Barátaim közvetítésével jutott el hozzám a hír: a dalai láma Budapesten tart előadást, majd Pozsonyba utazik. Útközben meglátogathatja-e Pannonhalmát? – közvetítették a kérdését. Örömteli igen volt a válaszom. Készület, tájékozódás, protokolláris izgalom előzte meg érkeztét. A találkozásra érkező felkészítők figyelmeztettek, hogy a dalai láma nem nyújt kezet, csak meghajol; ezt tegyem magam is. Kínálni pedig csupán gyümölccsel szabad. Felkészültem néhány olyan kérdésre, témára, ami egy szerzetest érdekelhet, ami hasonló tapasztalatainkhoz kapcsolódhat.
A pannonhalmi bencés közösség a monostor kapujában várta. Megérkezésétől kezdve sebesen peregtek a percek, követték egymást az események, és minden másként történt, mint ahogy terveztük. Nagy szeretettel köszöntött, nem csupán jobbját, hanem mindkét kezét nyújtva! A rendelkezésünkre álló rövid személyes beszélgetés kezdeményezője ő volt. Első kérdése-kérése – amely aztán az egész beszélgetésünket meghatározta – így hangzott: „Mondja el, hogyan vészelték át a kommunizmus időszakát!” Ez a mondat rádöbbentett: ő maga is ettől szenvedett, és még mindig ez szívének feloldatlan fájdalma, hisz ugyanaz a diktatúra üldözte el Tibetből, igázta le népüket, mint amely bennünket is megpróbált. Beszélgetésünk után lakásomból a templomba mentünk, ahol az iskola teljes diákserege jelen volt. Amerre csak láttunk, csillogó, érdeklődő fiatal szemek figyelték, köszöntötték.
Mindketten a magunk hagyományát követve imádkoztunk, aztán ő hosszabban beszélt a szív békéjéről, a világ iránti közös felelősségünkről. Szép, hófehér, széles sálat kaptam tőle ajándékba, mi inkább stólának mondanánk. Nehéz volt elhagyni vele a bazilikát, mert minden gyerekkel kezet akart fogni, vagy legalább köszöntésképpen az ujjai hegyét összeérinteni az övéikkel. A fiatalok jelenléte leírhatatlan örömmel töltötte el, a lényéből sugárzó szeretet, jóindulat mindannyiunk számára az öröm erőterét teremtette meg. Amikor távozott, minden protokollt félretéve átölelt, és megígérte, hogy visszatér még, mert jó volt velünk lennie.
Emlékeim felidézésével én is köszöntöm a hetvenöt éves dalai lámát.
