A magyar vetőmag rangja

A termőterület és a kapacitás bővítése nemzetgazdasági, sőt – élelmiszer-biztonsági szempontból – nemzetbiztonsági érdek. Erre irányul az az országos sajtókampány is, melyet a Vidékfejlesztési Minisztérium 2011 decemberében indított útjára Bács-Kiskun megyében.

A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar vetőmagokra, melyek nélkül elképzelhetetlen a hazai mezőgazdasági termelés. A vetőmagok Magyarország számára nemzetközi rangot jelentenek, generációk szaktudása, szorgalma és odafigyelése halmozódott fel bennük. Éppen ezért fontos eljuttatni a gazdákhoz azt az üzenetet, hogy magyar vetőmagot vessenek. A vetőmagtermelés az átlagos mezőgazdasági termelésnél több kézimunkát, nagyobb felkészülést igényel, magas hozzáadott értékeket képvisel, ezért a vidéki foglalkoztatásban, az agráriumban és a gazdasági növekedésben is komoly távlatokat jelent. Rádi Feríz, a kampánynyitónak otthont adó kiskunhalasi Kiskun Kereskedelmi és Nemesítő Kft. ügyvezető igazgatója az 1965-ben alapított kiskunhalasi családi vállalkozásról lapunknak elmondta, hogy cégük jelenleg a legnagyobb magyar tulajdonú vetőmag-nemesítő és -termelő vállalkozás hazánkban. Évente ezer tonna terméket – zömmel hibridkukoricát – állítanak elő és értékesítenek itthon, illetve Romániától Franciaországon át Szudánig, sok országban. Tavalyi árbevételük nettó 450 millió forint volt.

A szintén teljes egészében magyar tulajdonú Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. vetőmagüzemének korszerűsítéséről Polgár Gábor üzemvezető nyilatkozott: közel 1 milliárd forintból sikerült befejezniük a projektet, és január végén elindították az új gépeket. A 2009-ben kezdődött és két lépcsőben elkészült modernizáció eredményeként az ötvenéves létesítmény megújult és világszínvonalú gépsorral gyarapodott. Ez duplájára növelte a komplexum eddigi kapacitását, évente akár ötezer tonna hibridkukorica vetőmag előállítását is vállalhatják. Az Európa sok országába exportált kukorica mellett az új technológia lehetővé tette a termékválaszték jelentős bővítését is. Így a napraforgó és a kalászosok mellett a cég terveiben egyebek mellett borsó, olajretek, zab, bükköny és mustár vetőmag termelése, illetve feldolgozása is szerepel.
(SCH. P.)