Az idők nyomába szegődve…

A korábbi években káplánként szolgált egy olyan plébánián, ahol szintén meglehetősen pezsgő élet folyt. Mire tanította meg az élő hittel való gyakori találkozás?

– Pappá szentelésemet követően Nagykanizsára kerültem, az egyházmegye legnagyobb plébániájára. Fliszár Károly atya, a plébánosom nem is hagyta volna, hogy ne kapcsolódjam be teljes gőzzel a pasztorációba, a közösségszervezésbe, az ifjúsági programokba, a hitoktatásba.


Ennek a négyévi nyüzsgésnek a tapasztalatait hoztam magammal ide, Somogy déli csücskébe, s ahogyan annak idején Nagykanizsán, úgy most ezekben a falvakban is megpróbálom bevonni a munkába a világi segítőket, mert csak velük együtt, közös erővel építhetjük Isten országát. Az sem baj, ha a világiak szóvá teszik a hiányosságaimat. Sokat tanulhatok a meglátásaikból.

– Tamás atyát a hívek modern papnak tartják. Ön szerint melyek egy modern pap legfontosabb ismérvei?

– Az egyház sohasem siette el a lépteit, s ez a megfontoltság helyes alapállás. Ugyanakkor nem jó, ha egy pap nem halad együtt a korral. Az idő nyomában kell járni. Egy modern papnak, én úgy gondolom, mindenekelőtt jó embernek kell lennie. Ám az sem árt, ha tud mosolyogni, ha örömmel nyit be a portákra, ha az óvodába is betér, hogy lehajoljon a kicsikhez, vagy felemelje őket. Jó, ha együtt rúgja a bőrt hétvégén a kamaszokkal, akiknek máskor, a hittanórán Jézus cselekedeteiről és az élő hitről, a rendszeres vallásgyakorlásról beszél. És nem szégyen, ha egy temetésen a saját könnyeivel is küzd, miközben a szertartást végzi.

Mikor érezte először, hogy mások szolgálatára hívja az Úr?

– Tapsonyban, ahol születtem, egymással szemben volt az óvoda és a plébánia épülete. Az ovisok – köztük én is – gyakran játszottak kint az udvaron. Amikor traktor ment el előttünk az úton, minden gyerek traktoros akart lenni, s amikor jött a kombájn, akkor hirtelen minden fiú kombájnosnak készült. Én viszont már akkor is pap akartam lenni. Nemegyszer előfordult, hogy az óvodából átlógtam a plébániára, úgy szóltak vissza az óvó néniknek: ne aggódjanak, nem vesztem el. A kaposvári katolikus gimnáziumban azután – ahol a Tapsi név is rám ragadt – tovább érlelődött bennem ez a szándék.

A tavalyi iskolaév sem átlagosan indult. Mesélik, hogy a környék apraja-nagyja egybegyűlt a rendezvényükre…

– Régóta dédelgetett álmom volt létrehozni egy olyan találkozót, ahol a teológia mellett jól megférnek az élet más területei is. Istennel, illemmel és humorral címmel rendeztük meg a tavalyi tanévnyitó Veni Sancténkat, amelyre Balás Béla püspök is elfogadta a meghívásunkat. Ő mondta a szentbeszédet a zárómisén. A rendezvényre országos hírű vendégeket hívtam, és arra kértem őket, hogy beszéljenek a munkájukról. Itt járt Kovács András Péter, a Karinthy- díjas humorista, akiről köztudott, hogy azelőtt papnak készült. A stand-up comedy nagyágyúja nálunk azt mutatta meg, miként lehet keresztény módon, trágárkodás mentesen humorizálni. Görög Ibolya protokollszakértő pedig arról mesélt, hogyan kell európai módon viselkedni. Több mint kétszázan hallgatták őket bámulattal.

Adott-e valamilyen tanácsot a papoknak az egykori protokollfőnök?

– Az egyik kollégám az előadás végén megjegyezte: régóta igyekszik megértetni a fiatalokkal, hogy a fekete nadrághoz, fekete cipőhöz nem illik fehér zoknit húzni. Ibolya helyeselt, és arra biztatta, hogy ne adja fel a küzdelmet. Felmerült az a kérdés is: vajon összeegyeztethető-e a papi ing és a farmernadrág. A szakértőtől első kézből kapott válasz szerint ennek bizony csak ifjúsági találkozón van helye. De az atyának még ilyen alkalmakkor is fekete cipőt illik viselnie.