Az élet szántóföldjén

Az eredeti jézusi példabeszéd valószínűleg mínákat említett. Egy talentum hatvan mínának felelt meg, egy mína száz dénár volt, egy dénár pedig egy napszámos napi bére. Egy talentum körülbelül húsz kilogramm nemesfémet jelentett, Fülöp negyedes fejedelem egyévi jövedelme száz talentum volt. A kisebb értékű mínához illik a megjegyzés: „A kevésben hű voltál” (Mt 25,21). Az eredeti példabeszédben valószínűleg nem szerepelt az idegenben királyságot szerezni akarás motívuma (ez Arkhelaosz királyra utal, aki Rómába ment, hogy megszerezze az uralkodói kinevezést, de ugyanakkor követségek mentek ellene is; Lk 19,12), és későbbi kiegészítés az ellenfelek elpusztításának motívuma is (ez Jeruzsálem pusztulására utal; Lk 19,27). Az eredeti példabeszédben valószínűleg három szolga szerepelt (nem tíz, mint Lukácsnál), és valószínűleg egyforma összegeket kaptak (egy-egy mínát). A különböző mennyiségű talentumok (egy, kettő, öt) és a szolgák különböző képességére való utalás (Mt 25,15) a példabeszéd későbbi, allegorikus magyarázatát segítették elő.

 A korabeli rabbinikus példabeszédekben nagyon gyakori téma volt a messze földre eltávozó úr, aki értékeket bíz a szolgáira. Egy ilyen példabeszéd szerint egy király az egyik szolgájára a széna felügyeletét, a másikra az aranyát bízta. Akit a széna fölé rendelt, elhanyagolta a feladatát. Egy másik példabeszéd szerint egy király két miniszterre bízta az országát. Az egyik szerette őt, a másik csak félt tőle. Amelyik csak félt, elhanyagolta a feladatát. Egy harmadik rabbinikus példabeszéd szerint egy király az esküvői ajánlatot hagyta hátra a kedvesénél (azaz: Izraelnek adta a Tórát).

A római jog ismerte a rábízott kincs fogalmát (peculium), és világossá tette, hogy a kinccsel megszerzett haszon a kincs tulajdonosát illeti. (Egyébként a korabeli éves banki kamat tíz százalék körül mozgott. Ennél nagyobb hasznot lehetett elérni árukereskedelemmel vagy jó ingatlanadás-vételekkel.)

 Jézus példabeszéde hasonlít a rabbinikus történetekhez, de különbözik is tőlük. A jézusi példabeszéd során sok rossz hangzik el az Úrral kapcsolatban („kemény ember”; „fölvesz onnan is, ahová nem tett le, és arat ott is, ahol nem vetett”; annak ad még egy talentumot, akinek már tíz van). Az emberek sok rosszat mondanak az Istenre. Isten sokak számára keménynek tűnik: olyannak, aki nagy szenvedéseket rak egy-egy ember vállára. Igazságtalannak tűnik: annak ad, akinek már van. Jézus nem válaszol ezekre az ellenvetésekre. A szenvedések, a látszólagos igazságtalanságok értelmét és célját egészen csak odaát fogjuk megérteni, amikor megpillantjuk majd a szőnyeg mintázatát is, nem csak a visszáját (vö. Reményik Sándor: A szőnyeg visszája).

Jézus példabeszédének hangsúlya azon van, hogy a szolgák kamatoztassák a kapott mínát/talentumot. Isten minden emberre nagy gazdagságot bízott. Minden emberi élet, minden napunk, minden találkozás nagy lehetőség arra, hogy szeressünk. Sok ember nem látja meg a kincset, amit kapott, csak lázad, panaszkodik, elássa a talentumot. Jézus arra szólít fel, hogy szeressünk, és vállaljuk azt is, hogy a szeretetben sebezhetőkké válunk. Vessük bele magunkat a világ szántóföldjébe, különben az életünk terméketlen marad.

Isten csak akkor tud minket megajándékozni a maga szeretetével, ami az ő egyetlen, legnagyobb ajándéka, ha az életünk során képessé válunk a szeretetre. Ahhoz, hogy ő megajándékozhasson, ajándékozó életet kell élnünk.