Az ó- és újszövetségi Szentírás gondolkodásunk legfőbb alakítója, soha el nem évülő alapelvei mindmáig érvényesek, azokat követni minden hívő ember szent kötelessége. Ismerete a nem hívők számára is hozzátartozik az általános műveltséghez. A Biblia jelképei az ókortól, de főként a korai középkortól kezdve ott élnek a műalkotásokban – építészetben, szobrászatban, festészetben, zenében -, s talán a mindenkihez legközelebb álló, legkönnyebben megérthető művészetben, az irodalomban, mely egyszerre fest, épít, zenél, s szimbólumainak jelentős része föl sem fogható a Biblia ismerete nélkül. Az első teljes magyar nyelvű bibliafordítás csak 1590-ben jelent meg: Caroli Radics Gáspár protestáns prédikátor műve, ez a jól ismert Károlyi biblia. A korábbi fordítások a Szentírásnak csak egy-egy részére szorítkoznak. Kiemelkedik közülük Sylvester János Új Testamentuma, melynek bevezetője hexameteres vers. 1626-ban készült az első katolikus biblia, Káldi György fordításában. Magyar népünk előtt azonban nem volt ismeretlen a korábbi évszázadokban sem a Szentírás, papjaink révén már jóval régebben megismerte a lényeges tanításokat.
Első összefüggő nyelvemlékünk, az 1200-as évek elejéről származó Halotti beszéd az ószövetségi Szentírásra támaszkodva Ádám bűnbeesését mondja el, annak az egész emberiségre kiható következményével: „… isa pur és homu vogymuk.” 1300 körül keletkezett az Ómagyar Mária-siralom, melynek eredetije egy latin nyelvű cantilena. A fordító remekművet alkotott. Csodálatos alliterációja ma is megmelengeti szívünket. („Világ világa, virágnak virága / Keserűen kénzatol, / Vasszögekkel veretöl.”) Az 1500-as évekből származik a rövid fohász: „Édesanya, bódog anya, / verág szülő Szíz Mária.”
A XVI-XVII. század, a reformáció kora hozta létre az úgynevezett prédikátorköltészetet, amely a biblikus tanokat foglalja versbe, s a magyarság bűneit ostorozza. A török uralom keserveit a hitetlen és erkölcstelen főurak elmélyítik, miattuk bünteti Isten országunkat. Zrínyi Miklós eposzában, a Szigeti veszedelemben „az nagy Mindenható” azért gerjed haragra, mert a magyarok „nem járnak az úton, kit fia rendelte”. Ugyancsak a bűn és bűnhődés gondolata merül föl közel kétszáz évvel később a XIX. században nemzeti imánkban, Kölcsey Himnuszában: „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben.” Szenczi Molnár Albert zsoltárainak jelentős részét ma is éneklik református testvéreink. Hitvitázó drámáinkban a vallási nézetek ütköznek egymással. Folynak a viták nemcsak az iskolák színpadain, hanem a valóságban is. „Pápisták” és „eretnekek” egyaránt a bibliai elvekre építik dörgedelmes prédikációikat. Irodalmi értéket jelent Pázmány Péter esztergomi érsek sok-sok beszéde, elméleti vitája. Ízes nyelven fejezi ki lenyűgöző gondolatait. Imádságoskönyvét a református Bethlen Gábornak ajánlja. Jellemző a korra, hogy az ellentétek csak elvétve fajulnak ellenségeskedéssé. Bethlen Gábor például a katolikus bibliafordítónak, Káldi Györgynek ezer tallért adományozott (1626). Erdély a legdemokratikusabban gondolkodó ország, Európában először, a tordai országgyűlésen 1568-ban itt kiáltják ki a vallásszabadságot.
A magyar nyelvű líra első nagy képviselője, Balassi Bálint bűnei megbocsátásáért könyörög istenes verseiben. „Bocsásd meg Úristen ifjúságomnak vétkét, / Sok hitetlenségét, undok fertelmességét. / Töröld el rútságát, minden álnokságát, / Könnyebbítsd lelkem terhét!” A vers dallamát katolikus templomainkban ma is éneklik a hívők. (Leborulva áldlak, láthatatlan Istenség.) – „Adj már csendességet / lelki békességet / Mennybéli Úr!” – fordul Istenéhez, akivel személyes kapcsolatot teremt, szinte előkészíti az utat a XX. század nagy költője, Ady Endre számára. Ma is énekeljük a bujdosó fejedelem, II. Rákóczi Ferenc imáját, aki Cum Deo pro patria et libertate (Istennel a hazáért és szabadságért) jelszóval emelte föl zászlaját az egész nemzetért a Habsburgok fosztogatásai ellen: „Győzhetetlen én kőszálam / Védelmezőm én kőváram, / A keresztfán drága áron / Oltalmadat tőled várom.” Hű apródja, Mikes Kelemen a Törökországi levelekben a rodostói száműzetés éveiről, Rákóczi szinte szerzetesi életmódjáról, mély vallásosságáról tudósít bennünket.
Petőfi Sándor Mózesre és az őt vezető lángoszlopra hivatkozva szólítja föl A XIX. század költői című versében a költőket, hogy a népet Kánaán felé vezessék. Arany János a Bibliát olvassa föl négyéves korában szüleinek, s a Biblia szellemében élt és alkotott egész életén keresztül. „Mert a szegénynek drága kincs a hit” – írja Fiamnak című versében. Madách Imre Ádám bűnbeesését használja föl kerettörténetként Az ember tragédiájában, miközben az emberi lét értelmét boncolja. „Az ember célja a küzdés maga.” A XX. század nagy Istenkeresője Ady Endre. Akárcsak Balassi, nagy bűnök elkövetője, aki a szimbólumok nyelvén sírva bánja bűneit, mulasztásait (A Patyolat üzenete), de akit elhagyatottságában „átölelt az Isten” (Az Úr érkezése), aki eloszlatta lelke „barna gyászát”, megbocsátotta bűneit, „leigázta” ellenségeit (Ádám, hol vagy?). A zsoltárok hangján, sőt a Károlyi-biblia veretes nyelvén vall hitéről.
Babits Mihály súlyos betegségében (gégerák) Szent Balázshoz fohászkodik. A II. világháború előestéjén rettegve ír a fasizmus térhódításáról. Talán a vízözön című versében könyörög az Úrhoz, ne engedje, hogy a jövő nemzedék elfelejtse azokat a szent eszméket, melyekért apái küzdöttek. Ószövetségi történetet aktualizál a Jónás könyvében, némileg eltérve az eredeti műtől. Az embertelenség elleni harc szükségességét hirdeti: „… mert vétkesek közt cinkos, aki néma.” Katolikus pap költőink (Mécs László, Harsányi Lajos, Puszta Sándor) a vallás nevében a szociális problémák megoldásának fontosságát hirdetik. Jelentősebb költőink nagy része őrzi szívében az Isten hitét. (Karinthy Frigyes, József Attila, Pilinszky János, Rónay György, Reményik Sándor – hogy csak kapásból említsünk néhány nevet.) Illyés Gyula, a népi írók nagy alakja szinte panaszosan beszél arról, hogy nem részesült a hit kegyelmében. Halálos ágyán azonban egyházi temetést kért. Németh László sem tartozott a vallásos írók közé, de egyik írásában megvallotta, hogy erkölcsi felfogásában a keresztény elvekhez igazodik.
A jelenlegi századforduló nagy változásokat hozott életünkben. Új népvándorlások korát éljük, Európa átalakulás előtt áll. A történések színesebbé is tehetik életünket, bár a globalizáció elszürküléssel is fenyeget. Vajon békében élhetünk egymással – vagy a nagy kulturális különbségek hatalmas összeütközések lehetőségét rejtik magukban? Kedves, drága barátom, a két éve elhunyt Nagy Gáspár verse (Jegyezvén szalmaszállal) válaszol kételyeimre: „… a remény sohasem meghaló, / ha minden utolsó szalmaszál / ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!”
