Az énekes és a felolvasó

A tüdőből kiáramló levegő, és ahogyan az énekké vagy felolvasássá alakul, nem független a bennünk imádkozó Szentlélek működésétől: Jézus Lelke, aki felolvasott a zsinagógában és imádkozta – valószínűleg énekelte is – a zsoltárokat, áramlik és tör föl a lektor vagy az énekes hangjában, torkában. Ezért is folytatja így a zsinati dokumentum: Feladatukat tehát azzal az őszinte áhítattal és fegyelmezettséggel lássák el, amely ehhez a nagy szolgálathoz illik, és amelyet Isten népe tőlük joggal elvár. Ezért ezek a liturgikus feladatok igazi beavatást és gyakorlást követelnek meg.
Szent Benedek Regulájában
így rendelkezik a felolvasó és énekes személyéről: De ne ragadja senki csak úgy alkalomszerűen kezébe a könyvet, hogy abból olvasson… A testvérek egyébként ne sorrend szerint olvassanak, hanem csak olyanok, akik a hallgatók épülésére szolgálnak… A zsoltárokat pedig és az antifónákat az apát után sorrendjük szerint azok énekeljék, akiknek ezt meghagyta. Énekelni azonban vagy felolvasni ne merjen senki, csak az, aki teljesíteni tudja ezt a feladatot, úgy, hogy a hallgatók épüljenek. Ezt alázattal, komolysággal és szent félelemmel végezze, akinek az apát megparancsolja (vö. RB 38 és 47). Ehhez a szolgálathoz a jó szándékon kívül kell tehát megfelelő képesség, felkészültség, figyelem – nem mindenkire lehet és szabad ezt rábízni. És szükség van egyfajta hozzáállásra is. Benedek három fontos tulajdonságot sorol fel, amely a jó énekest és felolvasót jellemzi. Alázat: vagyis képes belesimulni a feladatba, képes a rábízott Igét előtérbe, önmagát pedig háttérbe állítani. Komolyság: azaz minden porcikájával átadja magát a szolgálatnak, arra összpontosít, folyamatos kapcsolatban próbál maradni az igével, és nem a hallgatóság tetszését keresi. Szent félelem: tudja, hogy itt és most, amikor felolvas vagy énekel, Isten eszközéül használja őt, őrajta keresztül cselekszik.  

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.