Vevő által nem szétvágott, nem eltört, nem felosztott: egészében vétetik. Az Eucharisztia szentségében a szentáldozáshoz járuló – akár a kenyér, akár a bor, akár mindkét szín alatt – az egész Krisztust fogadja és veszi magához. A kenyér színének megtörése és osztása révén nem oszlik és darabolódik fel Krisztus. A mennyiségi változás, amely a kenyér járulékain esik, nem vonatkozik a tulajdonképpeni Krisztus testére és vérére. Krisztus ugyanis egészében és teljesen jelen van, változhatatlanul és töretlenül, hiszen a kenyér és a bor lényegi alakjának helyébe Krisztus teste és vére lép (ahogyan a kenyér lényegi alakja jelen van minden darabban, úgy Krisztus egészében jelen van a kenyér és a bor színe alatt, azoknak minden morzsájában és cseppjében).
Krisztus testét és vérét nem saját színében (species), hanem szentségi színében veszi a szentáldozáshoz járuló. Szent Tamás egyrészt Szent Ágoston Szent János evangéliumához mondott beszédére hivatkozik (In Io. 27,1–2), másrészt Tours-i Berengár római hitvallására (1059) és esküjére (1079). Eszerint nem gondolkodhatunk pusztán testileg, hanem szentségileg: „a kenyér és a bor, amelyeket az oltárra helyeznek, az átváltoztatás után nemcsak szentségi jel, hanem a mi Urunk, Jézus Krisztus valódi teste és vére, és érzékelhető módon nemcsak mint szentségi jelet, hanem valóságosan a pap keze tapintja és megtöri, és a hívők fogai elmorzsolják” (DH 690); „a kenyér és a bor, amelyet az oltárra tesznek, a szent imádság titka, és a mi Megváltónk szavai által szubsztanciálisan átalakul Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak valódi, saját és életadó testévé és vérévé” (DH 700).
