Az eucharisztikus kongresszusra készülve

A dicséret sajátságos tárgyaként, az élő és éltető kenyér tárul elénk. – A szentségi Krisztus nem-csak Pásztorunk, aki zöldellő mezőkön terelget minket és vezérünk, aki az üdvösség útjain vándorol velünk, hanem ő a mindennapi élő és éltető kenyerünk. A János evangéliumában olvasható eucharisztikus beszédben Jézus isteni jellel igazolt elismeréséről folyik a vita, amelynek során Jézus a vele vitázók manna-érvére fűzi fel válaszát. Jézus több, mint Mózes, aki kivezette népét a rabságból és több, mint a manna, amelyet Isten adott az egekből, valamint több a Törvény – Izrael éltető három sarokköve. Nem az a csoda, hogy Isten mannát adott az égből, hanem, hogy igazán – nem csupán biológiai, hanem el nem múló, Istennel egyesült – élő kenyeret ad a mennyből: Jézus Krisztust. Ő nem mennyiségi, hanem minőségi kenyér (MTörv 8,3). Jézus személyében – áldozati önátadásában – beteljesedik az ember bölcsesség- és boldogságkeresése, amelyet a Törvény nem tud kielégíteni, ahogyan a manna is csak ideiglenes táplálék volt, miután az ember ismét éhes volt (Jn 6,34.48–49.58). Kétségtelen, hogy a János evangéliumában található eucharisztikus beszéd már magán viseli a jézusi tanítás liturgikus-szentségi megértését és gyakorlatát, amely révén az Egyház valóságosan részesül Jézus életéből, de misztikusan egyesül is vele. Aquinói Szent Tamás szerint az élet, amelyről a mi Urunk, Jézus Krisztus beszél (Jn 6,52) a kegyelemből megélt lelki élet. A Szent Eucharisztia pedig a kegyelem leggazdagabb forrása, minthogy ez a szentség maga Krisztus, akitől az ember megkapja az örök élethez szükséges isteni kegyelmet (ST III.q79a1).