A 2002-ben kialakított Őrségi Nemzeti Park az Őrséget, a Vendvidéket, a Rába folyó szabályozatlan völgyét (a BelsőŐrséget) és Szentgyörgyvölgy környékét foglalja magában. Összesen negyvennégy település határa tartozik hozzá közel negyvennégyezer hektáron – tudjuk meg Markovics Tibortól, a park igazgatójától. Az Őrség néprajzilag önálló, sajátos kultúrát őrző táj. Az egyetlen olyan tájegység hazánkban, melynek lakói a honfoglalás óta folyamatosan itt, egy helyben élnek. Az egykori királyi kiváltságlevelekben feltüntetett őrállók családnevei ma is élők, azonosak az ezer évvel ezelőttiekkel.
A ragyogó januári tavaszban még jólesik egy kicsit a történelemben maradnunk: megkeressük az Árpád-kori templomot. A híres épület büszkén áll a Templomszeren. A torony a nyugati homlokzatból feszül az égnek. A hajó nyugati végében középoszlopos román karzat, oldalfalain ülőfülkék. Déli oldalán a kapu román, a homlokzaton résablakokon szökhet be a fény a mából a régmúlt falai közé.
A templomtól visszasétálva megkeressük a lelkipásztort, hiszen ki tudna többet erről a helyről, mint ő? – Derék, jóravaló, szorgalmas emberek élnek ezen a vidéken – mondja Varga Ottó plébános. – 1987 óta vagyok itt, negyed század alatt alaposan megismerhettem az Őrséget és népét. Ez jellemzően református vidék, a 2001-es népszámlálási adatok szerint a hétezer fős népességből alig valamivel több mint kétezren katolikusok. Nagy a népességfogyás, sokkal többet temetünk, mint keresztelünk. Errefelé alig van munkaalkalom; ki-ki boldogul, ahogy tud: gazdálkodnak, és néhány iparos is meg tud élni. A többség azonban egyre csak várja, mikor lesz itt vidékfejlesztés. Ami nem lehet más, mint munkahelyteremtés. Hogy a fiatalok ne menjenek el innen, hogy ez a gyönyörű vidék újra megélhetést adjon. Én vagyok talán itt a legderűlátóbb ember, hiszen a hozzám tartozó tizennégy településen huszonkét hittancsoportban tanítok. – A nemzeti parkosok nem voltak körültekintőek a magyartarka információs nap szervezése során: a kistérség egyetlen polgármestere sem kapott meghívót a rendezvényre, és ő sem. Nincs ez így rendben – panaszkodik a plébános. – A magyartarkások szervezték ezt az eseményt, szabadkozik egy nemzeti parkos, igaza van Ottó atyának, majd elnézést kérünk tőle.
Kovács-Mesterházy Zoltánt, a nemzeti park természetgazdálkodási osztályvezetőjét, a híres magyartarka-tehenészet vezetőjét az Őrség mezőgazdaságáról kérdezzük. – A szántók átlagos aranykorona-értéke tíz alatt van itt – kezdi a szakember –, ezzel az egész régió leggyengébb adottságú kistérsége. Az Őrségben saját szükségleten felüli élelmiszer-feldolgozással csak néhány háztáji gazdaság foglalkozik. Sajtot, gyümölcslevet készítenek, és szeszt főznek. A biogazdálkodás és a megtermelt mezőgazdasági termékek helyi, minél magasabb szintű feldolgozása jelentheti a fejlesztés fő irányát. Ennek egyik állomása ez a mai alkalom. A tehenek kihelyezése nem elsősorban gazdasági érdek. A nemzeti parknak az a fontos, hogy minél több ép gyepterülete legyen, ezt segítik elő a szarvasmarhatartók a legeltetéssel.
Gaál András ma tizenöt tehenet vihet haza birtokára. Kondorfán él, őshonos kondorfai: nagyszüleitől leste el a gazdálkodás fortélyait. Tanult szakmája az asztalosság, ma is ezt műveli, de már évek óta mezőgazdasági munkát is végez negyvenhektáros birtokán. Növénytermesztéssel egészíti ki a család – a szintén kondorfai feleség és két kislányuk – jövedelmét. Láthatóan büszke arra, hogy magától a minisztertől vehette át a magyartarkák kihelyezéséről szóló okiratot. Úgy tervezi, hogy továbbfejleszti a gazdaságát. Nyolcvan–száz hektár és negyven állat már szép családi gazdaság lehet: olyan, amely biztonságot jelent, sőt, talán még másokat is munkához juttat.
Fotó: Dippold Pál
