az evangelizáció eszköze a kép, a vizualitás önmagában?
Ahogyan arról VI. Pál gondolata nyomán korábban már elmélkedtünk, a látható tanúságtétel soha nem helyettesíti a hallható igehirdetést, prédikálást, evangelizálást. A kép könnyen kivált érzelmet, valamiféle irányított hatást, ereje, mélysége van – a kérdés azonban az, hogy csatornájává válik-e a Logosznak? Sajnos igen gyakran megfigyelhetjük, hogy a vizuális élmény alogikussá, logosztalanná válik. Hat, de nem a gondolatok, hanem az öntudatlan pszichés reakciók, a szenvedélyek, az érzések szintjén. A hit azonban nem ez, hanem az értelem hódolata, szellemi áldozat az Úr előtt. Ehhez pedig szó kell, a kép önmagában kevés.
