Az Olvasó írja

Fogolyán Miklóst – akit padre Luca néven ismertek ott – 1966 augusztusában kerestem föl először, hogy hírt hozzak tőle Budapesten élő édesanyjának, testvérének és rokonságának. A szigeten Vilmos bácsi fogadott a kikötőben, ő Fogolyán Miklós nagybátyja volt, ugyancsak mechitarista szerzetes, aki a harmincas évek végén a világháború fenyegetése miatt a diákkorú Miklóst kihozatta a velencei örményekhez.
Velük együtt csodálhattam meg a kolostor páratlan értékű műgyűjteményeit, tésztagyárát, könyvműhelyét és könyvtárát, melyben emlékezetem szerint Az ember tragédiája, az Egri csillagok, A Pál utcai fiúk is megtalálható – Vilmos bácsi örmény fordításában. Annak ellenére, hogy Miklós kiskorában került el Magyarországról, Vilmossal együtt kiválóan beszélt magyarul – talán kicsi akcentussal.
Hazatértem után fölkerestem a családot, melegszívű édesanyját és később barátnőmmé lett aranyos nővérét. Sok kedves estét töltöttem el otthonukban.
Segítségükkel megismerhettem a budapesti örmény közösséget, jártam még a Semmelweis utcai kápolnában, majd a később fölépült Orlay utcai templomban. Megcsodáltam gyönyörű, ismeretlen liturgiájukat.
Fogolyán Miklós csak később látogathatott Magyarországra, részben az itteni politikai helyzet, részben pedig a szerzetesi kötelezettségek miatt. Később évekig missziósként szolgált Gyergyószentmiklóson, ahol sajnos megbetegedett, visszatért Velencébe, és nem épült már föl.

Nádasi Mária

Neve: Húsvét

Nemrég újra kezembe került az Új Ember karácsonyi száma, most találtam rá benne Zsille Gábor cikkére, amelynek címe: Neve: Karácsony. A szerző azt írja, soha nem találkozott – ellentétben a karácsonnyal – a húsvéttal mint családnévvel a magyar nyelvhasználatban. Férjem családja délvidéki eredetű, s emlékeink szerint Zomborban már az 1700-as években tekintélyes festő-tisztító üzemet működtettek. Az alapító dédpapát Húsvéth Istvánnak hívták, akinek több fia volt. A Húsvéth család nyomai a Tito-korszak vége felé tűntek el Zomborból, így valószínűleg ott sem viseli már senki ezt a szép nevet, de valamikor voltak Húsvéthok. Több mint ötven éve kitartó olvasójuk:

Szabó Ákosné
nyugalmazott tanár, szerkesztő

Orsós Jakabról

Február 17-i számukban írnak Orsós Jakabról, aki nekem munkatársam volt Gellénházán (Zala megye), a kőolajtermelő vállalatnál. Megbecsült dolgozóként szépen gondozott kertes lakásban éltek az olajos lakótelepen, gyermekeik szakközépiskolát végeztek.
Megragadott vallomása gyerekkoráról. Akkoriban még ez az egyszerűnek látszó módszer – hogy meghívták ebédre a nélkülöző cigány gyerekeket és egyúttal kulturált viselkedésre is tanították őket – milyen jelentős változást hozott az életükben. Sajnos, mai elvadult világunkban (lásd Olaszliszka és hasonló esetek…) ilyesmi szinte már elképzelhetetlen.
Pedig tenni kell valamit, amíg nem késő!

Szeles János
nyugdíjas olajmérnök
Zalaegerszeg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..