Végül megtört szentségénél, ne bizonytalankodj, hanem emlékezz: akkora a töredék alatt, amekkorát az egész rejt. A szekvencia 19–20. versei visszacsatolnak a 15–16. versek témájához, igaz némileg más hangsúllyal. Bevallhatjuk, hogy teológiai szempontból a 15–16., valamint a 19–20. versek a legbonyolultabb témát öntik költői formába.
Ahogyan korábban bővebben kifejtettük, a teljes Krisztus: Isten-ember jelen van a kenyér és a bor színei alatt. Aquinói Szent Tamás következésképpen folytatja a hittani gondolatmenetet: a teljes Krisztus jelen van a szín minden részében, avagy mennyiségében. Miként a kenyér egy szelete is kenyér, és a morzsa is kenyérnek mondható, úgy a legszentebb Oltáriszentség színei, bármilyen mennyiségben is legyenek, tartalmazzák az egész Krisztust. Ebben áll a különbség is: amennyiben a kenyér tényleges mivolta nem kisebbedik annak járulékos mennyiségi megjelenése miatt, úgy Krisztus sem kisebbedik a kenyér színének mennyiségi töredékjellege miatt, sőt, ő teljes egészében jelen van a kenyér morzsájában is. Lényeges ebben a versben, hogy a szerző a hívő ember látását, a kenyér megtörésének cselekményét, a vételt és a misztériumot kívánja egyezségre juttatni. A hívő ember tanúja annak, hogy a pap kimondja a konszekrálás szavait, amely révén Krisztus egész valósága: teste és vére, lelke és istensége, de egész örök embersége is megjelenik. A hívő ember ugyanakkor annak is tanúja, hogy a pap megtöri a színeket, és kiosztja őket. Ennyiben a hívő nem Krisztus valamely részét kapja, hanem a szentáldozás során a teljes Krisztust veszi magához, ahogyan az apostolok is az utolsó vacsorán. E tény logikai következménye: ahol Krisztus teljes egészében jelen van minden szín minden részében, ott a törés és a kiosztás után is teljes egészében jelen van minden szín minden részében.
