Károlyi András: Végtelenek felé
Ez mindig a kisebbség, a szellemi-művészi elit dolga, gondja-baja, szép küzdelme. Babits fordításában ismerjük a Divinát, a Színjátékot, amelyhez majd az utókor kapcsolja az isteni jelzőt, s így válik, Isteni színjátékként (Divina Commedia) kötelező olvasmánnyá sok évszázad múltán. (Persze Dante is a nagy klasszikusok sorsára jut: sokan ismerik, de kevesen olvassák.) Babits Mihály így ír Dante művéről: „De nemcsak Dante sorsáról van itt szó, hanem az Emberi Lélek sorsáról az élet útvesztőjében, s örök és titkos küzdelméről a Megváltás fele…” Pokol, Purgatórium, Paradicsom – az ember lehetséges, ugyanakkor kikerülhetetlenül lehetséges távlatai. Dantét költői ideálja, Vergilius vezeti végig az úton. S hogy az ember hová jut? Ez életünk tétje. Hat képzőművész tett kísérletet Dante nyomán megfesteni, megrajzolni, megmintázni a lélek kérdését. Az így született anyag a Római Magyar Akadémián látható december 10-e óta, amikor is többnapos konferenciával emlékeztek Dantéra, s január végéig tekinthető meg.
„A világ – ugye – változik, civilizációk, kultúrák születnek és követik egymást egyre újabbak. Az ember is változik bennük. Valami állandó mégis benne szunnyad, lapul az eleven testben, a szív, a lélek mélyén. Ez az erkölcs viszonyulásának minősége a világhoz, egyáltalán az Élethez” – írja Jankovich Júlia művészettörténész a kiállításhoz készült katalógusban.
Törley Mária szobrászművész így vall a kiállítás megszületésének körülményeiről: „Amikor közeledett Dante születésének hétszázötvenedik évfordulója, megkerestem azokat a művészeket, akiknek alkotásai megérintenek engem, és műveik Dante világához kötődnek.”
Balás Eszter tenyérnyi anyagba különleges világot képes teremteni. Dante és Vergilius című alkotásáról Jankovich Júlia ezt mondja: „Vergilius a történelmi múlt felé, Dante Vergiliusra, a Mesterre tekint. Érdekes összefüggéssel szolgál a két alak köré vont bronz felület. Fény-árnyék hatásokkal mintázott, akár a történelem szövete. Kéz nyúlik ki a fal mögül: az út, amit ők ketten megtettek, sorszerűen kijelölt az emberiség számára.”
„Azt akartam megragadni – vallja a művésznő –, amikor keresztülmennek a Poklon; Dantét Vergilius vezeti, ő megy elöl, s Dante néha hozzá bújik. Ezt ugyan nem sikerült elérnem, de mennek, és fogja a kezét…” Balás Eszter más művei áttörtek. Keresztüllátunk rajtuk. Mi ez? „A negatív és a pozitív. A semmi és a valami kontextusa mindmáig foglalkoztat. Ahogy múlik az idő, az ember egyre inkább találkozik azzal a semmivel, amely mindenütt valami. Nem tudom, van-e abszolút semmi.”
Az ilyen gondolatiság miatt válik naggyá egy mű, s válik folyamatosan korszerűvé, minden idő emberének szólva.
Károlyi Andrást – mondja Törley Mária – „Mészöly Dezső és Gyurkovics Tibor révén ismertem meg; fantasztikus grafikus, akinek világában feltűnik a Pokol”. „Hol élünk?” – kérdi Károlyi András. „A Purgatóriumban. Remélem, nem Pokol lesz belőle… Az elmúlás gondolatához kapcsolódóan, az istenkeresés által mindig foglalkoztatnak az úgynevezett végső kérdések, s ilyen módon társalgok a csodálatos Jézus Krisztus eszményével, Dante és Ady istenes verseinek segítségével.”
Dante és Beatrice kapcsolatát többször megfogalmazta a grafikusművész, mint mondja, „kissé Gulácsy, de mégsem Gulácsy, hanem Károlyi András módján”.
Mihályfi Mária festményeinek belső, zárt tere, s ebben az ember és a világ kapcsolata… „Mint egy vágyteli sóhaj valami után, ami végleg elveszett – sötét, szürrealista látomás” – mondja Jankovich Júlia. „Az éltető fény – amely Dante művében a bűnöktől megtisztult lelkek paradicsoma – oly távoli itt, e bűnökben megkövesedett figurák számára.” Mihályfi Mária ezzel együtt azt is mondja: „Nem a Pokol jut eszembe, inkább a Purgatórium, az abból való kijutás. A reménytelenség soha nem motivált. Az ember nagyon kicsi tud lenni, ugyanakkor nagyon nagy szellemében.”
Az idő nélkül című művében az oszlopokat sorba állította. „Az oszlop igen alkalmas szimbólum. Emberforma is lehet, az időt is mutathatja.” A hozzánk legközelebb álló kőből maga az ember, a krisztusi ember bontakozik ki.
Bardócz Lajos műveire – magyarázza Törley Mária – „Olaszországban, majd idehaza figyeltem fel. Grafikái annyira megtetszettek, hogy férjemmel megvásároltuk őket.” A Dante I. kép tág értelmezést kínál. A művész azt mondja: „Grafikáim mindig is kötődtek az irodalomhoz, az irodalmiság jellemző rájuk. A vizuális ötlet megszületett, de nagy gondom volt, minél jobban leegyszerűsíteni a grafikai megfogalmazást.” Jankovich Júlia így jellemzi művészetét: „Dante világához, valamint a keresztény hitvilág szimbólumtárához köthetők e tömör, drámai tartalommal bíró, ugyanakkor könnyed, kusza vonalakkal megjelenített művek.”
Szakács Imre festészetét az univerzum és a hit kifejezésekkel lehet leginkább megragadni. „Mindannyiukban erős hit van. Az ég és a föld közötti lángnyelvek, hullámzó vonalak… mintha egy kapu lenne. A kapumotívum mind a hat művésznél megjelenik” – magyarázza a művészettörténész. A Fényfüggöny című festményre tekintve azonnal a híres dantei sorok után nyúlunk: „Az emberélet útjának felén…”
A megtisztulás vágya – ez hatja át inkább a műalkotásokat. Ugyanakkor ott a bűnhődés borzongató valósága. Feledy Balázs művészeti író fontosnak tartja a képzőművészet kapcsolódását az irodalomhoz, „de nem úgy, hogy a képzőművészet narratív módon leképezze az irodalmi művet. Ez illusztráció lenne. Persze annak is megvan a fontos szerepe. Lefegyverző számomra, mennyire egyéni víziókkal közelítette meg a hat művész a dantei problematikát. Azért is igényes ez az anyag, mert vannak, akik elvont módon, a színek, ritmusok, kompozíciók segítségével közelítenek Dantéhoz, mások finom, figurális megfogalmazással.”
Törley Mária korábban elnyerte a ravennai Nemzetközi Dante Biennále nagydíját, egy másik évben a szenátus elnökének díját. „Mária szobrászatához genetikusan hozzátartozik a dantei probléma” – magyarázza Feledy Balázs, majd hozzáteszi: „Nekünk, magyaroknak izgalmas, hogy Petőfi, József Attila, Ady művészetét miképpen közelíti meg egy külföldi művész, s ezért is gondolom, hogy az olaszoknak különlegességszámba megy a római kiállítás.”
Valahol ott állunk a Purgatórium szélén, a Pokolról még nincsenek – ne is legyenek – valóságos tapasztalataink, mint ahogyan a vágyott Mennyországról sincsenek. A művek jó része inkább a Purgatóriumot fogalmazza meg. „Talán az vezérelte a művészeket, hogy a Pokol és a Mennyország megjelenítésében több a közhelyre csábító veszély. Míg a Purgatórium emberéletünk kínjainak megjelenítését teszi lehetővé.”
Törley Mária szerint Dante Isteni színjátékával minden értelmes, gondolkodó ember találkozik. „Életem egyik nehéz szakaszában intenzívebben kezdtem el foglalkozni vele, annál is inkább, mert erőt adott.”
A művésznő mindhárom valóságon – Pokol, Purgatórium, Mennyország – végigvezeti a látogatót. „Milyen a Pokol? – teszi fel a kérdést. – Két ember közti viszony is lehet maga a Pokol. S mit jelent az, hogy bűn? A legnehezebb volt a Mennyország megformálása: tökéletes, láthatatlan – és ezt anyagba önteni. Ekkor jöttek az angyalszerű lények, a lelkek, akiknek csak törzsük van, a többi csupa lebegés… Aztán a Pokol kereke, ahová mindenki bekerül a bűn által, de ki tud-e kerülni belőle?” „A Pokol című kisplasztikáján – folytatja Jankovich Júlia – az ember bűnének kiszolgáltatottan, már-már tűztől enyészett formákkal jelenik meg… Törley Mária nem volna az a humanista művész, aki, ha nem adná meg az Ember számára a feloldozást. A megszenvedett lelkeket a büntetések stációi után a Paradicsomba juttatja, sőt: az örökléttel ajándékozza meg.”
Közben Tőkés Emese zongoraművész Liszt Dante-szonátáját játssza, s adta elő a római megnyitón is. A Liszt-mű után, az alkotások társaságában Törley Mária szokott mosolyával a művésztársakra tekint: „A transzcendens foglalkoztat valamennyiünket, és az egymás iránti szeretet köt össze bennünket.”
