Főleg a francia költészet állt hozzá közel. Ha egy-egy antológiába keresztény költő versei is bekerültek, a legtöbbet ő fordította bármely korból. És persze Michelangelo szonettjeit, német romantikusokat. A lengyel irodalomból Mickiewicz Pan Tadeusza is Rónay György interpretációjában olvasható.
Költészetének keresztény vonulata annak a tiszta humanizmusnak „dokumentuma”, amelyet evangéliuminak nevezünk. A születés- és szenvedéstörténet krisztusi fejezetei ezek a versek, ember és Isten kapcsolatának történetei. Nehezen tudok legkedvesebb Rónay-verset kiemelni. Valamennyi az, a költő lélegzetvételében mindig jelen lévő ihlet, élmény lírai tágassága miatt. És az őszinteségükért. Mégis, amikor betegségében meglátogattam, egyetlen elmélkedő költeményét mondogattam. Kívülről megtanultam: „Te hordozod értem. Én hordozom érted. (…) Míg hordozod / keresztemet, az én vállam lesz tőle sebzett, / s míg hordozlak, a te véred patakja omlik / ostor- és sziklamarta sebeimből.”
De itt van a korábbi emlékkép: családom körében a Mondd, szereted az állatokat? című, verseket és műfordításokat tartalmazó szép könyvét ajándékozta gyermekeimnek – s ragyogó fordítását, A kis herceget. Felesége, Nelli néni is vele jött, akivel együtt járta az éveket – életet: „Te velem, én veled.” S aki szíve teljéből beszélt családról, unokáról, és „Gyurikámnak” nevezte férjét. Nem volt ebben negédes erőltetettség, csak természetesség, az együvé tartozás szeretetérzése…
Csapong az emlékezésem. Hatvanöt esztendejét vitte magával, most száz lenne. Olykor most is látom álmaimban, amint belép a szerkesztőség ajtaján. Nem mondja – mint ügyeletes óráimban jelezte: Ha jön Kosztolányi Ádám, Mándy Iván, Falu Tamás vagy… Elhomályosultak már nevek, amelyekkel általa találkoztam. Szenvedéllyel dolgozott, hűséggel, igénnyel szolgálta Istent, a művészetet. Abszolút hallása volt az irodalomra. Bölcsességében gyönyörködtem, magatartást próbáltam tanulni tőle. „…hatvan ötödik évem / küszöbén ennyi a mérleg: / átírtam jóra a rosszat” – írta kevéssel halála előtt. Emlékezésem kertjében ha megkérdezné: „És te átírtad már?” Még mindig – hetvenen túl is – mit mondhatnék, drága Gyuri bácsi?
