Az Isten országa köztünk

Fotó: Thaler Tamás

Hogy minél közelebb lehessenek az atyához, jó néhányan térdelőszékeken, az oltár körül helyezkednek el, a hangulat családias. Vízi Elemér tartományfőnök bevonulás utáni köszöntőbeszédében hálát ad az Úristennek azért, hogy népének és rendjének ajándékozta Jálics atyát, és az őt itthon és világszerte tisztelők-szeretők sokaságát emlegeti. – Imautat és életmódot tanítottál nekünk – mondja –, a műhelyednek minden magyar jezsuita a tanítványa volt, mert szerettél és befogadtál bennünket. A szem­lélődő lelkigyakorlat mestere vagy, erre tetted fel az életedet.
Az olvasmány A bölcsesség könyvéből nagyon jó választás a mai napra. A bölcsesség mibenléte a címe: „Benne ugyan­is lélek van: értelmes és szent, egyetlen, sokféle és finom, ékesen szóló, gyors és szeplőtelen, biztos, kellemes, jót kedvelő és éles, akadályt nem ismerő, jótékony, emberbarát, kegyes, állhatatos, szilárd, minden erővel teljes, mindent látó, minden szellemen átható, az értelmeseken, tisztákon, legfinomabbakon. Mert minden gyorsnál gyorsabb a bölcsesség, tisztaságánál fogva mindenen áthatol, mert Isten erejének lehelete s a mindenható Isten dicsőségének tiszta csordulása.” Az evangélium pedig egy gyakran elfelejtett, noha fontos jézusi megállapítás helye Lukács evangéliumában, és szintén mintha eleve Jálics atya jubileumára szánták volna: „Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: »Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: íme itt van, vagy amott. Mert az Isten országa köztetek van.«”
A szentbeszédet mondó Mustó atya ott folytatja, ahol a tartományfőnök abbahagyta: a hála szavaival. Majd az evangélium alapján a mennyek országáról beszél, hangsúlyozva, hogy az mindig embereken keresztül növekszik. Olyasmi, mint a tavasz – mondja a tél kezdetén, az első havas napok küszöbén, ha lehet hinni az előrejelzéseknek –: a tavasz, amelyet közeledtekor már mindig a levegőben érez az ember. „Akik ma itt vagytok, legtöbben úgy ismeritek Ferit, mint aki megtanított benneteket imádkozni, mint aki révén a mennyország közelebb került hozzátok” – szólítja meg a jelenlevőket, majd Jálics atyához fordul: – Az életed, a csended, a meghallgatásod, a tanácsod minden hozzád forduló életében nyomot hagyott.
Feri – meséli – időről időre a lelkére beszélt, hogy menjen lelkigyakorlatra, de ő két éven át mindig elengedte a füle mellett a kedves invitálást. Mégis újra meg újra hívogatta. – Mert te soha nem felejtetted el az embereket, a szívedben hordoztad őket, bennünket, és ez mélyen hatott ránk – szólítja meg ismét a rendtársat.
Jálics atya Argentínában, a hatvanas években, egy olyan korban kezdett elmélyülten foglalkozni az imával, amikor a megújulás szele fújt egyházi berkekben. Arra a kérdésre kereste a választ, hogyan lehetne megtanítani a mai embert imádkozni. Mindenki imára buzdított ugyanis, de hogy ez pontosan mit jelent, azt már nem tudták megmondani. Még a lelkigyakorlatok is prédikációkból álltak, és kevés kapaszkodót adtak az Istenre találáshoz. Jálics Ferenc arra ébresztett rá, hogy az ima nem feltétlenül Istenhez intézett szavakat jelent, hanem a lélek elcsendesedését: figyelmet, jelenlétet. – Isten felhasznált téged, Feri, az elhurcolásod fájdalmát is, hogy e téren valami új születhessen, és tisztuljon az imáról alkotott képünk – mondja Mustó atya, s a rövid prédikáció innentől kérdezz-felelekbe vált át. – Kinek vagy te hálás? – kérdezi az ünnepeltet. – Anyámnak, aki először imádkozni tanított, és a szerzetnek, a rendtársaknak, az elöljáróimnak. – Hogyan fordultál a tőled segítséget kérőkhöz? – Mindig megpróbáltam minél mélyebben beleélni magam a helyzetükbe, hogy igazán megértsem őket, átérezzem a nehéz­ségeiket.
– Köszönjük Istennek, hogy tanításoddal és léteddel megajándékozott bennünket – zárja a prédikációt Mustó atya, a tartományfőnök pedig először azokért ad hálát, akik Feri atyát segítették, majd azokért, akiket tanított, örömeiért és szenvedéseiért, végül pedig azért, hogy az Isten igazgyöngyöt készített a szenvedései révén.
A mise végén Mustó atya bemutatja a frissen megjelent, nagyváradi kiadású, Isten jelenlétében élni című könyvet, amely Jálics atya rövid életrajzát és egy, először a Vigiliában közölt tanulmányát tartalmazza. Ez annak igazolására született, hogy az atya imamódja egyáltalán nem idegen a Szent Ignác-i lelkigyakorlattól.
Ha Istenre figyelsz, vele állhatatosan kapcsolatot keresel, az meg fog mutatkozni a mindennapi életedben: türelmesebb, figyelmesebb, a nehéz­ségeket könnyebben elviselő leszel – hangsúlyozza Mustó atya. – Jálics Ferenc legfőbb célja mindig az volt, hogy Isten működhessen a világban rajtunk keresztül.
A mise után az altemplomban folytatódik az ünneplés: tortával, fotózkodással, sok-sok öleléssel és beszélgetéssel. Feri atyához akkora sor áll, hogy fél óra alatt sem lehet a közelébe jutni. A gyengéd gesztusoknak ez az áradata minden szónál többet mond a köztünk – és általunk is – megjelenő Isten országáról.