A „van” és a „kell” a beszédnek nyilvánvalóan két különböző dimenzióját képviseli, s az egyik motiválja a másikat. A jó „kell” megtalálásához előfeltétel a pontos „van”, azaz a tények megállapítása. Ha például tény a légkör szennyezése, akkor ebből következik, hogy környezetbarát technológiát kell alkalmazni. Az erkölcstan tehát nem egyszerűen narratív, hanem normatív: megszólít, motivál, tilt, sürget. Ideológia, megtévesztés egyrészt akkor keletkezik, ha az erkölcsi „kell” nem foglalkozik a tényekkel, s így elrugaszkodik a valóságtól, másrészt, ha azt hiszik, hogy a tényekből semmilyen erkölcsi következtetést – azaz „kell”-t – nem szabad levonni. Az erkölcstan akkor felel meg önmagának, ha figyelembe veszi a tudományos tényeket, ugyanakkor kimondja a „kell”-t. Senki ne várjon tőle semleges, mesélő hangnemet, mert az éppen az erkölcs lényegének mondana ellent.
Nem minden hívó beszéd egyformán értékes. A pluralizmus teljes tisztelete mellett ki kell jelentenünk, hogy nem mindenkinek a hívása, erkölcse ugyanolyan szintű. Nincs mindenkinek egyformán igaza. A teljesség felé törekvő embernek tudnia kell, hogy van egy előrébb járó erkölcsi elit, van egy széles középosztály, és vannak lemaradók. Mindannyian egy emberláncban élünk, és érdekeltek vagyunk abban, hogy okosan a legjobbak hívó hangját keressük, illetve tudnunk kell a lemaradókhoz meghívóan (de sohasem kioktatóan, lenézően) beszélnünk. A kommunikáció mindig ezt az emberláncot szolgálja: útitársai vagyunk egymásnak az életben. Van, aki előrébb jár, többet látott, élt, tapasztalt, több belátás sűrűsödött össze benne, érdemes hallgatni rá, s van, aki útkereső, lemaradó, akinek ajánlatos előrehúzó embereket keresnie. Van, akihez nekem kell meghívóan szólnom, s van, akire nekem kell alázatosan hallgatnom. A történelem útján egymás kezét fogjuk, közös történelmünket közösen műveljük. A kommunikáció ezt a láncolatot tartja mozgásban. Nem tudom magam függetleníteni attól, hogy a másik hogyan él, hiszen az ő élete hat az enyémre. Nincs külön történelmünk, hanem egy nagy közös összefüggésrendszerben élünk. A történelemből nem lehet katapultálni. A közös beszéd célja a közös élet. Türelemre és alázatra van szükségünk, hogy egymást (személyek, vallások, kultúrák) igazán megértsük, és a jobb élet felé segítsük, gazdagítsuk egymást.
