Az eucharisztikus kongresszusra készülve

Különböző látszatok alatt, (amelyek) jelek csupán, de nem a való dolgok, rendkívüli valóság rejlik. Az átváltoztatás szavaira, amelyeket kimond a pap, a kenyér és a bor valóban átváltozik Krisztus igaz testévé és igaz vérévé. Ennek révén az Eucharisztia szentsége nem jelkép vagy Krisztus testének és vérének jele, hanem Jézus Krisztus valóságos jelenlétének ténye. Az átváltoztatáskor a kenyér és a bor lényegi magánvalósága (substantia mint lényegi alak) átadja a helyét az élő Krisztusnak. A kenyér és a bor szubsztanciája nem pusztán feloldódik vagy szétesik – akár az átváltoztatás egy adott pillanatában, akár annak folyamatában –, de nem is semmisül meg, hanem átváltozik (conversio) Krisztus testévé és vérévé. A kenyér és a bor járulékai (accidentes), amelyeket Szent Tamás speciesnek nevez, például a méret, a szín, az alak, az íz megmaradnak a páratlan és csodás átváltozást követően, amit transsubstantiatiónak (átlényegülés) hívunk, viszont a járulékok nem lesznek Krisztus járulékaivá. Érthető, hogy a nagy skolasztikus hittudós nem az arisztotelészi metafizika és a korabeli teológia nyelvezetével, hanem költői formában adja tovább a lényegi tudnivalót: a res eximia (rendkívüli dolog) nem más, mint Jézus Krisztus valóságos és megdicsőült jelenléte. Mindaz, amit a tizenharmadik versszak magában foglal, valójában hitünk misztériuma. Az átlényegülés fogalma, amelyre Szent Tamás utal, egyszerűen a leginkább találó kifejezés volt (lásd a IV. lateráni zsinat és a trentói zsinat – DS 802; 1652), amellyel valamelyest megragadhatóvá vált és teológiai szempontból kifejezhetővé lett a misztérium. Ami naggyá teszi Szent Tamást, az nem más, mint az addigi eucharisztikus gondolkodás összefoglalása, amelyben összehangolja a metabolikus (anyagcsere) és szimbolikus hangsúlyokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.