A pénz- és hatalomközpontú neoliberális globalizáció – miközben a piacgazdaságot is tönkreteszi – hihetetlen mértékben növeli a szegénységet a világban. Egész életfelfogásunkat felül kell vizsgálnunk: szakítani kell azzal a tévhittel, hogy a fejlődés a javak egyre növekvő mértékű előállítása és az önmérsékletet nélkülöző fogyasztás. A társadalmi és gazdasági szempontok új egyensúlyát kell tehát megtalálni. Az enciklika ezekre a korszakos problémákra ad hiteles válaszokat, eligazítást az erkölcsteológia alapján. A globális pénzügyi válság, a klímaváltozás a globális fejlődés új modelljeinek kialakítását igényli. Felhívja a figyelmet arra, hogy a világméretű recesszió megszüntetésének hatékony eszköze az emberbe történő beruházás lehet. Az oktatás-nevelés hangsúlyozása mellett a dokumentum rögzíti, hogy figyelmet kell fordítani a családok igényeire, hogy mindenki megfelelő munkalehetőséget kapjon, ami lehetővé teszi, hogy a családok gondoskodhassanak gyermekeik neveléséről; hogy ők lehessenek főszereplői azoknak az emberi közösségeknek, amelyekhez tartoznak. A körlevél újraértelmezi a szeretet és az igazság kapcsolatát, amely egyedül tudja megalapozni az emberi teljességre vonatkozó fejlődést. A körlevél útmutatását remélhetőleg nemcsak a hívők, hanem minden jóakaratú ember, közöttük a közélet szereplői is elolvassák és megfontolják. Ugyanakkor nagy felelősség hárul a keresztényekre: „A fejlődésnek szüksége van a keresztényekre, akik az imádság gesztusaiban Istenhez emelik a szegényt, akik annak a tudatában élnek, hogy az igazság által áthatott szeretet, caritas in veritate, amelyből az igazi fejlődés kiindul, nem a mi művünk, hanem ajándékként kapjuk.”
Farkas Péter
szociológus
Enciklikájával a Szentatya egy kibontakozó világválságban értelmezi az élet reálfolyamataitól teljesen elszakadt gyakorlatot, és állítja fénybe az egyház szociális tanításának értékeit. Könnyen megjósolható, hogy a hazai tömegkommunikációban nem kap különösebb figyelmet a pápai megnyilatkozás. Ezért is tartom fontosnak, hogy az enciklika magyarországi megjelenése előtt néhány nappal, szeptember 2-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatot adott ki, amely tömören és rendkívül világosan szólítja fel a felelősöket, hogy nyújtsanak segítséget a kilakoltatástól veszélyeztetett, adósságcsapdába került százezreknek. Minden józan erkölcsi értékrendnek ellentmond és elfogadhatatlan ugyanis, hogy a „gazdasági nehézségek terheit a társadalom különböző rétegei nem gazdasági helyzetük mértékében hordozzák, sőt, a leggyengébb, legvédtelenebb rétegekre hárul immár elviselhetetlen teher”.
A szeretet az egyház társadalmi tanításának királyi útja
A hazánkban kialakult súlyos helyzet felelősei a világválság tényével próbálják elfedni vezetői teljesítményük következményeit, súlyos mulasztásaikat, erkölcsi gyengeségüket. Magyarország lecsúszása ugyanis nem a tavaly kirobbant pénzügyi krízissel kezdődött. Az egy keresőre jutó reálbér 2009-ben nagyjából 5 százalékkal alacsonyabb, mint 1979-ben volt. S vajon belegondolunk-e, hogy az adósságállományunk körülbelül. 100 milliárd dollárral nagyobb, mint harminc évvel ezelőtt? Mára a magyar társadalomnak csaknem a fele a fizikai tűréshatárra jutott. Most van csak igazán szükség a morális támogatásra, a szolidaritás erősítésére és az igazság kimondására! A szeretetre. Minden közösség összetartó ereje a lelki, erkölcsi és szellemi tényezőkben rejlik. A pénzügyi és gazdasági csődből is kilábolhatunk a keresztény humanizmus megélésével. „A szeretet az egyház társadalmi tanításának királyi útja” – írja a Szentatya. Köszönet érte.
Juhász Judit,
az MKR
vezérigazgató-helyettese
Teremtőnk megváltó szeretettel szeret minket, és az ajándékozás lenyűgöző élményére: a szeretetre hív. A szeretetet az igazság fényében kell gyakorolnunk, egyénekkel és közösségekkel szemben egyaránt. Keresnünk kell tehát az igazságot, és bíznunk kell benne. Tájékozódásunk során helyzetünk erkölcsi megismerése és tudományos kutatása kéz a kézben kell hogy haladjon. Ha csalás és öncsalás nélkül nézünk szét, az igazság szinte ránk erőlteti magát: rájövünk, hogy a globalizáció szomszédokká tett minket, de testvérekké nem, s most magányosan és ügyetlenül vesződünk a tönkretett édenben, amely még tart, de már nem tart meg minket. A szeretet követelése ebben a helyzetben (is) ésszerű, hiszen a szeretet intelligens. Arra indít minden keresztényt, hogy lépjen föl mindnyájunk java, a közjó érdekében. Ahogy a pápa fogalmaz: minden kereszténynek hivatása és befolyása szerint gyakorolnia kell a „politikai szeretetet”, amely nem alábbvaló a felebarát személyére irányuló közvetlen szeretetnél.
Mind a közvetlen, mind a politikai szeretet küszöbe, minimuma, kezdete az igazságosság: amikor megadom a másiknak azt, ami neki jár, azért, mert ő az, aki, és abban a helyzetben van, amelyben épp van. A szerető ember nem megkerüli, hanem meghaladja az igazságosságot: nem mást ad, mint ami jár, hanem többet ad, egyénnek és közösségnek egyaránt. Fejlődésünk, fennmaradásunk, üdvösségünk egyetlen megbízható útja ez.
Ifj. Zlinszky János
egyetemi docens
A Szentatya legutóbbi enciklikájának megjelenésekor már láthatóvá vált a neoklasszikus közgazdasági iskolák válsága. A katolikus egyház régóta figyelmeztet a bekövetkező krízisre, s bár mindenkori megnyilatkozásai „reakciós” színben tüntették fel, a világ fejlődésének története az elmúlt félezer évben igazolta: az erkölcsi parancsoktól megszabaduló gazdasági érdeklődés és tevékenység nem gazdává, hanem csak silány vállalkozóvá teszi az embert. A korunkban egyre technicizálódó gazdaságtudomány ehhez az elváráshoz mintha igazodna: az etikai oktatás fakultatívvá tétele, akárcsak a gazdaságtörténet kilúgozása a kötelező tárgyak közül üres, mert „értékmentes”, steril tudományt hoz létre. S ami a gazdasági gondolkodás absztrakcióját illeti, a matematikai, statisztikai modellekkel és számításokkal leírni vágyott közgazdaságtanból csak az Ember hiányzik… Nekünk, katolikus értelmiségieknek és vállalkozóknak azonban hiányzik Isten is. Mi, akiknek az ő arcába kell tekintenünk hitünk szerint majdan, nem magyarázhatjuk ma, itt és most a helyes gazdálkodás tantételeit anélkül, hogy ne gondolkodnánk az isteni Gondviselésre és a kegyelemre. A világgazdasági válság egyre erőteljesebben figyelmeztet mindenkit arra, hogy óriási szükség van az etikai normák kialakítására, fenntartására és tiszteletére. Az egyháznak ebben, mint tanítóhivatalnak vezetnie kell a föld népeit. Ideje koncentrálni a katolikus szakemberek tudását és felemelni szavunkat a világot s benne az embereket tönkretevő gazdaságfelfogások ellen. Ideje iskolaként kifejeznünk a katolikus társadalmi tanítás és a katolikus gazdaságetika alapjain álló nézeteinket. Ideje eleget tennünk kötelességünknek: nem felelőtlen vállalkozóvá, de gondos gazdává nevelni a jövő nemzedékeit. Hiszen nem a mammont kell szolgálnunk, hanem a ránk bízott talentumokkal kell sáfárkodni – s ennek mikéntjét tanítanunk kell. A történelem arra tanít, hogy az értéksemleges és a valláserkölcsi normák küzdelméből mindig az utóbbiak kerülnek ki győztesen. Caritas in veritate: a szeretetnek az igazságban meg kell mutatkoznia. Cselekedeteinkből mutassuk elő szeretetünket – erre hív mindannyiunkat az apostoli felhívás.
Botos Máté,
a PPKE Bölcsészettudományi
Karának dékánja
