Halál rosszaknak, élet jóknak: lásd a hasonló vételnek mennyire különböző lesz a kimenetele. Ennek alátámasztására Szent Tamás ismét János evangéliumára alapozza fejtegetéseit: „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon” (Jn 6,53–54). Aki rágja (görögül trógein) és issza az Emberfia testét és vérét – vagyis élete részévé teszi Jézus kereszthalálának és feltámadásának szentségi misztériumát –, azt az Úr saját dicsőségének részesévé teszi. Szent Tamás ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy mindazok, akik ezt a szentséget méltón magukhoz veszik, valóban haladéktalanul segítséget kapnak a mennyei dicsőség eléréséhez. A legszentebb Oltáriszentség maga Krisztus és szenvedésének (passio) megjelenítője. Krisztus és passiója által juthat el az ember a mennyei dicsőségbe. A szentség méltó vételéhez az embernek mentesnek kell lennie a halálos bűntől. A mi Urunk azért alapította ezt a szentséget, hogy megtisztítson a bűntől. Ennélfogva szentségtörő lenne a szentáldozáshoz járuló számára, ha tudatosan halálos bűnnel akarná magához venni az Úr testét és vérét. A szentség ugyanis nem fejti ki hatását
a halálos bűn állapotában lévő emberben. Sőt, Szent Tamás a ST IIIq80a4-ben a Korintusiaknak írt első levélre hivatkozva ezt mondja: ha a halálos bűnbe jutó személy részesül ebben a szentségben, saját ítéletét eszi és issza. „Vizsgálja meg tehát az ember önmagát, és úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi és issza” (1Kor 11,28–29). Ezáltal ugyanis súlyosbítja lelkében a halált okozó bűn hatását.
