Így alapította eme szentséget, amelynek szolgálatát csakis papokra akarta bízni, így rájuk tartozik, hogy vegyék és adják másoknak.
Aquinói Szent Tamás a Sacris solemniis kezdetű himnusz negyedik versszakával lezárja az Oltáriszentség alapításának elbeszélését, valamint verses tolmácsolását, és áttér az áldozati papság teológiájának kifejtésére Szent Izidor tanítása nyomán: „A papra tartozik az Úr testének és vérének szentségét az Isten oltárán készíteni (conficere), imákat (könyörgéseket) mondani és a népet megáldani” (S. Isidori Epist. 1. PL 83, col. 895). A harmadik versszakban találkoztunk a törékeny és szomorú tanítványokkal, akik az utolsó vacsora termében kapták meg az újszövetség papságának szolgálatát. Először ők vették a kenyeret és a kelyhet, most az ő feladatuk – rájuk tartozik –, hogy Jézusra és cselekedetére emlékezve másoknak adják az Úr testét és vérét a kenyér és a bor színe alatt. A himnusz e versszaka a Summa theologiae III, q82 kérdéskör összefoglalásának tekinthető (aa1–3).
Az Eucharisztia szentségének méltóságát megérteni csakis Krisztus személyéből és tekintélyéből lehetséges. Ezáltal a papság szentségének misztériuma is Krisztus személyéből és az utolsó vacsorán mondott szavaiból és cselekedeteiből fakad. Ennélfogva fontos tudnunk, hogy a pap Krisztus fölszentelt eszköze, aki az Úr hangjának, szavának és tekintélyének közvetítője a szentmisén. Csakis a megfelelően fölszentelt pap képes konszekrálni a kenyeret és a bort, hogy az Krisztus testévé és vérévé váljon. Csak a pap képes felajánlani ezt a szentséget mint áldozatot a szentmise ünneplése során. Jézus szavai, miszerint „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19c) nemcsak az Oltáriszentség alapítását tartalmazzák, hanem az apostolok pappá szentelését is. Szent Tamás ezzel az albigensek (Albi) és a valdiak (Lyon) téves tanítására válaszol, ahogyan a későbbiekben megtette ezt a tridenti zsinat is.
A skolasztika korának neves teológusa ugyanakkor nem tér ki arra a kérdésre, hogy az Oltáriszentség készítője és kiszolgáltatója nem szükségképpen egy és ugyanaz a személy. Hiszen a pap a szentség készítője, de kiszolgáltatója lehet egy másik pap, illetve a diakónus a püspök és a pap engedélye alapján (STh III,q82a3).
