Az emberi lélek megnyilatkozása

A kiállítás bejáratánál pillanthatjuk meg Thorma önarcképét. A vászonról fehér galléros, elegáns úr néz ránk kiegyensúlyozottságot tükröző arccal, ősz haja ezüstös koronaként fonja körbe komoly vonásait. A kép sejteni engedi határozott egyéniségét, összetartó erejét. Thorma János talán egyik legismertebb képe, a Szenvedők (1891) drámaiságával és nagy méreteivel is felhívja magára a figyelmet. Temetői jelenetet látunk, ahol egy koldusasszony várja az alamizsnát, karján csecsemőjével. Egy finom öltözetű pár épp kijön a kapun, a fiatal hölgy megáll, és csókot lehel a szegény asszony gyermekére. Az elmúlás őszi párája, a modern társadalom bírálata, kétes erkölcsisége hatja át a képet. Ez a fajta finom naturalizmus – mely akkoriban újdonságnak számított – a francia Jules Bastien-Lepage hatását mutatja.

Thorma 1890-es években festett képei zömében portrék a naturalizmus jegyében, vagy egész alakos kompozíciók, amelyek a müncheni realizmus szellemében fogantak. Arcképein remekül sikerült elkapnia a modellekre jellemző lélektani pillanatot. Bilcz Irén arcképe 1892-ből jellegzetesen szecessziós alkotás, a finom érzékkel megfestett női arc mögött zöldessárgás növényi motívumokból összerakott háttér figyelhető meg.

Jelentős képe az Október elsején nagyméretű vászna 1903-ból. A besorozott katonák búcsúztatása a kép témája, megfigyelhető a koltói magyarok jellegzetes fekete, fehér és kék színű ruházata. A Kocsisok között című művén Thorma tüzes színekkel, széles, nagyvonalú ecsetvonásokkal festi meg, ahogy egy városi hajdú bemutatja társainak új, színpompás egyenruháját. Szintén koltói emberek a modelljei a Kártyázók, vasárnap délután (1904) című képének. Sokalakos, elbeszélő jellegű népi életképei Munkácsy Mihály hasonló felfogású kompozícióira emlékeztetnek. Ezek a festmények szólnak valamiről, mesélnek a régmúltról, egykor élt emberekről, hétköznapi és ünnepi eseményeikről. Jó érzés látni az üde színeket, az olajfesték nyomait.

A Magyar Nemzeti Galéria félemeleti szintjének közepére helyezték óriási bibliai kompozícióját, Békesség veletek című, rembrandti erejű alkotását, amelyet 1897-ben festett, egy nagyobb nyugat- európai utazás után. Alcímet is adott neki: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”

Thorma Jánost egész életében foglalkoztatta a nagy történelmi témák feldolgozása. Az Aradi vértanúk című képét 1896-ban mutatták be, és országos szenzációt keltett. A másik – amelyen kisebb-nagyobb megszakításokkal élete végéig dolgozott – a Talpra magyar! több mint húsz négyzetméteres vászna 1898-ból. (Kár, hogy e két képet – tán éppen rendkívüli méreteik miatt – nem hozták el a kiskunhalasi múzeumból a gyűjteményes kiállításra.)

Thorma művészi szemlélete, színvilága nem ragadt meg a XIX. századi felfogásnál, túl tudott lépni rajta. Az 1907-es Nemzeti Szalon modern francia festőket bemutató kiállításán láthatott többek között Paul Gauguin-képeket is. Hatásukra tiszta színfoltok alkalmazásával kezdett kísérletezni. Szép példái ennek a Húsvéti kenyérszentelés vagy a Tavasz.

Gondolati tartalommal telített naturalista látásmódja megváltozott, festészete lírikussá vált, és a pillanatnyi impressziókra hagyatkozott. A tiszta természetábrázolás mind nagyobb szerepet kapott. Az Ibolyaszedők 1920 körül készült, a hatalmas völgy középtengelyében két fiatal nő virágot szed, a háttérben a késő délutáni napfényben megvilágított távoli hegyek látszanak. Jellegzetes témája volt az 1920-as, 30-as években a színpompás nagybányai tájban ábrázolt női alak.

Kállai Ernő írja Thorma alkotásairól 1939-es emlékkiállításakor, hogy tájképeinek lazán, élénken szőtt, széles foltokba sűrített színessége közvetlenül a modern, új utakat járó festőnemzedékhez kapcsolódik: „Thorma az anyaghoz tapadó naturalizmustól a szabad, napfényes színességen át végül is a posztimpresszionizmus lelki érzékenységű stílusához jutott.”