Emlékeztek a régi időkre, amikor liturgikus könyv és kegytárgybolt, varroda, szövöde, könyvkötészet, könyvkiadó működött ezen a helyen, de mint az első magyar Szociális Iskolában, itt tanították a karitatív és szociális munka rejtelmeire is a több száz nővért és külső munkatársat. Emlékeztek a tíz évvel ezelőtti napokra, amikor a társulat szétszóratásban élő idős tagjai és világiak számára, a régi-új szerzetesi központban megnyílt a negyven főt befogadó szeretetotthon. Hálájukat fejezték ki – mint ahogy Udvardy György segédpüspök szentbeszédében megfogalmazta – a testvérek és a szeretetotthonban dolgozók hitéért, a keresztény közösségért, ahol az elfogadás természetes. „Mert az idős ember hite megpróbált hit, amely érték az egész közösség, kincs az egyház számára”. Hálát adtak az erőfeszítésért, a dolgos emberekért, akiknek volt erejük és bátorságuk „az isteni irgalom e helyét kialakítani”. Az otthon vezetőit, dolgozóit, lakóit, az ünnepségen megjelenő vendégeket köszöntő szavaiban Simon Anna Gabriella, a Szociális Missziótársulat főnöknője meleg hangon emlékezett meg Mogyorósi Erzsébet Józsa nővérről, az akkori vezetőről, valamint Beöthy Zsuzsanna Cecília nővérről és Tölgyesi Béláról, akik áldozatos tevékenységükkel segítették a szeretetotthon megalakulását. Nehéz feladatot vállalt az intézményt fenntartó társulat, mert az anyagi nehézségek mellett biztosítani kellett a szakképzett munkatársakat is. A 2000-ben megnyílt, negyven férőhelyes, egyházi fenntartású intézmény a megnövekedett igények miatt hamarosan szűknek bizonyult. A Széchenyi-terv pályázata nyújtott lehetőséget arra, hogy 2004-ben újabb hatvanhat lakással bővüljön az idősek otthona. Jelenleg mintegy ötven munkatárs segítségével, száz idős nőnek, férfinak, köztük házaspároknak tudnak biztos otthont nyújtani. Az idősek gondozása, ellátása nem szociális, hanem elsősorban egészségügyi feladatot jelent. Ezért az intézmény világi vezetője, Deák-Bárdos Gabriella belgyógyász főorvos irányítása alatt szakorvosok, nővérek, gondozók, mentálhigiénés szakember, gyógytornász, programvezetők segítik a bentlakók mindennapi életét. A munkatársak kézműves foglalkozásokat, közös kirándulásokat, múzeumlátogatásokat, egyéb kulturális programokat szerveznek az érdeklődőknek, de az egyéni programokra is mód nyílik. Nem szeretnénk a környezettől, a családtól elkülöníteni az idős embereket – mondja a főorvos asszony. A beilleszkedésüket akarják elősegíteni, hogy jól érezzék magukat az új környezetben, az új közösségben. Legkönnyebben a vallásos emberek és a rászorulók alkalmazkodnak a megváltozott élethelyzethez. Beköltözés előtt mindenkinek megmutatják az otthont, elbeszélgetnek kedvenc, megszokott időtöltésükről, igényeikről. Ők döntik el, hogy képesek-e vállalni az eddigitől eltérő életformát, életritmust. Az egyéni kívánságokat figyelembe vevő programok ellenére is nehéz a beilleszkedés, mert különböző okok miatt, de kisebb-nagyobb mértékben minden beköltözőnek sérült a lelke. Meg kell küzdeniük a hétköznapok valóságával, azzal, hogy a másik sorsában napról napra maguk előtt látják saját jövőjüket. Ezeknek a helyzeteknek a feloldásában segítségükre vannak a szerzetes nővérek, a mentálhigiénés szakemberek. Sokat jelent, hogy bármikor betérhetnek a kápolnába, illetve a köztük lakó atya figyelmére szintén számíthatnak. Azáltal, hogy a lakók vallásosak, egymásnak is segítséget tudnak nyújtani. A bibliaolvasás, a zenehallgatás, a közös versolvasás ugyancsak kitölti szabadidejük egy részét. Az intézmény szakemberei hozzátartozói napokat szerveznek, és éjszakai nyitva tartást biztosítanak a családtagok, rokonok számára. A mindennapok elfoglaltsága, hajszoltsága, s nem utolsósorban az idős szülő biztonságos elhelyezésének „megnyugtató” tudata miatt a gyermekek, unokák sokszor távol maradnak. Ilyenkor mutatkozik meg a több generációs családok hiánya, ahol – sok egyéb tevékenység mellett – a nagymamát meghallgatta az unoka, az unokát pedig a nagymama. Manapság sok esetben az együtt élő családtagok sem hallgatják meg egymást, s a közömbösség csak további elmagányosodást szül. Az intézmény munkatársai, a krisztusi szeretet légkörében az együttérzést szeretnék felkelteni azokban a fiatalokban, akik önkéntes jelentkezés alapján időnként meglátogatják a szeretetotthon lakóit, és segítik mindennapi életüket. Elbeszélgetnek velük, mert az idős emberek főleg azt szeretik, ha valaki melléjük szegődik és meghallgatja élettörténetüket. Figyeli szavukat, amelyben életre kel fiatalságuk, felnőttkoruk minden élménye, öröme, bánata, gazdag tapasztalata. A Szociális Missziótársulat nővérei arra törekednek, hogy a jövőben még mélyebb és következetesebb személyi kapcsolatokat építsenek ki a fiatalokkal. Imádkoznak, hogy a befogadó közösségben, a családias légkörben az érdeklődők ne csak munkahelyet, hanem hivatást is találjanak.
