Az első idei jégmadár

Egy, a víz fölé hajló ágról szállt el, és repült tovább a folyó felett. Lehet, hogy miattam repült el, de ha marad, talán észre sem vettem volna. Utánafordulva eszembe jutott, hogy idén még nem is láttam jégmadarat, így aztán annál jobban örültem neki. Kék égről ragyogtak alá a napsugarak, a szél csak lengedezett, ilyen időben nem szabad otthon maradni. A gát mentén álló hatalmas nyárfák egyikén harkály véste a kérget. Valami nagyon jó falatot sejthetett alatta, mert rólam alig vett tudomást. Szorgalmasan dolgozott, és ha egy kis darabka a földre hullott, félrehajtott fejjel mindig utánapillantott. Álltam, és a távcsövet rajta tartva figyeltem. Talán másfél perc múltával egy nagyobb darabot sikerült lefeszítenie, és alatta megtalálta, amit keresett. Boldogan befalta, aztán elégedetten körülnézett, és elrepült.
Talán száz méterrel odébb egy kis tollcsomó feküdt a földön, egy kék cinege maradványai. Ősszel és télen a karvaly gyakori látogató a szigeten, és zsákmányai sokszor éppen a cinegék. Néhány éve egy téli napon a szemtanúja voltam ilyen támadásnak. A karvaly olyan váratlanul és észrevétlenül jött, hogy a cinegéknek esélyül sem volt a menekülésre; egyikük, akkor egy széncinege, éppen a kis ragadozó karmaiba került. Sajnálom őket, de a karvaly is éhes, és ez így van már évmilliók óta.
Éjszaka dér volt, fehérre színezte a földön heverő leveleket és fűszálakat, de csak az árnyékban maradt meg; ahová napsugarak hullottak, ott már vízcseppek csillogtak. A szigetcsúcshoz érve a szokott kép fogadott. A part mentén, a vízen és a köveken tőkés récék pihentek, a Nagy-Dunán egy kis csapat barátrévét láttam. Talán tizenöten lehettek, de a fele mindig a víz alatt volt, az iszapban rejtőző vándorkagylókra vadásztak. Ez a csinos kis kagyló a hajók közvetítésével a Fekete-tenger felől érkezett, és mára a folyókban és a Balatonon is elterjedt. Nemcsak a barátrécéknek, de a télire hozzánk érkező bukórécéknek is a leggyakoribb zsákmánya.
Alacsony a Duna, a kavicsos zátonyon dankasirályok ültek. Ketten közülük tollaikat felborzolva élvezettel fürödtek a néhány fokos vízben. Néztem őket, és megborzongtam. Brrr! A parton elindultam visszafelé. Az egyik fán két szarka csörgött, valahol dolmányos varjú károgott, majd zöld küllő kiáltását halottam. Azt hiszem, ez a piros sapkás szép madár az, amelyik bármikor járok is itt, mindig elém kerül. Néha látom, máskor, mint most, csak a hangos kiáltását hallom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..