Föltámadásunk részesedés Krisztus föltámadásában, aki az elsőszülött a halottak közül, akinek test szerinti megdicsőülése alapja és mintája a miénknek. Amit önmagunk és szeretteink számára hittel és reménnyel, mint jövőbeli, megváltásunkat beteljesítő isteni cselekvést várunk, azt a katolikus egyház Szűz Máriára vonatkozóan már végbement eseményként vallja. Amint a XII. Piusz által 1950-ben kihirdetett hittétel fogalmaz: „A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, miután befejezte földi életének pályafutását, testestől-lelkestől fölvétetett a mennyei dicsőségbe.”
Mária Isten kegyelmi ajándékából már eljutott a megváltás teljességére, testi megdicsőülése elővételezi azt a megdicsőülést, amelyet Isten a többi választottnak Krisztus dicsőséges eljövetelekor ad meg. Így a Boldogságos Szűzanya test szerinti mennybevétele Istentől adott bátorító, a zarándokút nehézségeivel küszködő ember végső hivatásának méltóságára utaló jel: a mennybe felvett Szűz reménycsillag számunkra. A Szentírás úgy rajzolja meg Mária alakját, mint aki a legszorosabb kapcsolatban és egységben van megváltó szent Fiával. Hisz Isten szavának, rábízza magát a számára átláthatatlan isteni akaratra, igent mond Isten üdvözítő és titokzatos tervére; készséggel engedi, hogy Isten lefoglalja őt testestől-lelkestől, szűzként és édesanyaként Fiának és az ő üdvözítő művének szolgálatában; anyai szívvel kíséri végig Jézust keresztútján, vele együtt szenved és éli át anyai módon Fia szenvedéseit. Édesanyaként, Isten akaratának maradéktalan megtevőjeként, a teljes hittel engedelmeskedőként, a megváltás szolgálójaként egységben van Jézussal, az emberiség Megváltójával. S mindez Isten örök kiválasztása és kegyelmi képesítése alapján, a megtestesülés és megváltás tervének lényegi részeként, arra szabadon igent mondó válaszként valósul meg. A teológiai elmélkedés ebből a Szűzanyáról megrajzolt bibliai összképből kiindulva következtet arra, hogy Mária, akinek élete teljesen egybeforrott a megváltó Jézus életével és a megváltás művével, már elnyerte a megváltás teljességét, a test szerinti megdicsőülést. A Szentírásban a Szűzanya páratlan küldetéséről, szolgálatáról és életéről megrajzolt képhez egyedül az illik, hogy földi pályafutásának a bevégződése is egyedülálló legyen. Az isteni cselekvés logikájának az felel meg, hogy a halálban ne lásson romlást az a test, amelyből Isten Fia testet öltött, s a harmadnapi föltámadás által megdicsőült. Jézus és Mária egyedülállóan szoros kapcsolatához az illik, hogy amint Jézus teste nem látott romlást a sírban, úgy Máriáét se érje romlás.
Ezt a Mária megfelelőségi érvelést erősíti az a megfontolás is, amely számot vet Mária bűntelenségével és mentességével az áteredő bűntől. Az egyház értelmezése szerint a Szűzanya elhalmozottsága az isteni kegyelemmel és Istentől való teljes lefoglaltsága azt is magában foglalja, hogy mentes minden bűntől. Isten úgy tette őt alkalmassá és készítette fel az istenszülői hivatásra, hogy Jézus keresztáldozatának érdemeire való tekintettel, létének első pillanatától kezdve megóvta őt az áteredő bűn minden szennyétől (immaculata-dogma). Ha ebben az értelemben Mária különleges módon részesült Krisztus megváltásában, vagyis nem a bűnös állapotból való kiszabadítás, hanem az előzetes megőrzés módján, akkor ennek az isteni logikának megint csak megfelel az, ha a megváltás teljességére jutása is egyedülálló, vagyis ha az nem a romlást látott test végidei föltámasztása, hanem a romlástól való megóvás és már véghezvitt megdicsőítés által történik. A két Mária-dogma tulajdonképpen a megváltás két lényegi dimenzióját mondja ki a Szűzanyára vonatkozóan az egyedülálló hivatás és az arra való kegyelmi képesítés fényében. Ahogy a bűn hatalmától való megváltás Mária esetében előzetes megóvást jelentett minden bűntől, úgy a halál hatalmától való megváltás a test romolhatatlanságának és megdicsőítésének a megelőlegezését jelentette. A két hittételt értelmező pápai indoklás szövegének mindegyikében megjelenik a gondolat, hogy az ősevangélium (Ter 3,15) beteljesedését illetően együtt kell látni Jézus és Mária, az új Ádám és az új Éva tevékenységét. Jézus az, aki Megváltóként, kereszthalála és feltámadása által legyőzi a bűn és a halál alvilági uralmát, de neki alárendelve és tőle függve az Istenszülő is részese e harcnak s a győzelemnek. E küzdelemben és győzelemben való részvétele valósul meg bűntelensége és testi megdicsőíttetése által, mely részesedés Krisztus kegyelmi teljességéből és testi megdicsőüléséből. Összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy Mária test szerinti mennybevételének hite egyrészt a róla megrajzolt bibliai összképből, másrészt a Mária-dogmák szoros összefüggéséből fakad. Mindkettőből az isteni cselekvés logikájának való megfelelőség alapján következik a testi mennybevétel dogmája. A test szerinti mennybevétel mikéntje azonban – a halál közbejötte nélküli átváltozás a dicsőséges létmódra, vagy a romlástól megőrzött test föltámasztása a halálból – egyedül Isten előtt ismeretes. Ezt a kérdést a XII. Piusz által kihirdetett hittétel szándékosan hagyta nyitva.
