– Milyen volt áttekinteni?
– Nagyon izgalmas. Rácsodálkoztam: jé, ez is én voltam, ez is! Filmvetítésekkel, montázsokkal a szerepeimből és családi fotókból állítottam össze egy beszélgetős estét. Olyan vendégeket hívtam, akik szorosan hozzátartoznak az életemhez. Kautzky Armandot, akivel a Charley nénje és a lila orchideák örökre összekötnek, Posta Victort, akivel kapcsolatban mindig is azt éreztem, hogy rokon lelkek vagyunk, és a kisebbik lányomat, Kisfaludy Zsófiát, aki most végzett a Madách musical tánc- és színművészeti iskolában, az osztályomban. Furcsa volt, hogy én megérkeztem valahova, ő meg innen indul el erre a nehéz, rögös, kiszámíthatatlan pályára, ahova elengedem. Az külön boldogság, hogy mindez a Madách Színházban lehetett, ahol eddigi színészi pályám nagy részét töltöttem.
– Most is a Madách Színházban beszélgetünk, a Mary Poppins előadása előtt. Corry nénit alakítja, akiről úgy véli, hogy Mary Poppinsszal együtt tudja, miben rejlenek a csodák.
– A csoda az, hogy az történik velünk, ami nekünk jó. Azt mondja Mary Poppins, hogy „megtörténhet bármi, hogyha hagyod, tiéd lesz az élet, hogyha megragadod. Üstökénél fogd meg, el már ne ereszd, annyi minden történik, csak kis szemed mereszd!” Rajtunk áll, hogy mit veszünk észre a világból, a szépet és a boldogságot választjuk- e belőle és visszük magunkkal, vagy pedig beállunk a panaszkodók, a rosszindulatúak, az „úgysem sikerülhet nekünk” táborába. Corry néni és Mary Poppins pontosan azt a csodát tudja, hogy mindenben meg lehet találni a jót. Mary Poppins ezért is a szívem csücske. Ha valamiért érdemes lenne újraszületni, az az ő szerepe, és Az operaház fantomjából Christine-é. Bár egyik sem adatott meg, de mindkettő itt megy a Madách Színházban, és legalább így egy kicsit részese lehetek. Én ezt is ajándéknak fogom fel.
– Melyik szerepére gondol vissza a legszívesebben?
– Egy biztos, hogy a Macskák fontos állomása volt az életemnek, és pont akkor jött, amikor kellett. Miután megszületett a nagyobbik lányom 1981-ben, és utána visszajöttem a Madách Színházba, tele voltam energiával. Az anyaság az örömet, a kiteljesedést hozta el, és ekkor talált meg Mindlevery. A macskapáros lány tagját mintha rám szabták volna. A másik, ami a szívemnek különösen kedves, az a Mária evangéliuma, amit négy rendezésben is játszhattam. Mária mély nyomot hagyott az emberekben, és engem is visszatérített az utamra. A mostani szerepeim közül talán Móricz Zsigmond Sári bírónéja áll hozzám a legközelebb, ez a kemény, nyakas parasztasszony, akit a Turay Ida Színházban alakítok.
– Sokfélét játszott és játszik: zenés darabot, musicalt, vígjátékot és drámát. Csak idén hat bemutatója volt.
– Ha lehet mondani, ennél nehezebb évadom még nem volt. Elindult a Mary Poppinsszal, amit követett a Maga lesz a férjem a Turay Ida Színházban, aztán következett egy nagyon érdekes darab Mátyás király asszonyairól, a Holló árnyékában címmel, majd a Liliomfi. A József Attila Színházban Arthur Millertől bemutattuk az Édes fiaimat, végül itt a Madáchban a Betörő az albérlőmet, és közben még az osztályom is levizsgázott. Úgy gondolom, mindennek megvan a miértje. Nemrég, amikor meghalt az anyukám, megértettem, a Jóisten úgy küldte nekem a segítséget, hogy annyit dolgozhattam, hogy ne érjek rá szomorkodni. Ott fönn mindig is jobban tudták, mire van szükségem.
– Egyszer így fogalmazott: a hit fénysugár, amelyre fel lehet nézni. Hogyan ad Önnek erőt?
– Megadatott, hogy olyan családban nőjek fel, ahol ez természetes. Szerencsések azok a gyerekek, akiket kicsi korukban megtanítanak imádkozni. Ha nem is tudják, de érzik a misztériumát, azt, hogy nem kell félni, hiszen oltalom alatt állunk. Mindig is éreztem ezt a felső erőt, ami a sorsomat irányítja, de erről nekem nagyon nehéz beszélnem. Inkább a verseken és a szerepeimen keresztül vallom meg a hitem. Az Istennel, a családommal való kapcsolatom szemérmes és intim, senki másra nem tartozik.
– Mik azok az értékek, amelyekből sosem engedett, amelyeket a színpadon keresztül is próbál közvetíteni?
– Úgy tartom, hogy csak egy ember van: amilyenek a civil életünkben vagyunk, az a színpadi szerepeinkben is tükröződik. Régi vágású vagyok, akinek rendkívül fontos a család, és az is, hogy a férjemmel templomban esküdtünk. Nagy dolog, hogy majdnem negyven év után is szeretjük egymást, nem szaladtunk el a nehézségek elől, hanem együtt vállaltuk ezt az életet, és mindezt útravalóul adjuk lányainknak. Lényeges, hogy azt lássák tőlem a gyerekeim és a tanítványaim is, hogy mindenért nagyon keményen meg kell dolgozni, és nem szabad megelégedni azzal, ami a felszínen van. Mögé kell nézni. Csak úgy lesz hiteles valaki, és igazán jó a szerepeiben, boldog a pályáján, ha mindent lelkiismeretesen megtett érte. Ha ennek ellenére valami nem sikerül, akkor azt mondhatja, amit én is mindig mondhattam: én megtettem, ami tőlem telt, a többi nem rajtam múlik. Az is nagy érték, hogy ezen a szép, nehéz, magyar nyelven lettem színésznő. Voltak csábítások, hogy menjek énekelni Németországba, Ausztriába, de nem véletlen, hogy ez nem jött össze. Ide születtünk, ahogy Reményik Sándor is mondja Mindhalálig című versében: „Át egen, földön, folyón, tengeren, rögön, hanton, koporsófedelen: szeretlek mindhalálig, nemzetem!”
– Tíz éve járja az országot Reményik-estjével, a Csendes csodákkal.
– Számomra megerősítés volt, hogy rátaláltam Reményik verseire. Mindenkinek szüksége van arra, hogy megbizonyosodjon arról: jó úton jár. Ne gondoljuk, hogy a hit mindig jelen van. Van, hogy nincs idő a Bibliát forgatni, vagy gyorsan, mechanikusan letudjuk az esti imát, és már alszunk is. Engem ilyenkor mindig emberek, könyvek vagy szerepek állítottak meg, és figyelmeztettek arra, jó lenne elcsendesedni. Az egyik iránytű Reményik Sándor volt, aki költeményeivel megerősített abban, hogy az embereknek segíteni és adni kell, és egyáltalán nem mindegy, mit. Egy színésznőnek annyi választása van, hogy azt mondhatja: nem, én ezt nem vállalom, vagy azt, hogy igen, én ezt akarom!
– Mi adott még megerősítést?
– A másik nagy visszafordító Jókai Anna Ne féljetek című könyve volt. Az írónő, akit személyesen is ismerek, példakép magyarságában, tisztaságában és tartásában. És mindent tud az asszonysorsról! Sokat segítetett nekem édesanyám halálakor is. Nem véletlen, hogy minden nyáron elolvasom ezt a kötetet.
– A Mária evangéliuma besorolható Jókai Anna könyve és a Reményik-est mellé?
– Igen, sőt még az Apácák is, az a lökött Amnesia nővér. Ebben a musicalben a humor oldaláról fogtuk meg a hitet, és nem volt szó benne semmiféle kigúnyolásról. Az is meghatározója az életemnek már fiatalkorom óta, hogy Cseri Kálmán gyülekezetébe járok. Egyáltalán nem mindegy, milyen közösséghez tartozik az ember. A lelkészek közül nagyon közel érzem magamhoz Gyökössy Endrét is, akivel személyesen ugyan nem találkozhattam, de a felesége felkért, hogy Bandi bácsi születésének századik évfordulóján a verseiből, történeteiből mondjak el néhányat. Ő olyan hittérítő, igazi lelkipásztor volt, aki közel tudta hozni Isten gondolatait az emberekhez. Azt tanította, hogy a hívőnek derűt kell sugároznia, és nem azt, hogy bűnösök vagyunk. Igaz, még a legjobb szándékú ember is nap mint nap elmondja azt az egy mondatot a férjének-feleségének, gyerekének, amit nem kéne, amivel megbánthatja a másikat, de közben folyamatosan benne van a vágy a megtisztulásra, amit érlelni kell. Napról napra nevelni kell magunkat és másokat is a jóra. Ha ebben a színházi világban nem is lehet egy az egyben terjeszteni az igét, az életünkkel példát adhatunk.
– Korábban említette a nyarat. Hogyan fog feltöltődni?
– Pihenni fogok a szentendrei kis házunkban, ahol készülök a Weöres Sándor-estemre, és talán Olaszországba is eljutok a családommal. Aztán kezdődik az évad, októberben lesz a Csak kétszer vagy fiatal vígjáték bemutatója a Turay Ida Színházban, és a többi repertoáron lévő darabomat is játszom tovább.
Névjegy
Hűvösvölgyi Ildikó 1975-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, utána egy évig a Veszprémi Petőfi Színház tagja volt. 1976 óta a Madách Színház művésze. A Soproni Petőfi Színház örökös tagja. A Turay Ida Színházban annak 2000-es megalakulása óta játszik, és a József Attila Színházban is fellép. Mintegy ötven színpadi szerepet eljátszott már, és több mint húsz filmben láthattuk. Művészetéért számos elismerést kapott: a Magyar Rádió Nívódíját (háromszor is), az Állami Ifjúsági Díjat, a Thália Szekerén közönségdíjat, a Turay Ida Vándordíjat és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.
