– Nagyon hálás vagyok az Égnek és annak az ötletnek, hogy annak idején először, és azt hiszem, egyedülállóként tűztem ki célul Pannonia – a mai Dunántúl térsége, vonzásköre – római kori történelmének feldolgozását, regények formájában történő megírását. Akik ismernek, tudják: nemcsak büszke vagyok rá, hanem borzasztóan nagy felelősséget is érzek azért, hogy a lehető legjobb tudásom szerint adjam át ezeket az információkat a közönségnek. Az olvasóim azért kedvelhetik a regényeim világát, mert érzik, hogy a történelmi alakok hitelesek, és a tárgyalt események nagy része valószínűleg így történhetett. Reményeim szerint azon hiteles írók között tartanak számon, akik nemcsak szórakoztatni, hanem tanítani is akarnak.
Vajon mi lehet az oka annak, hogy itthon és külföldön egyaránt reneszánszát éli a történelmi regény műfaja? Történetfolyamok indultak Attiláról, a honfoglalás koráról, az Árpád-háziakról, az Anjoukról, Hunyadi Jánosról…
– Valóban úgy látszik, hogy sok történelmi könyv jelenik meg itthon, mégsem gondolom, hogy igazán nagy boom lenne e téren. Előfordul, hogy több író ugyanazt a témát fejtegeti például a középkori Magyarországot illetően, ugyanakkor az említett reneszánszot összességében nem érzem. Ha az olvasói igényeket nézzük, vannak bizonyos dolgok, amiket felkapnak, mások háttérbe szorulnak. Persze van egy réteg, amely különösen érdeklődik a hazai históriák és a világtörténelem iránt, de ez a kör mindig is megvolt. Nem hiszem, hogy most többen lennének, mint a korábbi évtizedekben, legföljebb egy-egy szerző, téma ma jobban reflektorfénybe került. Ilyen értelemben lett divat történelmi regényeket olvasni. De ha a konkrét számokat, a mai magyar olvasói réteg létszámát nézem, sajnos nincsenek annyira sokan.
Van valamiféle szakmai és minőségi vetélkedés a történelmi regények írói között?
– Vérre menő csatákról nem tudok. Erőteljes, erőszakos versengés biztosan nincs. Az írók elég békés emberek, akik jól megférnek egymás mellett – még akkor is, ha adott esetben ugyanaz a témájuk. Egyfajta egészséges rivalizálás persze annyiban van, hogy mindenki szeretné a legjobbat nyújtani a maga területén. Ismerjük egymást, hiszen a történelmiregény-írók műveit sok esetben ugyanaz a kiadó gondozza. Könyvbemutatók, vásárok alkalmával viszonylag gyakran találkozunk és beszélgetünk. Én azonban a lehető legjobb helyzetben vagyok, mert nem kell semmiféle versenyben gondolkodnom, itthon egyedül én foglalkozom római kori regények írásával.
Hogyan alakul ezekben a történelmi valóság ábrázolásának és a szabad történetmesélésnek az aránya?
– Ez könyvenként változó. Például most fejeztem be egy már kiadásra váró regényt, a II. Adiutrix légióról szóló Pannonia katonáit. Egy, a II. Adiutrixt megjelenítő hagyományőrző csoport tagjaként fontosnak tartottam, hogy megírjam ezt a kalandot is. Jóformán minden szereplője fiktív, viszont a helyszín, a történelmi háttér abszolút hiteles és az egyik kulcsszereplő valós személy. Ellenben a Commodus-trilógiát záró, A birkózó című új könyvem pont ennek az ellentéte: az egyrésznyi fikcióhoz négyötödnyi tényanyag társul.
Jól tudom, hogy a következő nagy terve Hadrianus császár életének feldolgozása? Hadrianus személye megint csak sok szálon kötődik Pannoniához, Aquincumhoz is.
– Hadrianusról mindenképpen szeretnék egy nagyregényt, egyfajta életrajzot írni, pontosan a szoros pannoniai kapcsolódásai miatt. Ám bizonyos mértékig köt a kronológia, és Commodus után is nagyon izgalmas dolgok történtek a Római Birodalomban, úgyhogy szeretnék még egy kicsit ezen a vonalon továbbmenni. Van egy másik témám is, amit egyelőre nem árulnék el. Olyan horderejű, hogy azt legszívesebben a nyugodt nyugdíjas- évekre hagynám. De nagyon foglalkoztat, folyamatosan ott motoszkál a gondolataimban.
