Az elhangzó elmélkedések kiindulópontja egy János evangéliumából vett idézet volt: …élek, és ti is élni fogtok (Jn 14,19). Katolikus részről Kránitz Mihály professzor a lét transzcendens dimenzióiról, a család szerepéről, az önzésből fakadó gazdasági és erkölcsi romlásról szólt, valamint az egyetlen kivezető útról, a szeretet civilizációjának építéséről. Pintér Márta evangélikus lelkész szerint nem könnyű kereszténynek lenni, mert abban hiszünk, ami „lehetetlen” a jászolban, a keresztben – az egyszerűségben és gyengeségben nehéz felismerni a világ urát. Isten pedig rejtetten, sokszor az „ellenkező látszat alatt” cselekszik, így gyakran nem is értjük, mi miért és miért úgy történik. Ma válságról beszél a világ, holott nemcsak válság, hanem váltság, megváltás is van; nekünk ezt kell hangsúlyoznunk.
A reformátusokat Kovács Hajnalka lelkész képviselte, aki családi példákkal támasztotta alá azt az elvét, mely szerint annak tudatában érdemes élni, hogy mindannyian feladatot teljesítünk, vagyis küldetésben vagyunk. Mosolygó Marcell görög katolikus pap elmélkedésében Jézusra hivatkozott, aki az életet nem pusztán biológiai tényezőnek tekintette: a lét testi, szellemi és lelki valóságát egyszerre mutatta fel. Az ember életminősége attól függ, milyen a kapcsolatunk az élő Istennel.
A szemléletformálás ma különösen fontos, nem szabad felületes ismeretek alapján ítéletet mondani másokról. Az egyház elsődleges feladata a személyes törődés kell hogy legyen, hiszen mindenki azt a közösséget keresi, ahol testvérként fogadják és megértik. Sok fiatal azért pártol át különböző vallási csoportosulásokhoz, mert az egyházban nem találják meg az áhított személyességet, nem érzik, hogy valóban fontosak. Az együttlétet lezáró szentmisében Bíró László családreferens püspök kiemelte: – Az örök jövőre születtünk. Az élet védelme a legmagasabb szintű istentisztelet, a jövő átölelése.
