Következő írásunkban nem a népszokásokkal foglalkozunk majd, hanem Szent Lúcia személyével, azaz magyarosan Lucával. A fenti szokások nagyrészt pogány vagy archaikus eredetűek, és nem Luca személyéhez, hanem a dátumhoz kötődnek. A Gergely-naptár 1582-es bevezetése előtt ugyanis erre a napra esett a téli napforduló időpontja, amihez már ősidők óta számos szokás kötődött. Ezeknek egy részét (így a lucabúzát) az egyház befogadta, hiszen a zöldellő kalász a megtestesült Igét, illetve az Eucharisztiát jelképezi.
A téli napforduló az év legrövidebb napja, talán ezért is tették meg december 13-át Szent Lúcia ünnepévé, akinek a neve a latin lux, azaz fény szóra rímel. Lúcia siracusai vértanú és szűz volt, akit vőlegénye jelentett fel keresztény hite miatt. Az ítéletnek, amely szerint bordélyházba kell záratni, Lúcia ellenállt, és ökrökkel sem lehetett elmozdítani helyéről. A szűznek nem ártott a tűz, illetve a forró olaj, ezért tőrt döftek a nyakába. A hagyomány szerint halála előtt megjövendölte a keresztényüldözések végét. Ugyancsak a hagyomány szerint Lúcia elküldte szemeit a vőlegényének (aki ezért szeretett a lányba), de Szűz Máriától sokkal szebbeket kapott. Emiatt Lúcia a szembetegek, a vakok védőszentjévé vált, ábrázolásain a „szokásos” pálmaág, a hosszú köpeny, illetve a tőr, a nevére utaló mécses mellett látható egy tálca is, rajta két szemgolyóval. Az esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött, XIV. századi velencei festő diptichonján Lúciát nem is annyira az attribútumai, hanem a feje felett lévő, nevét tartalmazó felirat alapján azonosíthatjuk. A két tábla témája a trónoló Szűz Mária a Kisdeddel, illetve Krisztus kereszthalála. A témák szerint változnak a kísérő szentek is: egyrészt Szent Jakab apostol és Lúcia, másrészt Szűz Mária és Szent János. Az oltárkép festőjét név szerint nem ismerjük, de stílusa alapján meghatározható származási helye, Velence. Velencében azokhoz a művészekhez tartozott, akik az előző század stílusában alkottak, főképp a mozaikok hatása alatt. Aranyos hátterű, csúcsíves záródású festmény egy különlegességgel is szolgál, mégpedig egy madárkával, amelyet Szűz Mária a jobb kezében tart. A kis állat Jézus szenvedésére és feltámadására utal, és először a XIV. század elején, Duccio műhelyében adták Mária kezébe.
