De talán még a hívő ember sem gondolja át azt a tényt, hogy Jézus szenvedésével és kereszthalálával lezárta földi küldetését, feltámadásával viszont új módon van jelen tanítványai számára. A feltámadásról a legelső írásos beszámolót Szent Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt levelében találjuk: „Krisztus meghalt bűneinkért az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt az Írások szerint” Ezen a Credón kétezer év óta sem kellett változtatni. Nemcsak a korintusiaknak, hanem valamennyi keresztény hitének próbája a feltámadás kérdése. Mivel természetfölötti jelenségről van szó, ezt nem lehet természettudományos eszközökkel vizsgálni. A rövid hitvallásból kiderül: az Úr Jézust eltemették, vagyis nem tetszhalott volt, tehát „nem sétálhatott ki csak úgy egyszerűen a sírból”A feltámadásnak nem volt emberi tanúja. Ennek történetisége azonban az apostolok hitében fejeződik ki, akiknek Jézus megjelent a halálát követő harmadik napon, és később többször. Az apostolokat nem lehet hallucinációval vádolni, bár megjelenésekor egyesek kételkedtek, mert ilyen jelenséggel még nem találkoztak. Amikor a názáreti Jézus a feltámadásáról beszélt, az apostoloknak az ószövetségi Hénok, Mózes vagy az Úr által elragadott Illés sorsa jutott az eszükbe. A feltámadás azonban annyira újszerű volt, hogy ezt magának a Feltámadottnak kellett igazolnia. Itt Jézus nagylelkű: megjelenik az asszonyoknak, a tizenegynek, az emmauszi tanítványoknak, külön Tamás apostolnak és a Tibériás tavánál lévő tanítványoknak, majd Pálnak is. Ha egy kitalált történetet jegyeztek volna le Jézus feltámadásával kapcsolatban, akkor nem kerültek volna bele leírásaikba azok a szemrehányások a feltámadt Krisztus részéről, amelyekkel hitetlenségükre utal, mivel az apostolok kezdetben nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták (Mk 16,14). A tanítványok tehát fokozatosan jutottak el Jézus feltámadásának az elfogadására. Volt, aki azonnal „látott és hitt” (Jn 20,8), és voltak mások, akik „amint meglátták, leborultak előtte, de néhányan közülük kételkedtek” (Mt 28,17). A húsvét utáni negyven nap nyújtott lehetőséget arra, hogy Jézus a tanítványokat hitükben megerősítse, és megjelenései, valamint tanítása által bemutassa számukra azt az újszerű létmódot, amelyben ő feltámadása következtében él. Jézus igehirdetése során mindig hitet kért azoktól, akikkel találkozott – ez ugyanígy van a feltámadását követő időszakban is. Itt viszont egy „nagyobb ugrást” kell végrehajtani, mivel a feltámadt Krisztus bár „látható alakban megmutatta magát, igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentől előre kijelölt tanúknak” (ApCsel 10,40-41), ezért mi ezeknek a tanúknak, vagyis az apostoloknak hiszünk, és az ő tanúságtételüket fogadjuk el. A húsvéti idő számunkra is jó időszak arra, hogy Jézus feltámadását megértsük, és tudatában legyünk annak, hogy ha a feltámadás nem volna valóság, az egész keresztény remény hiábavaló volna (Vö. 1Kor 15,13-14).
