Ahogy megfogalmazták, az együttléttel, a közös tevékenységgel érzékeltetni szeretnék egymás s az emberek iránti szeretetüket, szeretnék meghallgatni a hozzájuk forduló testvéreiket, s meghívni maguk közé mindazokat, akikben vágyat ébresztettek közösségük iránt. A búcsú egyik központi gondolata a szerzetesség, a szerzetesek titkait firtatta. Sokan tették föl a kérdést a kismarosi ciszterci nővéreknek is: mi az életük lényege, hogyan lehet szerzetesként élni? – Hogy mi a titok? – mosolyog rám Márta nővér. – A titok az Úristen hívó szava – válaszolja egyszerűen.
A szerzetesek az Istennel való közösséget, az emberek szolgálatát keresik. A minőségi élet melletti elkötelezettségük együtt jár azzal is, hogy ami a kezükből kikerül, szintén minőségi legyen. – Ez is az egyik titkuk – mondja Kató Csaba diakónus. – Ők azt a minőséget keresik munkájukban is, amelyet az életük alakításában. Az igaz és értékes élet megélésére tanítanak bennünket. Szép dolgot készíteni egyben tanúságtétel az Isten szépségéről – mondja Izsák testvér, miközben a bakonybéli bencések gazdag műtárgy- és gyógytea-, valamint a pannonhalmiak minőségi borkínálatát mutatja be az egyre gyarapodó közönségnek. A szép formájú borosüvegek tartalmát Kató Csaba kínálja körbe az ínyencségre vágyó vendégeknek. Közben tovább folyik a beszélgetés a szemlélődés és a szerzetesi termékek kapcsolatáról. – Munkánkban is nagyon sokat tanulunk az Úristentől – fűzi tovább a gondolatot Kisbori nővér. – Amit az imádságban megélünk, megünneplünk, azt a kétkezi munkánkkal vagy a teremtett világra való rácsodálkozásunkkal ugyanúgy megéljük, megünnepeljük. A felkínált termékekkel – mézzel, lekvárokkal, szörpökkel, gyógyteákkal, minőségi borokkal – a szerzetesek, ha materiális formában is, de az Úristen világát közvetítik. A missziós sátor előtt jókedvű fiatalokból álló csoport veszi körül Ákos atyát, a plébánost. Épp azon derülnek, hogy végre sikerült olyan, a templomra vonatkozó, furfangos találós kérdést feltenni, amire még ő sem tudja a választ. – Örülök a fiataloknak, s már az első napon búcsúnkba látogató sok-sok érdeklődőnek – mondja az atya. A szervezők arra törekedtek, hogy a templom körül felállított sátrakban igényes nép- és iparművészeti, a magyar kultúrával összefüggő termékeket lehessen kapni. A hívek természetesen egész nap bekapcsolódhattak a szentségimádásba, valamint a liturgiába is. Felállítottak egy városmissziós sátrat is, ahol különböző előadásokat hallgathattak, beszélgetésekben vehettek részt az érdeklődők. A szerzetesek mellett a teremtett világért viselt felelősségről ifj. Zlinszky Jánossal, a közösség értékeiről Jókai Annával lehetett beszélgetni. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban is számos programot kínáltak felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Miközben hallgattam a térre kiszűrődő zenét, az egyik plakáton John Lennon mondatán akad meg a szemem: „Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül is tudjunk imádkozni.” Az idézet a templomi orgona felújításához hozzájáruló adakozásra hívja fel az arra járók figyelmét. A sok vihart megélt hangszer fiatalításra szorul. Elnézve a búcsúban megforduló ifjúságot, amely a folyamatos tiszteletnek örvendő Szent Imre lelki örököse, tapasztalva nyíltságukat, akaraterejüket, tettrekészségüket, nincs kétségem afelől, hogy ők már megfejtették a szerzetesek titkát. A titkot, amely azt üzeni mindnyájunknak, hogy Istennek tetsző jót, igazat, szépet, tisztát érdemes csak adni az embereknek. S ha végszóra nem is, de belátható időn belül felcsendülnek majd a megfiatalodott orgona harmóniái is…
