Legkellemesebb, amit pár száz évvel korábban Vasari kritikaként fogalmazott meg, hiszen az értelem helyett a szívhez szólnak ezen festmények. Legtermékenyebb, hiszen a művészet teljes történetet végigkísérik a tájképi elemek, például bibliai témájú kompozíciók háttereként.
Az esztergomi Keresztény Múzeum gyűjteményéből öt festményt tulajdonítunk Christian Hülfgott Brandnak (1695-1756) vagy körének. Ugyan a festő az Odera melletti Frankfurt szülöttje volt, de a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult, ebben a városban szerezte meg az udvari festő rangot, és itt is hunyt el. Esztergomi kisméretű festményeinek tájképi környezete várral, faluval, falusi templommal, halászokkal, illetve vízeséssel egészült ki. Technikájuk is hasonló: olaj, ám az utolsó nem vászonra, hanem fatáblára készült. A múzeumba Simor János prímásnak köszönhetően kerültek. Hülfgott fia, Johann Christian Brand (1722-1795) is Bécsben csinált karriert: neve egybefonódik a közép-európai tájképfestészet történetével. Brand a Zeichen- und Kupferstecherschuléban kezdte tanulmányait, később az Képzőművészeti Akadémia tanárává nevezték ki. S miért vált olyan fontos személlyé? A válasz egyszerű: az ő tanársága alatt, 1783-ban vált szét a történeti és a tájképfestészeti osztály.
Az éjjeli táj (hasonlóan a tűzvésztől megvilágítotthoz) a különleges fényhatásoknak köszönheti kedveltségét. Szülőhelyéül az 1600-as évek Hollandiája szolgált. Johann Georg Trautmann (1713-1769), aki nem az Odera, hanem a Maina melletti Frankfurtban hunyt el, rézlemezein olajfestékkel ábrázolt holdfényben rákászó társaságot, illetve várromot. Persze az éjszakai táj később sem merült feledésbe. Bizonyítékul szolgálhat a svájci havasokat is megfestő Remy van Haanen (1812-1894) vászna, ami egymagában ötvözi a fentiekben felsorolt jellegzetességeket: falusi házakat, halászokat, a folyó felszínén megcsillanó holdfényt…
