Az első évtizedek anyagi nehézségeit a naptárreformjáról is ismert XIII. Gergely (1572-1585) igyekezett megoldani, ezért 1573-ban újraalapította az intézményt, valamint anyagi javakat is adományozott a papnevelés céljaira. Ugyanő alapította a magyar kollégiumot, a Collegium Hungaricumot is 1579-ben – a Germanicum volt növendéke, Szántó (Arator) István (1540-1612) jezsuita tevékenységének köszönhetően. Az új intézmény a római magyar nemzeti templomként is ismert Santo Stefano Rotondóhoz tartozó egykori pálos kolostorban kapott helyet. A német és a magyar intézetet – az anyagi nehézségek miatt – a rákövetkező évben egyesítette a Szentatya, az 1580. április 13-án kelt Ita sunt humana kezdetű bullájával, megalapítva a mai Pápai Német-Magyar Kollégiumot.
Az intézetet azzal a céllal hozták létre, hogy a Német-római Birodalom és a Magyar Szent Korona országainak területéről érkező papnövendékeket a trienti zsinat (1545-1563) szellemében képezzék, akik felszentelésüket követően hazájukban eredményesen szolgálhatják majd a reformációt követő katolikus megújulást. Fontos szerep jutott az itt végzett papoknak később, a XVIII. században is a török alól felszabadult területeken lévő egyházmegyék újraszervezésében. A Germanicum-Hungaricum 450 éves története során öt szentet és boldogot adott az egyháznak. Mindnyájan vértanúk. Kőrösi Márk a szentté avatott három kassai vértanú egyike (†1619). A négy boldog: Robert Johnson (†1582), az angliai katolikusok üldözése miatt szenvedett vértanúhalált, a többiek pedig mindnyájan a kommunista diktatúra vértanúi: Alojzie Stepinac bíboros, zágrábi érsek (†1960); Romzsa Tódor munkácsi görög katolikus püspök (†1947), valamint az október 31-én Esztergomban boldoggá avatott Meszlényi Zoltán segédpüspök (†1951). Magyar nyelvterületen folyamatban van még egy vértanú, Macalik Győző gyulafehérvári titkos püspök (†1953) boldoggáavatási eljárása is.
Tóth Tamás
•
Vannak emberek, akik előttünk jártak, ugyanazon falak között éltek, dolgoztak, hittek, reméltek, szerettek, néha talán ők is féltek, szenvedtek, olykor talán már-már feladták, majd mégis újult erővel újrakezdtek – éltek, majd szentek lettek, példaképek. Egy ilyen példaképre összpontosult a figyelmünk október 31-én, amikor a Pápai Német-Magyar Kollégium növendékeiként elzarándokoltunk Esztergomba, a boldoggá avatásra. Meszlényi Zoltán ugyanis szintén ezek között a falak között tanult, készült hivatására, hogy jó ember, jó pap és szent lehessen.
A kollégium közössége örömmel fogadta Erdő Péter bíboros, prímás meghívását a boldoggá avatásra, aki római tartózkodása idején személyesen is eljött hozzánk, hogy megismertesse velünk Zoltán püspök életútját. Összesen negyvenegyen jöttünk: a kollégium teljes közössége képviseltette magát, beleértve Franz Meures rektort és Puss Sándor magyar spirituálist, valamint a két horvát nővért, akik szintén a kollégium közösségéhez tartoznak. Pozsonyig repülőgéppel jöttünk, onnan busszal folytattuk utunkat. Győrben Pápai Lajos püspök atya fogadott minket, majd kollégiumunk volt diákja, Havassy Bálint győri egyházmegyés pap vezetett körbe a székesegyházban, ahol közösen imádkoztunk és énekeltünk a könnyező Szűzanya kegyképe előtt, és fejet hajthattunk Szent László király ereklyéi és Boldog Apor Vilmos püspök vértanú sírja előtt. Budapestre érkezve a Szűz Mária Társaság testvéreinél volt a szállásunk. Felemelő érzés volt ott állni az esztergomi bazilikában, látni, ahogy a boldoggá avatást és az ünnepet meghirdető apostoli levél felolvasása után leleplezték az új magyar boldog képét. Fontos volt számunkra ez a pillanat, mert őáltala mi is közelebb kerültünk Istenhez, mi, akikhez tartozott, akikért élt, akikért az életét adta. De azt hiszem, még azok is, akik elvették tőle. Az igazság és az emberi szabadság győzelméről tett tanúságot az a lehulló lepel.
Kasza László
