Radcliffe atya nem liturgikus teológiai értekezést és nem is szentírás-magyarázatot írt, bár művének vezérfonala az evangéliumi történet. Rendkívül közvetlen, sokszor anekdotázó stílusban szól az olvasókhoz, irodalmi, filmes és egyéb példákkal megvilágítva mondanivalóját. A szent csend magyarázatához például segítségül hívja A nagy csend című filmet, bemutatva ezzel annak fontosságát, amikor éppen „nem történik semmi”. Humorát megízlelhetjük következő történetéből: „Egy jezsuita provinciális meglátogatva egy betegszobát megjegyezte, hogy az nagyon tele van. Mire egy agg pap felsóhajtott: provinciális atya, igyekszünk meghalni, amilyen gyorsan csak tudunk.”
A könyv alcíme – Az Eucharisztia drámája – azonban mutatja, hogy a megfelelő komolyság sem hiányzik a műből. A színpadi előadások mintájára felvonásokra osztja a misét, melyeket a hit, remény és szeretet hármasságával jellemez. Ez a dráma azonban a születéstől a halálig, sőt azon túl is tart.
Magyarázó, elmélkedő részeket is bőven találunk a könyvben. A keresztvetéssel kapcsolatban megjegyzi, hogy ilyenkor – mint ahogyan Krisztus halálakor a templom kárpitja kettéhasadt – minden megszűnik, ami addig elválasztott bennünket Istentől. A prédikációkról szólván kiemeli, hogy a hitről való beszéd is válságba került. Ha Istenről szólok, akkor érhetek el eredményt, ha olyan emberként beszélek, amilyen vagyok, közhelyek és általánosságok nélkül. A hitvallás magyarázatához hozzáfűzi: abból a drámai élményből fakad, amikor keresztségünkkel szakítottunk régi életünkkel, és a keresztény közösség tagjaivá váltunk.
A kegyelem drámája, hogy hívő, reménykedő és szerető emberekké válunk; hogy nemcsak az önmagunkról, hanem az Istenről alkotott hamis képet is leromboljuk. Meg kell szabadulnunk az „Égi Iskolaigazgató, az Univerzum Elnöke vagy a Végső Biztosíték” képzeteitől. Ha azt akarjuk, hogy a kereszténység ne zsugorodjék egyre kisebbre, el kell érni, hogy minden hívő úgy érezze, el kell mennie misére, és ne tegye hozzá: Jaj, már megint! Mert a liturgia Isten misztériumába repít bennünket.
(Timothy Radcliffe: Miért járjunk misére? Vigilia Kiadó, 2011)
